Szűkítés


Kategóriák


Minden Címke 120


bejegyzések

Klíma ügye(in)k

    • fokep
    •  dsc8664 2
    •  dsc8674 2
    •  dsc8688 2
    •  dsc8710 2
    •  dsc8751 2
    •  dsc8756 2
    •  dsc8758 2
    •  dsc9360 2
    •  dsc9405 2
    •  dsc9410 2
  • Előző
  • Következő

„Bárki, aki képes megoldani a vízzel kapcsolatos problémákat, két Nobel-díjat érdemel: egy tudományosat és egyet a békéért” – hangzott el John F. Kennedy híres idézete a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Országos Fenntarthatósági Szakmai Napján, amelyet az egyetem Fenntartható Fejlődés Tanulmányok Kabinete tartott vízgazdálkodás, urbanizáció és éghajlatváltozás témában. Áder János köztársasági elnök fővédnöksége alatt szervezett nemzetközi tudományos konferencián képviseltették magukat a szakma neves kutatói, tudósai és gyakorlati szakemberei.

Prof. Dr. Patyi András, az NKE rektora megnyitóbeszédében felidézte az elmúlt napok viharait, amikor Budapestet és számos más magyar települést özönvízszerű eső árasztott el, egy óra alatt hónapokra elegendő csapadék hullott le, megbénítva ezzel a város közlekedését. „Ez a vihar nemcsak azt mutatta meg, hogy milyen drámai eseteket alakít ki az egyre gyorsuló éghajlatváltozás, hanem rávilágított, hogy mennyire sérülékenyek a településeink. Ezrek élete, vagyona, biztonsága kerülhet veszélybe még azelőtt, hogy a polgárok és az állami szervek védekezni tudnának” – mondta. Felhívta a figyelmet, hogy 2050-re az emberiség csaknem 80%-a városban fog élni, így az egyre dinamikusabban gyorsuló urbanizálódás hatalmas kihívást jelent a városok irányításában, menedzselésében és tervezésében egyaránt. „A Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek markáns közpolitikai küldetése van. Ebből a küldetésből következik, hogy tudományos alapossággal kell foglalkozni a világot és hazánkat egyaránt formáló jelenségekkel, különösen azokkal, amelyekben az állam, a kormányzat szerepet vállal. Ezek közé tartoznak a klímaváltozás, az éghajlatváltozás és a vízválság” – emelte ki a rektor. Az egyetemen így központi szempont a vízgazdálkodás, amellyel 2017 óta önállóan, a Víztudományi Kar égisze alatt foglalkoznak. Emellett az NKE együttműködési megállapodást kötött a nigériai szövetségi vízügyi minisztériummal, ahol az egyetem oktatói és kutatói a társintézmények segítségével megkezdték az afrikai ország vízhálózatának feltérképezését és továbbképzési rendszerének kialakítását.

A fővédnöki köszöntőt Kőrösi Csaba, a Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának igazgatója tartotta meg Magyarország köztársasági elnökének nevében. „Urbanizáció és klímaváltozás. Két olyan folyamat, amely nagymértékben befolyásolja a társadalom fejlődésének irányait, esélyeit és kockázatait, szélsőséges esetben pedig a ma ismert civilizációnk sorsát is!” – fejtette ki. Felhívta a figyelmet, hogy a problémákat nem elég lokálisan vagy regionálisan értelmezni, hiszen már globális léptékű kihívással állunk szemben. Fontos megreformálnunk a városról kialakított képünket, hiszen fenntarthatatlan a szigetszerűen kialakuló megapoliszok képe, amelyek nem tudnak beilleszkedni a külső környezet komplexitásába. Át kell alakítani a versenyképességi erőforrásainkra épülő stratégiánkat is, amelyhez gondolkodásváltás és technológiaváltás egyaránt kell, hogy párosuljon. Kőrösi Csabának két kérése volt a megjelent tudósokhoz: az egyik, hogy segítsék a szakpolitikák döntéselőkészítését, mutassák meg a fejlődés irányát, a másik, hogy segítsenek megtalálni a fejlődés sarokköveit, ahol komoly változtatásokat kell eszközölni.

Prof. Dr. Szöllősi-Nagy András, az UNESCO Hidrológiai programjának elnöke kiemelte, hogy a klímaváltozást és a víz okozta konfliktusokat nem szabad csupán mérnöki szempontból megközelíteni, hiszen a vízügy fontos szociológiai és politikai kérdés. Az NKE tanára kiemelte, hogy a következő 18 hónap kihívása a nagy mértékű népvándorlás lesz, míg a következő 10 évben a legnagyobb kockázati faktor a vízproblémák, a szélsőséges időjárás, a klímaváltozás figyelmen kívül hagyása, valamint ezek szociális következményei lesznek. Rávilágított, hogy a föld vízkészletének csak 0,07%-a áll rendelkezésre, ezt tudjuk közvetlenül felhasználni. „Egy vízválság küszöbén állunk” – hívta fel a figyelmet. Szöllősi-Nagy András beszélt az éghajlatváltozásról is, amelynek megléte nem probléma, viszont a mértéke sokkal nagyobb baj. Az éghajlatunk változása folyamatosan gyorsul, a megszokott ciklikusság rendszere felborult. Ismertette, hogy a világ lakossága 2050-ra 9 milliárdra fog emelkedni, amelynek 60%-a azon az ázsiai kontinensen lesz kényszerű élni, ahol a föld felhasználható vízforrásának csupán a 30%-a található. „A politikusoknak nem szabad kiugraniuk a klímaegyezményekből, hiszen ez gyakorlatilag felér egy emberiség elleni bűntettel” – nyomatékosította a helyzet komolyságát.

Prof. Dr. Carles Vörösmarty, a City College of New York magyar felmenőkkel rendelkező kutatója a klímaváltozás és az urbanizációs fejlődés kapcsolatáról tartotta előadását. Megállapította, hogy kollégáival közösen egy céljuk van: megmenteni a világot. Carles Vörösmarty ismertette, hogy a technológia fejlődésével manapság sokkal részletesebben tudják kutatni a szakterületet, számos adat gyűjthető az urbanisztika vonásában. Kifejtette, hogy urbanizációs szempontból az elmúlt évtizedek során hatalmas változások következtek be. 2007-ben megfordult a vidékiek és a városiak aránya, mára több ember él városokban, megapoliszokban, mint vidéken. Ez potenciális probléma lesz az emberiség számára, hiszen 2050-re a világ 2/3-a városlakó lesz, aminek következményeként sokkal nehezebb lesz kezelni a természeti katasztrófákat. Az urbanizációs folyamatok hatalmas környezetszennyezéssel is járnak, az emberek ökológiai lábnyoma befolyásolja klímánkat. „Az emberek önmaguk határozzák meg a bolygó éghajlatát és az éghajlat változását” – mondta.

Prof. Dr. Bartholy Judit, az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója felhívta a figyelmet, hogy az éghajlatváltozásra nem csak most eszmélt föl az emberiség, hiszen a tudóstársadalom már közel 200 éve felfedezte a problémát. Az üvegházhatással kapcsolatban kifejtette, hogy elengedhetetlen a jelenlegi élőlények számára, hiszen ez +30 °C –os meleget biztosít ökoszisztémánkban. Azonban nem mindegy, hogy az ember milyen gázokkal telíti túl a légkört. Ilyen gáz a széndioxid, a metán, a dinitrogénoxid, valamint a freon. Ezekkel az a probléma, hogy magas a légköri tartózkodási idejük, 50, 70 vagy akár 200 évig is a légkörben maradhatnak. „Ükunokáink is az általunk termelt gázok hátrányos hatásait fogják élvezni” – mondta. Az ELTE professzora kiemelte, hogy a legnagyobb probléma az, hogy már most is vannak olyan régiói a földnek, ahol a felmelegedés elérte a +2°C-ot, amely már visszafordíthatatlan károkat okoz környezetünkben. A párizsi klímacsúccsal kapcsolatban kifejtette, hogy hosszas viták és óriási kudarcok előzték meg, végül 2015. december 12-én fogadták el a klímaegyezményt, amely 2016. november 4-én lépett érvénybe. A klímaegyezményt ratifikáló országok vállalták, hogy tartják magukat azokhoz a kritériumokhoz, amellyel +2°C-hoz közeli állapoton lehet tartani a felmelegedés szintjét. Az már a jövő kérdése, hogy a világ vezető országai, ipari nagyhatalmai betartják-e az egyezményben foglaltakat. Ezzel kapcsolatban megkérdezték az ENSZ főtitkárát, hogy van-e más lehetőség a föld megmentésére: „Nincs B terv, mivel nincs B bolygó!”

A konferencia délelőtti programja délután is folytatódott, ahol a résztvevők különböző szekcióüléseken vehettek részt. A szekciók blokkjain belül szó esett a fenntartható városokról, a települési vízgazdálkodásról, települési élelmiszerbiztonságról, a városi ökoszisztémákról, valamint fenntartható emberarcú gazdaságról.


Szöveg: Podobni István

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


Eljárási jog az Európai Unióban

    •  dsc8553 4
    •  dsc8623 2
    •  dsc8579 2
    •  dsc8581 2
    •  dsc8598 2
    •  dsc8632 2
    •  dsc8724 2
    •  dsc8730 2
    •  dsc8800 2
    •  dsc8830 2
    •  dsc8842 2
    •  dsc8869 2
    •  dsc8884 2
  • Előző
  • Következő

„Mindenképpen szükség van uniós közigazgatási eljárási kódexre” – hangzott el a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott kétnapos nemzetközi konferencia nyitónapján, ahol magyar és külföldi szakemberek osztották meg egymással gondolataikat és tapasztalataikat.

Az Európai Unió jogrendszerében a szabályozottság tekintetében erős hiányosságok mutatkoznak anyagi és eljárásjogi oldalról is. 2009-ben indult útjára az a kodifikációs törekvés az unióban, amely a jövőben hozzájárulhat egy általánosan kötelező és közvetlenül hatályos szabályozás kimunkálásához. Számos kérdést felvet ugyanakkor ez a folyamat, például azt, hogy a kódex hogyan fogja szabályozni a tagállami közigazgatási hatóságok egymás közötti, illetve az EU közigazgatási hatóságként eljáró intézményeivel, szerveivel való együttműködést. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott konferencián is számos megközelítésből járták körül a témát a szakemberek. 

Prof. Dr. Patyi András szerint a közigazgatás és az állami lét kölcsönösen feltételezik egymást, egyik sincs meg a másik nélkül. Az NKE rektora elmondta, hogy az EU közigazgatása kettős természetű: a döntéseket részben maga hajtja végre saját intézményi rendszerében, többségében azonban a tagállamok közigazgatási rendszereit használja erre. „Az EU alkotmányában és a tagállamok alkotmányaiban megnyilvánuló alapvető elvek végrehajtását végzi a közigazgatási rendszer”- hangsúlyozta a közigazgatási jog professzora. Az uniós közigazgatási eljárásokra vonatkozó szabályok is többrétegűek, ezek köre sokkal szélesebb, mint a Magyarországon közigazgatási eljárásnak tekintett általános törvények. Ezeket a szabályokat a magyar jogrendszer is tartalmazza, sok különböző törvényben. „Az EU közigazgatási eljárásainak kódexét egy külön tanulmánykötetben mutatja be magyar nyelven a különböző szabályokat, amelyeket elemez is”- fogalmazott a rektor, aki szerint ennek a kiadványnak missziója is van, amely már korábban elkezdődött. Patyi András szerint a bíróságoknak kiemelkedő szerepe van a közigazgatási jog fejlesztésében és a megalkotott jog érvényesítésében. „Ez különösen igaz az EU közigazgatási jogára”- tette hozzá a rektor. Elmondta azt is, hogy az NKE kutatói munkáinak hátterében három nagy terület áll: a kormányzás, a közigazgatás és a katonai védelem. „Az egyetemen ezekkel a kérdésekkel számos tanszék és intézmény is foglalkozik”- hangzott el. 

Prof. Dr. Trócsányi László történeti visszatekintésében elmondta, hogy a 18. századtól kezdve organikus fejlődést láthatunk a jogállam fogalmával kapcsolatban. Az igazságügyi miniszter hozzátette, hogy az eljárásjogi kódexek a nemzetállamok többségében már a XX. század elejétől jelen vannak, Ausztriában például 1925-ben alkották meg. Ugyanakkor vannak olyan országok, mint például Franciaország, ahol az elmúlt években lépett hatályba az első átfogó közigazgatási eljárási kódex.  A miniszter szólt az úgynevezett kötelezettségszegési –eljárásokról, amelyeknél a határidőket rugalmasan kezelik a felek és igyekeznek megállapodásra jutni. Ugyanakkor éppen emiatt ezek az eljárások sokszor nagyon elhúzódnak- tette hozzá Trócsányi László. Az uniós intézmények által használt szabályok a különböző szerződésekben vannak rögzítve, amelyeket a bírói jog is továbbcsiszolta. „Az uniós jog fejlődésének kulcsa az Európai Bizottság kezében van, amely jogszabályt kezdeményezhet és őrködik a végrehajtás felett is” – fogalmazott a tárcavezető, majd hozzátette, hogy a kohéziós alapok felhasználása úgy működik, hogy a tagállam által felhasznált uniós forrásokat a bizottság utólag téríti meg. Ha a bizottság szerint a tagállam által benyújtott számla nem számolható el, akkor nem utalja a forrást, a tagállam pedig bíróságon támadhatja meg a döntést. A tárcavezető szerint minden állam alkotmánya annyit ér, amennyit abból a közigazgatás meg tud valósítani. Ezért mondhatjuk azt, hogy a közigazgatási eljárási jog mindennek az alfája és ómegája.

„Az úgynevezett modellszabályok elfogadásának egyetlen igazi jogalapja az, hogy a feladataik ellátása során az intézmények nyitott, hatékony és független európai közigazgatást támogatnak”- fogalmazott előadásában Juhász Endre. Az Európai Bíróság magyar bírája szerint a modellszabályok közül vannak, amelyek szinte biztosan nem lesznek a kodifikáció részei, mert például ahhoz az uniós alapszerződések módosítására van szükség. Ezt pedig a jelenlegi politikai környezetben valószínűleg nem kezelik prioritásként a tagállamok és az uniós intézmények sem. Ugyanakkor bíztató az az Európai Parlament által tavaly hozott politikai döntés, amely felszólítja az Európai Bizottságot, hogy jogalkotási javaslatot terjesszen elő a témában. A szakember szerint a kódex harmadik könyvében vannak megfogalmazva olyan alapelvek, amelyekre érdemes nagyobb figyelmet fordítani.

„Az uniós eljárásjogi kodifikációnak arra kellene irányulnia, hogy a nagyon heterogén közigazgatási szervezetet egy irányba állítsa”- fogalmazott Dr. habil. Boros Anita. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy magyar szakemberek is vizsgálták a modell szabály rendszert, amely különböző könyvekből épül fel. Az ebből írt tanulmány több lényeges észrevételt is tartalmaz, mint például hogy sok aránytalanságot tartalmaz és eléggé heterogén is. „Vannak olyan részei, amelyek túlzottan részletesek, máshol pedig hiányosságok vannak a kódexben”- fogalmazott az NKE egyetemi docense. Szerinte érdemes lenne megvizsgálni, hogy az uniós ágazati eljárási szabályok közül melyek lehetnek azok, amelyek bekerülhetnének a rendszerbe.  Boros Anita előremutató változásnak nevezte azt az elképzelést, hogy az uniós eljárásoknak legyen egy időbeli hatálya, a tervezett szerint ez három hónapot jelent majd. „A kodifikáció hozzájárulhat az uniós legitimáció növeléséhez, hiszen az állampolgárok úgy tekintenek erre a hatalmas uniós gépezetre, mint egy megközelíthetően és rosszul működő rendszerre”- tette hozzá az államtitkár.

A magyar eljárási jog uniós vetületeivel foglalkozott előadásában Dr. Darák Péter. A Kúria elnöke a bírói gyakorlat tapasztalatait osztotta meg, több jogeset bemutatása révén a résztvevőkkel. Előadásában arra hozott fel példákat, hogy az uniós alapelvek mennyire jelennek meg a nemzeti joggyakorlatban. Olyan fontos alapelvek magyarországi megvalósulását vizsgálta előadásában, mint például a jogszerűség, az egyenlő bánásmód, az arányosság, a pártatlanság és a magánélet tiszteletben tartásának elve.

„A modern államiság megjelenésével párhuzamosan Magyarországon nem alakult egy egységes közigazgatási eljárási kódex”- mondta előadásában Prof. Dr. Varga Zs. András. Az alkotmánybíró hozzátette, hogy ettől még voltak eljárásjogi szabályok a magyar jogrendszerben, csak különböző törvényekbe beépülve. Már a 20. század elején felmerült Magyarországon egy egységes közigazgatási eljárásjogi törvény megalkotása, de akkor a jogtudósok többsége nem támogatta a felvetést. Az 56-os forradalom leverése után a kommunista államberendezkedés elég erősnek érezte magát arra, hogy a közigazgatási eljárási jog kapcsán egységes törvényt alkosson. „Így született meg az eljárási törvény, amely általános és teljes körű szabályokat tartalmazott és kevés eltérést engedett magától”- fogalmazott Varga Zs. András. A rendszerváltozás után helyreállt a jogállam, és hamarosan meg is jelent a közigazgatási bíráskodás újjáélesztésének gondolata. „ Ezt végül elvetették, így a rendes bíróságok polgári ügyszaka foglalkozott ezekkel a kérdésekkel”- mondta az alkotmánybíró, aki hozzátette, hogy nem lehet teljes egységes eljárásjogi törvényt alkotni.  Ezért is szakított az igazságügyi tárca és az Országgyűlés az egységes, komplett eljárásjogi törvény álmával. A várhatóan jövőre életbe lépő törvény általános, de nem teljes törvény, amely szakított a határidő problémákkal is.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság jövőbeni eljárásairól beszélt előadásában Dr. Péterfalvi Attila. A hatóság elnöke elmondta, hogy 2018 májusától kell majd az uniós adatvédelmi szabályokat, rendeleteket alkalmazni. Elhangzott, hogy ma az adatvédelmi hatóságnak kettős feladata van: védi a személyes adatok védelméhez fűződő jogot, illetve a közérdekű adatok megismeréséhez való jogot. A szakember hozzátette, hogy feladataik ellátásához számos jogosítvánnyal rendelkeznek, így például ombudsmani és hatósági jogkörökkel is. Ennek keretében speciális adatvédelmi bírságot is kiszabhatnak, akár 20 millió forint értékben.

A kétnapos nemzetközi konferencián a külföldről érkező vendégek is megosztják tapasztalataikat. A pénteki szekcióülések pedig olyan témákat feszegetnek, mint például a közigazgatási jogalkotás, az egyedi ügyekben történő döntéshozatal, vagy a közigazgatási szerződések ügye.

A konferenciáról további részleteket a Bonum Publicum egyetemi magazin júniusi számában olvashatnak.


Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


Kard, Párbajtőr, Tőr fegyvernemben indultunk a Vívó MEFOB-on!

    • 18527785 789186761243875 8986906270742647646 n
    • 18486214 789186574577227 8382539254663569829 n
    • 18425504 789186577910560 1385086460186474113 n
    • 18447685 789186571243894 7852431268503555243 n
  • Előző
  • Következő

Az idén is Debrecen adott otthont a vívósport legnagyobb felsőoktatási seregszemléjének, a vívó MEFOB-nak. Az Egyetemünket képviselő Egyesületi tagok hallgatói egyéniben mindhárom fegyvernemben pástra léptek, és a fiúk mezőnyében három csapatot is el tudtunk indítani.
Az élménydús hétvége eredményei:

Kard:
Gémesi Huba: 5. helyezés RTK
Pávay Richárd: 25. helyezés HHK
Gajdán Viktor: 27. helyezés ÁKK
Elischer Gergő: 29. helyezés HHK
Csapat: 5. helyezés

Párbajtőr:
Mósa Tamás: 7. helyezés ÁKK
Gál Soma: 10. helyezés ÁKK
Gajdán Viktor: 14. helyezés ÁKK
Rigó Zsuzsanna: 15. helyezés RTK
Pápics Patrik: 35. helyezés HHK
Elischer Gergő: 40. helyezés HHK
Csapat: 5. helyezés

Tőr:
Mósa Tamás: 7. helyezés ÁKK
Gál Soma: 16. helyezés ÁKK
Rigó Zsuzsanna: 16. helyezés RTK
Pápics Patrik: 23. helyezés HHK
Csapat: 5. helyezés

Dr. Németh András őrnagy NKE SE szakosztályvezető

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: sport, 2017

Jog, állam, dráma

    •  dsc6583 2
    •  dsc6476 2
    •  dsc6499 2
    •  dsc6501 2
    •  dsc6504 2
    •  dsc6529 2
    •  dsc6554 2
    •  dsc6586 2
  • Előző
  • Következő

2017. május 12-én került megtartásra a Koltay Gábor, Balázs Béla-díjas filmrendező, színigazgató, érdemes művész és Dr. Horváth Attila, a Magyar Állam - és Jogtörténeti Intézet egyetemi docense vezetésével megvalósuló, a dráma világát jogi és államtudományi szempontból megközelítő, Jog, állam, dráma című szabadon választható kurzus záróelőadása a Ludovika Főépület Szent László Kápolnájában.

Az Államtudományi és Közigazgatási Kar hallgatói a 2016/2017-es tanév II. félévében a Gyurkó László „Szerelmem, Elektra” című, 1968-ban megjelenő drámáját vették tanulmányaik alapjául. A drámából minden hallgató egy-egy jelenetet választhatott ki, melyben található jogi tényt az adott jelenethez kapcsolódó, a kornak megfelelő polgári- és büntető jogi szabályokkal összehasonlítva elemezte, majd előadta Koltay Gábor filmrendező és a hallgatók előtt.

A hallgatók előadását követően Koltay Gábor érdemes művész dicsérettel jutalmazta a hallgatók jó teljesítményét; pozitív eredménnyel zárult a félév.

E témáról bővebben a Bonum Publicum egyetemi lap júniusi számában olvashatnak.

Szöveg: Fecser Zsuzsanna

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: dráma, jog, ÁKK, Állam, 2017

Ludovika Fesztivál a Ludovika téren

    • nke ludovika fesztival web 710 358 s

Idén először a Ludovika téren tartják meg az immáron 8. alkalommal megrendezendő Ludovika Fesztivált, amelynek ezúttal is a tisztavatást megelőző, úgynevezett Száznapos Ünnepség az egyik központi programja. A rendezvényre május 13-án kilátogatókat emellett olyan programok is várják, mint például intézkedéstaktikai és műszaki mentési bemutató, vagy rendőrségi és honvédségi gépjárművek bemutatása. A nagyközönség számára nyitott, egész napos, ingyenes rendezvényen számos családi- és gyermekprogram is várja az érdeklődőket.

A Ludovika Fesztivál múltja 1924-ig nyúlik vissza, amikor a 18. században megkezdett és 1919-ben megszakadt Száznapos Ünnepséget – amely az avatásig hátralévő időt jelöli – ismét megtartották a végzős akadémisták tiszteletére. A rendezvényen az MH Ludovika Zászlóalj kiváló tanulmányi eredményű, végzős honvédtisztjelöltjeinek adnak át elismeréseket, köztük a Schmittné Makray Katalin zászlóanya által alapított Szent László-díjat.

A VIII. Ludovika Fesztiválon a szervezők olyan látványos programokkal várják az érdeklődőket, mint például a katasztrófavédők magasból mentési bemutatója, a honvédség haditechnikai és a rendőrség intézkedéstaktikai bemutatója. Az érdeklődők tűzszerészrobotokat és különböző szimulátorokat is láthatnak, és kipróbálhatják ügyességüket a különböző akadálypályákon is.

A rendezvényen bemutatkoznak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kara és intézetei is, köztük a nemrégiben alakult Víztudományi kar is látványos programokkal várja a fesztivál résztvevőit. Manapság egyre többet hallunk a kiberbiztonság fontosságáról, az ezzel kapcsolatos legfrissebb ismereteket a közelmúltban megalakult Kiberbiztonsági Akadémia szakembereitől tudhatják meg a rendezvényen.

További információ:

http://uni-nke.hu/x/ludovika-fesztival-2017

Megosztás a Facebook-on


Idegenek a történelem tükrében

    • fokep
    •  dsc5092 2
    •  dsc5112 2
    •  dsc5125 2
    •  dsc5129 2
    •  dsc5134 2
    •  dsc5149 2
    •  dsc5159 2
    •  dsc5165 2
    •  dsc5173 2
  • Előző
  • Következő

Az NKE ÁKK Európai Állam- és Jogtörténeti Intézet 2017. május 4-7. között nemzetközi konferenciát szervezett, amelynek témája az idegenek jogi megítélése a történelem tükrében: „Der Fremde im Recht. Rechtliche Aspekte der Mobilität, Migration, Asyl und Integration in der Antike“.

A tanácskozást május 4-én Prof. Dr. Patyi András, az NKE rektora nyitotta meg. Az eseményen - a hazai kutatók mellett - 35 külföldi egyetemi tanár, docens, tanársegéd, illetve hallgató tartott előadást azzal a céllal, hogy a migráció, integráció és a menedékjog történeti gyökereit feltárják, a jogintézmények szociális beágyazottságát megvizsgálják, valamint forrásközeli elemzését adják az állam és az individuum komplex viszonyának. A környező országokból Belgrád, Ljubljana, Zágráb és Tartu jogi karai, míg a német felsőoktatásból Bécs, Bochum, Frankfurt a.M., Hamburg, Linz, Magdeburg, München, Trier és Tübingen kiemelkedő jogtörténészei és történészei érkeztek a Ludovikára, hogy legújabb kutatási eredményeiket közösen megvitassák, illetve a nemzetközi együttműködést egyetemünkkel szorosabbra fűzzék. A konferencia a KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 „A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés“ elnevezésű kiemelt projekt része, az „Európai hagyomány: állam és igazgatás történeti megközelítésben“ Kutatóműhely jóvoltából.


Szöveg: Prof. Dr. Jakab Éva

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


CEE E|DEM AND E|GOV DAYS 2017

    • fokep
    •  dsc4822 2
    •  dsc4829 2
    •  dsc4843 2
    •  dsc4850 2
    •  dsc4854 2
    •  dsc4866 2
    •  dsc4883 2
    •  dsc4894 2
    •  dsc4905 2
    •  dsc4908 2
    •  dsc4941 2
    •  dsc4946 2
    •  dsc4953 2
    •  dsc4970 2
  • Előző
  • Következő

Idén a negyedik alkalommal rendezték meg a CEE e-Dem és e-Gov Days eseményt az NKE-n. Az Andrássy University Budapesttel és a Ludwigsburgi-i University of Public Administration and Finance-al közös szervezésű konferencia témája a „digital divide”, vagyis digitális megosztottság kérdésköre a közigazgatásban.

A kétnapos konferenciát Nemeslaki András, az NKE E-government Institute igazgatója nyitotta meg, aki megköszönte a partner egyetemek szervezésben nyújtott segítségét. Kiemelte, a konferencia olyan változatos és érdekfeszítő témákat érint, mint a közösségi média és internet hatásai, az ICT szerepe a tudásfejlesztésben, digitális megoldások a közszférában.

Prof. Dr. Patyi András szerint a mai világban az információ és kommunikációs technológia kiemelt szerepet foglal el az emberek életében, és nagyban előre lendíti a demokrácia fejlődését is. Az NKE rektora hangsúlyozta, hogy az intézmény az együttműködés egyeteme, több mint száz partnere van az egész világon, amelyek mind támogató partnerei az NKE-nek.

Wolfgang Ernst, a University of Public Administration and Finance rektora bemutatta saját intézményét és elmondta, hogy a különféle teljes- és részképzéseiken nagy hangsúlyt fektetnek a gyakorlati oktatásra és a folyamatos fejlődésre, amelynek fontos része a digitális szolgáltatások és a legmodernebb technológiák megismertetése a hallgatókkal.

Az Andrássy University Budapest képviseletében Prof. Dr. Hendrik Hansen üdvözölte az esemény résztvevőit. Mint mondta, az Andrássy Egyetem egyfajta hídként is szolgál Magyarország és a német nyelvű, továbbá a keleti- és délkelet-európai intézmények között is. Kiemelte, az esemény egyik célja bemutatni és megvitatni a digitális technológiák széleskörű használatát, tanulni egymástól, fejlődni egymás mellett.

A konferencia két vitaindító beszédét Wolfgang Gerstl (Ausztria) és Dusan Stojanovic (Szerbia) tartotta meg. Gerstl, aki az Osztrák Parlamentben alkotmányos ügyekkel foglalkozik, a médiában terjedő hamis hírek veszélyére hívta fel a figyelmet, mely az „új média” melléktermékeként terjed. Az Osztrák Parlamentben fontosnak tartják az elektronikus nyomtatványok használatát, készítettek egy online platformot a parlament honlapjára, aminek a tartalmához bárki hozzá tud szólni, és most egy teljes körű elektromos személyigazolvány bevezetésén dolgoznak.

Véleménye szerint a probléma az, hogy ezeket az elektronikus felületeket nagy valószínűséggel azok az emberek fogják használni, akik már ezelőtt is elkötelezett hívei voltak a hasonló újításoknak. Azt szeretnék elérni, hogy minél többen igénybe vegyék a szolgáltatásokat, és ha ez nem is megy azonnal, ez egy nagyon fontos első lépés. A modern információs technológia egyben kockázat és lehetőség is, amely iránt felelősséggel tartozunk, és amely a demokrácia biztosításának eszköze.

Dusan Stojanovic, a Szerb Közigazgatási Minisztérium E-kormányzati igazgatója Szerbia kapcsán az elektronikus szolgáltatások jelenlegi helyzetéről beszélt. Az ország egy EU-s skálán jó helyet foglal el az e-services területén, de még mindig aránylag kevesen használják a felkínált lehetőségeket – kevesebb, mint Szerbia lakosságának 15%-a. Az eddigi legsikeresebb projektjük az online óvodai regisztráció/beiratkozás volt, amely megelőzte a hagyományos hivatali ügyintézést. Stojanovic az elektronikus és hagyományos hivatali ügyintézés megosztásában látja a jövőt, és abban, hogy a felhasználók igényeinek minél inkább eleget tudjanak tenni. Az egyik legfontosabb igény a gyorsaság és naprakészség, illetve a jó kommunikáció.

A kétnapos rendezvényen több szekcióban vitatják meg a digitális kérdéseket a téma szakértői. Szó lesz többek között az adatvédelemről, az e-demokrácia jogi, szociális és gazdasági szempontjairól is.


Szöveg: Szigeti Júlianna

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: CEEGOV, konferencia, 2017

A GVH közzétette PSR stratégiáját

A társadalmi közfelelősség új fogalom a közigazgatásban. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kidolgozta PSR stratégiáját, mint a tevékenységének kiterjesztését a fogyasztói jólét növelésének érdekében – mondta Tevanné dr. Südi Annamária főtitkár a GVH társadalmi közfelelősség-vállalásáról, azaz PSR tevékenységéről tartott műhelybeszélgetésen 2017. április 27-én.

A PSR nem más, mint a közigazgatási és közszolgáltató szervezetek önkéntes többletvállalása a működésükkel összefüggő vagy az attól független, jellemzően kritikus társadalmi szükségletek és problémák megoldása érdekében. A workshop a közintézmények, és elsősorban a GVH társadalmi közfelelősség-vállalásával kapcsolatos kérdéseket járta körül.

Gáspár Mátyás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes docense, a GVH PSR stratégiája kidolgozásának szaktanácsadója bevezetőjében kiemelte, hogy az esemény fordulópont lehet a közszféra társadalmi felelősségvállalása tudatosodási folyamatában. Hogy valóban az lesz-e, az a konferencián résztvevő szakemberek személyes felelősségvállalásának része.

Tevanné dr. Südi Annamária, a GVH főtitkára nyitóelőadásában kitért a társadalmi felelősségvállalás értelmezésének nehézségeire a közszférában, tekintettel arra, hogy a közigazgatási szervek tevékenysége a közfeladatok ellátásából adódóan eleve közérdeket szolgál, így alapvetően társadalmi jellegű. A főtitkár annak a meggyőződésének adott hangot, hogy egy közigazgatási szervnek először meg kell határoznia a küldetéséből eredő feladatokat, majd a hatáskörén túlmutató, társadalmi felelősségvállalás körébe tartozó kérdéseket, és mindezt követően tudja kialakítani PSR stratégiáját.

Tölgyes Gabriella, a Nemzetgazdasági Minisztérium CSR koordinátora hangsúlyozta, hogy Magyarország Kormánya az első CSR Cselekvési Terv elfogadásával jelölte ki azokat a prioritási területeket, amelyek vonatkozásában konkrét intézkedésekkel is elő kívánta segíteni, hogy a vállalkozások nagyobb felelősséget vállaljanak Magyarország gazdasági, társadalmi, és környezeti fejlődésében. A Cselekvési Terv számos eredménye közül kiemelte azt az ajánlást, amely a többségi állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok és a Kormány irányítása alá tartozó költségvetési intézmények részére készült az erőforrások takarékosabb, hatékonyabb, környezettudatosabb felhasználása, a hulladékképződés minimalizálása, és a környezetterhelés csökkentése érdekében. Úgy vélekedett, hogy a GVH által készített PSR stratégia kiváló kiindulópont és iránymutatás lehet a közszféra számára.


A PSR tárgyalásakor a tudomány művelőinek is van felelősségük, azaz, rájuk hárul a társadalmi közfelelősség ma ismert tartalmának feltárása, az eredmények oktatása, illetve továbbgondolása és népszerűsítése az érintettek körében – kezdte felszólalását Dr. Budai Balázs Benjámin, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. A feladat Magyarországon különösen összetett, mert egyrészt hazánk hagyományosan individualista szemléletű társadalom, másrészt a köz szolgálatába állt emberek – elsődlegesen – a jogszabályokban meghatározott feladatok ellátására törekszenek, és ritkán cselekszenek azon túlmutató célokért. Így a PSR radikális kulturális szemléletváltást is igényel. Ebben a misszióban egy egyetemnek (kiváltképp, ha az a közszolgálati életpályára készülőket oktatja elsősorban) oroszlánrészt kell vállalnia – tette hozzá Budai Balázs Benjámin.

A versenyszféra képviselőjeként Beszteri Zsuzsanna, az IBM kormányzati kapcsolatokért felelős vezetője vett részt a műhelybeszélgetésen.

A PSR stratégia teljes terjedelmében a GVH honlapján érhető el.

Budapest, 2017. április 28.

Gazdasági Versenyhivatal

GVH logo

Konferencia az önkormányzati vagyongazdálkodásról

    • fokep
    •  dsc3383 2
    •  dsc3387 2
    •  dsc3396 2
    •  dsc3401 2
    •  dsc3415 2
    •  dsc3491 2
    •  dsc3497 2
    •  dsc3528 2
    •  dsc3551 2
    •  dsc3552 2
  • Előző
  • Következő

„Az önkormányzati tulajdon is a nemzeti vagyon része”- hangzott el a VIII. Önkormányzati Vagyongazdálkodási Konferencián, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

„Az elmúlt években az állam és az önkormányzatok közötti feladatmegosztás módosulása jelentős változást hozott a települések gazdálkodásában is. Az új jogi szabályozás és az önkormányzati adósságkonszolidáció átrendezte a korábbi vagyongazdálkodást érintő tevékenységeket” – mondta köszöntőjében Farkasné Gasparics Emese. Az NKE ÁKK Önkormányzati Kutatóintézet vezetője szerint meg kell teremteni a fenntartható növekedés és felzárkózás, valamint a hatékonyabb gazdálkodás feltételeit.

„Az önkormányzati tulajdon a nemzeti vagyon része”- fogalmazott beszédében Dukai Miklós. A Belügyminisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy az önkormányzatok ugyanolyan tulajdonosok, mint a gazdasági élet más szereplői, de nem veszélyeztethetik kötelező feladataik ellátását. „Az a cél, hogy az önkormányzatok a közszolgáltatást hatékonyan, költségtakarékosan, ugyanakkor színvonalasan lássák el”- mondta Dukai Miklós. Elhangzott, hogy az önkormányzatok vagyongazdálkodását a nemzeti vagyontörvény és a helyi önkormányzatokról szóló törvény is szabályozza. Utóbbi lehetővé teszi, hogy a képviselőtestület a vagyonhasznosítás egyik formájaként az önkormányzati vagyonra a közfeladatok ellátáshoz kapcsolódóan vagyonkezelői jogot létesítsen. A helyettes államtitkár elmondta, hogy 2015 végén az önkormányzatok összvagyona 11600 milliárd forint volt, szemben a rendszerváltás-kori 250 milliárd forintos értékkel. A helyi önkormányzatok 2018-ban várhatóan 2800 milliárd forinttal gazdálkodhatnak majd, ehhez a központi költségvetés mintegy 700 milliárd forinttal járul majd hozzá.

A főváros vagyongazdálkodási stratégiájáról, gyakorlatáról és eredményeiről beszélt előadásában Bagdy Gábor. Budapest főpolgármester helyettese elmondta, hogy a rendszerváltás óta jelentősen változott a fővárosi ingatlanvagyon, a többi között a Budapest és a kerületek közötti vagyonelemek megosztásának is köszönhetően. 2012 után az egészségügyi és köznevelési feladatellátás csökkenése is hozott átrendeződést a fővárosi ingatlanvagyonban, így elmondható, hogy a kétezres évek eleje óta csökkent a főváros kezelésében lévő forgalomképes ingatlanok száma. „Egységes ingatlan-nyilvántartási rendszert kell létrehozni a fővárosban”- fogalmazott a főpolgármester-helyettes.

Az állami és az önkormányzati vagyongazdálkodás kapcsolódási pontjairól szólt előadásában Boros Anita. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára elmondta, hogy 2010 óta folyamatosan nő az állam vagyona, amely 2015 végén mintegy 18 ezer milliárd forint volt. Elhangzott, hogy az államnak mintegy 870 gazdasági társaságban van részesedése. Az államnak ingatlanok tekintetében is sok kapcsolódási pontja van az önkormányzatokkal: 2010 óta mintegy hatvan állami ingatlan került át az önkormányzatokhoz a közfeladatok ellátása céljából. Boros Anita elmondta, hogy pár hónapja indult el a Központi Állami Beruházási Ellenőrző Rendszer, amely az összes hazai forrásból megvalósuló beruházás nyilvántartását végzi. „Ebben eddig 1700 beruházást rögzítettek”- tette hozzá az államtitkár.

„Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2010 óta különösen nagy hangsúlyt fektet az állami-önkormányzati felelős gazdálkodás ellenőrzésére”- mondta előadásában Warvasovszky Tihamér. Az ÁSZ alelnöke szerint ez az akkori eladósodási helyzet miatt volt különösen szükséges. Az ellenőrzés kiterjedt a megyékre, a megyei jogú városokra, a fővárosra, valamint 62 egyéb települési önkormányzatra. Ezek eredményei a többi között azt igazolták, hogy 2010-ig az uniós fejlesztési források felhasználásával és a fejlesztés fenntarthatóságával komoly gondok adódtak az önkormányzatoknál. 2012 után vált lehetővé az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok számvevőszéki ellenőrzése. „Nem mindegy, hogy a pénzügyi helyzet fenntartása, javulása vagyonfeléléssel, a közfeladatok színvonalának romlásával, vagy felelős gazdálkodással valósul meg”- fogalmazott Warvasovszky Tihamér. Az ÁSZ alelnöke hozzátette, hogy ennek érdekében a jövőben is nagy figyelmet fordítanak majd az önkormányzati rendszer ellenőrzésére, hogy elkerülhetővé váljon a 2010 előtti eladósodás újbóli megjelenése.  

A rendezvényen szó volt még a többi között a helyi adóztatás törvényességéről, az állami és önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok működéséről és a közbeszerzésekről. A plenáris előadásokat követően a résztvevő szakemberek négy szekcióban vitatták meg az önkormányzati vagyongazdálkodás aktualitásait.


Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


Az NKE mint a vezetőképzés központja

    • fokep
    •  dsc1992 2
    •  dsc2024 2
  • Előző
  • Következő

Dr. Biró Marcell előadása nyitotta meg a VI. Ostrakon Szakmai és Kulturális Napokat az Államtudományi és Közigazgatási Karon 2017. április 24-én. A Miniszterelnöki Kabinetiroda közigazgatási államtitkára előadásában mesélt a kabinetiroda létrehozásának és a hivatali munkának a részleteiről, a közigazgatási államtitkár feladatairól, kitért az NKE közigazgatásban betöltött szerepére, azon belül kiemelte, hogy az egyetem a vezetőképzés központjává válhat. Az előadás végén pedig válaszolt a hallgatóság kérdéseire.

Dr. Biró Marcell a közigazgatási államtitkári feladatok kapcsán felvázolta a közigazgatás hierarchikus rendszerét. Emlékeztetett, hogy 2010-ben állította vissza a Kormány a közigazgatási államtitkári tisztséget, így a jogi-szakmai felelősség a közigazgatási államtitkárt, a politikai felelősség pedig a parlamenti államtitkárt terheli egy-egy minisztériumban. 

Biró Marcell elmondta, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda Európa egyik legkisebb minisztériuma, amely közel 200 közigazgatási szakembert foglalkoztat. Létrehozása nagy feladat volt, hiszen azelőtt nem létezett hozzá hasonló intézmény, mint az 1990-es évektől működő többi minisztérium esetében, amelyek rendelkeztek jogelőddel. A szervezet megalkotásánál számtalan feladatuk volt: módosítani kellett az államtitkárok jogállásáról szóló törvényt, a kormánytisztviselőkről szóló törvény, a kormány statutum rendeletét, az államháztartással kapcsolatos kormányrendeletet, valamint az informatikai szolgáltatásokkal kapcsolatos kormányrendeletet, forrást kellett szerezniük, valamint egy helyet is, ahol dolgozhatnak, ez elsősorban a Parlament épületében valósult meg. Továbbá harminc belső szabályt és a szervezeti és működési szabályzatot kellett megalkotni, majd pedig embereket kellett felvenni. A Miniszterelnöki Kabinetirodában brit, francia és bajor minta alapján a miniszterelnök kabinetfőnöke miniszteri rangon láthatja el a feladatait. A minisztériumok között működő külső kormányzati kommunikáció koordinálása mellett a miniszterelnök személye körüli feladatokat, protokolltevékenységet látnak el. Az elmúlt másfél év alapján Dr. Biró Marcell megállapította, hogy a Kabinetiroda jól beilleszkedett a minisztériumok soraiba a közigazgatási szervezeti struktúrában.

Az előadás résztvevői megismerhették a kormányzati kommunikáció folyamatát is. A Miniszterelnöki Kabinetiroda a kormány döntését közvetíti közérthetően az emberekhez, a minisztériumokkal való kapcsolattartást pedig a minisztériumonként külön kirendelt sajtómunkatársak végzik.

A hallgatók azon kérdésére, hogy hogyan tudnak az NKE-n végzett hallgatók a közigazgatásban elhelyezkedni, a közigazgatási államtitkár kiemelte a Miniszterelnöki Kabinetirodában teljesíthető szakmai gyakorlat és a közigazgatási ösztöndíjprogram lehetőségét, valamint kitért arra is, az NKE-nek megvan a lehetősége, hogy a vezetőképzés központjává váljon. Biró Marcell a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkáraként, a Fenntartói Testület tagjaként közvetlenül kísérte végig az NKE létrehozását. Mint mondta, olyan egyetemként hozták létre az intézményt és ma is úgy működik, hogy a közszolgálat, a hazaszeretet áll az oktatás fókuszában, így az egyetemen végzett szakemberek a tudást és az elhivatottságot érvényesítik a közigazgatásban. Kiemelte a Fenntartói Testület fontosságát, amely kapcsolatot teremt a képzőhely és a felvevőpiac között.


Az Ostrakon Szakmai és Kulturális Napok négy napos rendezvénysorozatán az alábbi előadások várják az érdeklődőket:

2017.04.25. (kedd) 15:00

Koltay Gábor - A Honfoglalástól Trianonig, a magyar történelem eseményei filmrendezői szemmel

Helyszín: 1118 Budapest, Ménesi út 5. 104/A


2017.04.25. (kedd) 17:00

Földes András – újságíró, Index

A terror hazájában - Beszámoló az ISIS elleni háború frontvonaláról, a Moszul ostromát megjárt újságírótól. Kiderül, hogy él egy Budapestnyi ember a terroristák uralma alatt és hogyan harcolnak a felszabadításukért.

Helyszín: 1118 Budapest, Ménesi út 5. 104/A


2017.04.26. (szerda) 16:45

Dr. Török Gábor politológus és Stumpf András újságíró

Közéleti beszélgetés, vitaest a globális és hazai politikai helyzetről

Helyszín: 1118 Budapest, Ménesi út 5. 304/AB


2017.04.27. (csütörtök) 17:00

Andrew G. Vajna – a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos

Egymás után két Oscar-díj - titkok, receptek, avagy mérlegen a magyar filmstratéga

Helyszín: 1118 Budapest, Ménesi út 5. Magyary Zoltán II. előadóterem


Az eseményekről bővebben a Bonum Publicum júniusi számában olvashatnak.


Szöveg: Fecser Zsuzsanna

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


Kiberbiztonsági Akadémia az NKE-n

    • fokep
    •  dsc1784 2
    •  dsc1805 2
  • Előző
  • Következő

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen már évek óta foglalkoznak a kiberbiztonság kérdésével. A különböző oktatási és kutatási irányokat fogja majd összehangolni és támogatni a márciusban létrejött Kiberbiztonsági Akadémia, amelynek most alakult meg a szakmai irányító testülete.

Orosz hackerek tavaly és tavalyelőtt feltörték a dán védelmi minisztérium számítógépes rendszerét, és hozzájutottak a tárca alkalmazottjainak elektronikus levelezéséhez. Ilyen és ehhez hasonló hírek szinte naponta jelennek meg a hazai és a nemzetközi sajtóban, így a kibervédelem kérdése egyre égetőbbé válik a nemzetállamok számára. Az elmúlt években a magyar kormány is számos erőfeszítést tett ezen a területen, ennek egyik fontos része a kiberbiztonsághoz kapcsolódó képzések, továbbképzések szervezése, amely elsősorban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem feladata. A 2013-ban megszülető információbiztonsági törvény alapján kezdődött meg a szervezeti vezetők, szakértők, közreműködők és dolgozók képzése, az NKE-n eddig már mintegy 150-en végezték el sikeresen a kurzusokat. Az egyetem karain már évek óta foglalkoznak a témával az oktatásban és a kutatásban is, ezeket a tevékenységeket és a hozzájuk kapcsolódó erőforrásokat hivatott összehangolni a márciustól működő Kiberbiztonsági Akadémia.

A nyitórendezvényen Krasznay Csaba programigazgató elmondta, hogy hazánkban is kevés még azok száma, akik naprakész ismeretekkel rendelkeznek a témában, így az egyetemen már évek óta meglévő képzéseket, továbbképzéseket fejleszteni kell és a közszolgálatban dolgozókra minél szélesebben kell kiterjeszteni. Elhangzott, hogy az NKE-n jelentős múltja van a képzéseknek, az egyetem szinte minden karán folyik ezzel kapcsolatos ismeretátadás, amely valamilyen formában megjelenik az alap-, a mester- és a PhD - képzésben is. A HHK-n a kiberhadviselés és a katonai információs rendszerek kibervédelme, az RTK-n a kiberbűnözés és a bűnmegelőzés, a NETK-n a nemzetközi aspektusok, míg az ÁKK-n az információbiztonság köré szerveződnek a képzések és maga a kutatás is. Krasznay Csaba úgy látja, hogy a nemrég alakult Víztudományi Kar is be tud majd kapcsolódni a munkába, hiszen a vízügy, a kritikus infrastruktúra részeként jelentős informatikai háttérrel tud csak működni és így ez a szakág is ki van téve a különböző kibertámadásoknak.

A rendezvényen felszólaló Janza Frigyes ny. rendőr vezérőrnagy arra figyelmeztetett, hogy ezt nem csupán egyetemi kérdésként, hanem a teljes társadalomra is kiterjedő szakképzésként kell felfogni, így az akadémia tevékenységét is ennek megfelelően kell szervezni.

Ezt erősítette meg Krasznay Csaba is, aki elmondta, hogy lényegében a teljes magyar társadalmat kell képezni a kiberbiztonságra, hiszen ma már alapvető érdek, hogy minél szélesebb körben terjedjen a biztonságos internet- és információ felhasználás.

Prof. Dr. Nemeslaki András, az ÁKK Elektronikus Közigazgatási Intézet vezetője szerint a kiberbiztonsági képzés egy olyan téma, amit mintha kifejezetten az NKE számára találtak volna ki, hiszen az egyetem szinte valamennyi oktatási-kutatási egysége szervesen kapcsolódhat ebbe a munkába. „Az akadémia létrehozása egy nagyon ígéretes kezdeményezés, hiszen ezzel a nemzetközi kapcsolatainkat is várhatóan bővíteni tudjuk majd”- tette hozzá a professzor.


Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


Újabb OTDK eredmények

    • OTDK 2017
    • OTDK 2017
    • OTDK 2017
    • OTDK 2017
    • OTDK 2017
    • OTDK 2017

A sikersorozat folytatódik. A kar hallgatói újabb díjakat értek el az OTDK-n.

A Társadalomtudományi Szekcióba (Budapest, 2017. április 11-13.) 8 pályaművet nevezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kara.

Az elmúlt napokban versenyzőink összemérhették a tudásukat az ország más felsőoktatási intézményeiben tanuló hallgatóival.

III. helyezés:

Politikatudomány 2. tagozat

Kohut Mariann (Közigazgatás-szervező BA, III. éves) hallgató, az E-közszolgálati TDK tagja

Dolgozata címe: Távmunka 2.0 - Az okos kormányzás a technológián túl

Témavezető: Prof. Dr. Nemeslaki András, intézetvezető, egyetemi tanár

Különdíj:

Szociológia 4. tagozat

Nagy Réka ((Közigazgatás-szervező BA, III. éves) hallgató, az Állam- és Társadalomtudományi TDK tagja

Dolgozata címe: A család fogalmának új értelmezési keretei - Az azonos nemű párok gyermekvállalása

Témavezető: Dr. Szabó Máté Csaba, adjunktus

Köszönjük, és további sikereket kívánunk!


Az NKE szükségszerű a profi állammenedzsment eléréséhez

    • Lázár János
    • Lázár János

2017. április 12-én a Ménesi úti Campus Magyary Zoltán előadótermét ellepték az érdeklődő fiatalok, akik az Államtudományi és Közigazgatási Kar Hallgatói Önkormányzatának Közigazgatás más szemmel elnevezésű előadásán ezúttal Lázár Jánostól nyerhettek bepillantást a közigazgatás rejtelmeibe. A területi közigazgatásért is felelős Miniszterelnökséget vezető miniszter közel két órán át beszélt a magyar közigazgatás helyzetéről és válaszolt a hallgatók kérdéseire. A miniszter kitért a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szerepére és az egyetem által nyújtott diploma értékére is. Kiemelte: profi állammenedzsment erős állammal és jó szakemberekkel tud csak megvalósulni, amiben az NKE-nek kulcsfontosságú szerepe van.

A hallgatók kérdései elsőként a miniszter pályaválasztására és politikai munkájára irányultak. Lázár János elmondta, eredetileg ügyvédi pályára készült, amihez sokáig tartotta is magát. Szegeden jogot hallgatott. A miniszter mesélt a hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatalban töltött gyakornoki éveiről, ahol a polgármester titkáraként rengeteg tapasztalatot szerzett. Betekintést nyert a helyi közigazgatás működésébe, a politikai munka és a kampányok világába, valamint megismerte a képviselő-testületi és a parlamenti ülések rendszerét is. Felelevenítette a Fidesz-KDNP történetének fontosabb állomásait, amelyek hatással voltak a pályájának alakulására, de azt is megtudhattuk, hogyan lett belőle országgyűlési képviselő, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város polgármestere és az országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, az egyik legnagyobb sikerének azt tekinti, hogy négyévnyi pereskedés után sikerült igazságot szolgáltatni a 2006-os tűzijátékban elhunyt emberek hozzátartozóinak, méltányosan és tisztességesen kártalanítani őket, elismerve a magyar állam felelősségét.

Lázár János a kormány által elvégzett feladatok közül kiemelte, hogy megcáfolhatatlan eredményt sikerült elérniük a költségvetés stabilitását, a rendvédelem és a honvédelem fejlődését, valamint a területi államigazgatás rendbe tételét illetően. A konszolidáció elengedhetetlen feltétele volt a közigazgatás átszervezése. Fenntartó miniszterként kiállt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szükségessége és fontossága mellett; pozitívan értékelte az egyetemhez kötődő elmúlt hat évet. Meglátása szerint szükség van egy olyan felsőfokú intézményre, amely a legmagasabb színvonalon biztosítja a közszolgálati felsőfokú képzést. Magyarország földrajzilag és a lakosságszám alapján is kis ország Európában, nyitott gazdasággal, ahol nincsenek olyan ásványi kincsek, amelyekre gazdasági értelemben támaszkodhatunk. Ahol nincsenek meg a természetes versenyelőnyök, ott az államnak kell pótolnia azt. Ahhoz, hogy Magyarország versenyképes és jól működő ország legyen, erős államra van szükség, amelynek egyik feltétele a kis bürokrácia, a másik a profi szakemberállomány. Ez utóbbiról a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fog gondoskodni valamennyi képzésével. Az államtudomány mellett a rendészettudomány, a hadtudomány és a nemzetközi igazgatás fejlesztése is a jövőbeli tervek között szerepel: a kormány célja, hogy az NKE a legjobb legyen.

Lázár János az államtudomány és a jogtudomány kapcsolatáról elmondta, hogy a jogi végzettségre inkább az igazságszolgáltatásban van szükség, a közigazgatás gyakorlati tevékenységében az államtudományi végzettség eredményesebb és célravezetőbb. Az NKE-n szerzett diploma értékével kapcsolatban a Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a napokban meg fog jelenni a kormányrendelet, amely tartalmazza azon közigazgatási munkahelyek listáját, amelyekhez elengedhetetlen az NKE valamely szakán szerzett egyetemi diploma. Ennek megléte nélkül nem lehet majd alkalmazni kormánytisztviselőt, és vezető beosztású is csak az lehet majd, aki NKE-s diplomával rendelkezik. A közigazgatáson belül számtalan lehetőséget és intézményt sorolt fel Lázár János a hallgatóknak, amerre el tudnak majd helyezkedni egyetemi tanulmányaik végeztével.

A hallgatók azon kérdésére, miszerint mi lesz az NKE sorsa abban az esetben, ha a választásokon nem a Fidesz nyer, Lázár János azt válaszolta, véleménye szerint nem lesz változás akkor sem, hiszen az állam érdeke, hogy a közigazgatási képzésre nagy hangsúlyt fektessen, így az NKE szükségessége nem vitatott.

Arra a hallgatói kérdésre, hogy a közigazgatás átszervezése lehetséges-e a tömeges elbocsátások kikerülésével, a miniszter azt mondta: a bürokrácia csökkentése összetartozik a létszámleépítéssel, de úgy látja, hogy akár a versenyszférában, akár a közszférában el lehet újra helyezkedni.

Szóba került a Széchenyi 2020 fejlesztési program is. Lázár János kiemelte, a program végeztével a benne részt vevők előtt számos nemzetközi, brüsszeli vagy akár hazai munkalehetőség áll.


Szöveg: Fecser Zsuzsanna

Fotó: Szilágyi Dénes


Újabb sikeres részvétel a XXXIII. OTDK-n

    • OTDK 2017

A Közgazdaságtudományi Szekcióba (Győr, 2017. április 6-8.) 5 pályaművet nevezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kara.

Az elmúlt napokban 4 versenyzőnk összemérhette tudását az ország más felsőoktatási intézményeiben tanuló fiatal közgazdászokkal.

A Gazdaságpszichológia II. tagozatban induló versenyzőnk sikeresen szereplését díjazták.

III. helyezés:

Kompolti János Ádám (Közigazgatás-szervező BA, II. éves) hallgató, a Polgári Jogi TDK, Közgazdasági Műhelyének tagja

Dolgozata címe: Személyiségdimenziók összefüggése a vásárlói trendcsoportokkal és a fogyasztói magatartással

Témavezető: Dr. Fülöp Katalin egyetemi docens

Köszönjük, és további sikereket kívánunk!

Cimkék: TDK

A Bitcoin világa

    • fokep
    •  dsc9468 2
    •  dsc9512 2
    •  dsc9516 2
  • Előző
  • Következő

A Bitcoin értéke március elején, története során először, meghaladta az arany vételárát. Egyesek szerint a kriptovaluta és a blockchain korunk legfontosabb pénzügyi innovációja, míg mások szerint a bűnözés melegágya. A virtuális fizetőeszközök aktuális szabályozási kérdéseiről tartott előadáson Vesszős Gergely pénzügyőr hadnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem volt hallgatója igyekezett elkalauzolni a résztvevőket a Bitcoin vonatkozó szabályozási kérdéseiben és kihívásaiban az Államtudományi és Közigazgatási Kar tudományos rendezvényén.

„Rendkívül aktuális, időszerű és újszerű megközelítéssel foglalkozik a téma, emellett valós probléma a Bitcoin virtuális fizetőeszköz szabályozási kérdése” – vezette be az előadást Parragh Bianka az Államháztartási és Közpénzügyi Tudományos Diákkör vezető oktatója. Kifejtette, hogy az állami szabályozás számos kihívással áll szemben a virtuális fizetőeszközök terén, amelynek főbb pontja a digitális valuták és tranzakciók átláthatóságának, nyomon követhetőségének kérdése.

Vesszős Gergely rövid közgazdaságtani áttekintéssel kezdte előadást, ahol kitért a pénz funkcióira és a törvényes fizetőeszközök karakterisztikájára, amelyre szigorú törvényi felügyelet és állami kontroll vonatkozik. „A törvényes fizetőeszközökre szinte mind igaz, hogy van mögötte egy kibocsájtó, van mögötte egy törvényi háttér, valamint van mögötte egy meghatározott szabályzó, egy felügyeleti szerv” – ismertette az NAV pénzügyőr hadnagya. „Jelenleg az Európai Unióban három törvényes fizetőeszköz van: ez a számlapénz, a készpénz és az elektronikus pénz”. Az elektronikus pénzzel kapcsolatban az előadó rávilágított, hogy manapság már szinte mindenki használhatta, hiszen az online vásárlásokat, mint például az Alibaba-n vagy az EBay-en rendelt termékeket is elektronikusan fizeti a vásárló, akár a honlap saját rendszerét, akár a PayPal szolgáltatását veszi igénybe.

Azonban Vesszős Gergely rávilágított, hogy a virtuális fizetőeszközök, mint például a Bitcoin, játékpénzek, vagy az online kaszinók nem számítanak elektronikus pénznek. „Ez egy teljesen szabályozatlan terület, teljesen szabályozatlan kategóriahalmaz” – emelte ki a NAV pénzügyőr hadnagya, majd kifejtette, hogy amíg a pénznyomtatásnak állami monopóliumnak kellene lenni, addig a virtuális fizetőeszközök kibocsájtását gazdasági társaságok, vagy magánszemélyek végzik.  Ezeknek a fizetőeszközöknek két típusa van: a nyílt konvertibilis, tehát törvényes fizetőeszközben kifejezett értékkel rendelkeznek és oda-vissza válthatóak, valamint a zárt nonkonvertibilis fizetőeszközök, amelyek csak a speciális virtuális környezetükben élnek. Hozzátette, hogy ezeket a pénznemeket globális, határokon átívelő működés jellemzi úgy, hogy nincs egy központi mögöttes szerv, amely működtetné őket, helyette jellemzően decentralizált hálózat látja el az üzemeltetést.

Magáról a Bitcoin-ról az előadó kiemelte, hogy egy darab Bitcoin egy számítógépes adat, amely egy virtuális pénztárcába van tárolva. Nincs mögötte sem állam, sem jegybank, se fedezet, mégis piaci értékkel rendelkezik. A Bitcoin „bányászható”, így a száma véges. A „bányászás” a mögöttes szerverek adatfejtési munkáját jelenti, amiért jár minimális Bitcoin, ám ez a tevékenység az átlagember számára szinte lehetetlen kihívással jár. Manapság az egyik legsikeresebb virtuális fizetőeszköz, amely több millió felhasználóval rendelkezik. Míg az értéke 2008-ban 0,5 dollár volt, addig mára 1100 dollárt ér egy Bitcoin. Magának a pénznemnek évről-évre csökken az árfolyama, viszont mivel nem szabályozza az állam, így tisztán piaci alapon, a vásárlói bizalom és igény befolyásolja az árfolyamot. A Bitcoin működésére is kitért az előadó, amely különböző szervereken, blockchain hálózatokon működik, teljes anonimitás alatt. Bitcoin-nal mára már lehet online vásárlásokért, internetes szolgáltatásokért, valamint repülő-, vonat- és buszjegyekért is fizetni, továbbá számos ügyvédi iroda, étterem és taxitársaság is elfogadja. „Manapság Budapesten két Bitcoin ATM automata is található.” – hívta fel a figyelmet Vesszős Gergely.

„Hogyan terjedt el a Bitcoin?” – tette fel a kérdést a NAV pénzügyőr hadnagya. Ismertette, hogy a pénznem a 2008-as gazdasági válság során futott fel, amikor a társadalomnak megrendült a bizalma a bankrendszerrel szemben, így jó befektetésnek találta a Bitcoin-t. Továbbá rávilágított, hogy mivel nincsen harmadik fél, aki a pénzügyi tranzakció során levonna plusz költségeket, így a Bitcoin adás-vételek költsége igen alacsony. Emellett felhívta a figyelmet, hogy a Bitcoin-ban rejlő anonimitás kiváló lehetőség a pénzmosásra és egyéb alvilági ügyletek lebonyolítására, vagy akár terrorizmus finanszírozására is. Itt Vesszős Gergely ki is tért arra, hogy az ISIS terrorista hálózat számos felületen használja magát a pénznemet, akár online adományok gyűjtésénél, akár a lenyomozhatatlan kártyák kiadásánál, amelyet később a beépült terroristák a célpont országokban váltanak be. Mindezt anonim módon. A pénzügyőr hadnagy az érintett szabályozási problémákkal kapcsolatban megoldási javaslatokkal is előállt: a jogalkotó részéről fontos a jogállás tisztázása, a nyilvántartási kötelezettség, valamint a bejelentési kötelezettség szabályozása, ugyanakkor a rendvédelemnek képzésekkel kell felkészítenie a pénzügyőr állományát a virtuális fizetőeszközök kihívásaira, továbbá a Bitcoin elfogadó- és beváltóhelyek fokozottan ellenőrzést igényelnek. Végül a Bitcoin-nal és a többi virtuális fizetőeszköz térnyerésével, használatával és szabályozásával kapcsolatban Vesszős Gergely felhívta a figyelmet - „Ez nem a jövő, hanem a jelen!”


A rendezvény az Államháztartási és Közpénzügyi TDK szervezésében, a Magyary Zoltán Szakkollégium együttműködésével valósult meg.

További információk az ÁKK hallgatói tudományos tevékenységeiről:

NKE ÁKK Szakkollégiumok: http://akk.uni-nke.hu/hallgatoknak/szakkollegiumok/magyary-zoltan-szakkollegium

NKE ÁKK Tudományos Diákkörök: http://akk.uni-nke.hu/hallgatoknak/tdk/kari-tudomanyos-diakkorok


Szöveg: Podobni István

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: MZSZK, TDK, bitcoin, előadás, 2017

XXXIII. OTDK eredmények

    • OTDK
    • OTDK

Sikeresen indult a XXXIII. OTDK az Államtudományi és Közigazgatási Kar számára.

Az Állam- és Jogtudományi Szekcióban (Miskolc, 2017. március 29-31.) 10 versenyzőnk mérte össze tudását az ország fiatal kutatóival.

A Közigazgatási Jogi I. tagozatban 2 versenyzőnk is helyezést ért el.

I. helyezés:

Ludányi Dávid (Közigazgatási MA, II. éves) hallgató, a Közszolgálati és Emberi Erőforrás TDK titkára

Dolgozata címe: Közszolgálati rendszerek a konvergencia és az empirikus adatok összefüggésében

Témavezető: Dr. Hazafi Zoltán intézetvezető, egyetemi docens

II. helyezés:

Moravcsik Dóra (Közigazgatási MA, II. éves) hallgató, a Magyary Zoltán Szakkollégium tagja

Dolgozata címe: Általános vagy álságos egyeztetés? - a jogalkotásban való társadalmi részvétel gyakorlata

Témavezető: dr. Horváth Attila tanársegéd

Különdíj:

Ludányi Dávid az I. helyezés mellett a HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. különdíját is elnyerte.

Köszönjük, és további sikereket kívánunk!

Díjátadóról készült videó: https://www.youtube.com/watch?v=mSSBy97BWS8

Cimkék: TDK, 2017

Új feladatok és vezető az ÁKK-n

    • akk honlapra

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar (ÁKK) részeként működik tovább április 1-jétől a közigazgatási továbbképzések, szakirányú képzések és előmeneteli vizsgák rendszere. A korábban központi intézetként működő Vezető- és Továbbképzési Intézet (VTKI) az ÁKK szervezetében folytatja munkáját. A Kar dékánja április 1-jétől Prof. Dr. Kis Norbert, az Egyetem korábbi rektorhelyettese. Prof. Dr. Kiss  György dékáni megbízatásának megszűnésével is folytatja tanári munkáját a Karon és vezeti a Közigazgatás-tudományi Doktori Iskolát.

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: ÁKK, új vezető, 2017

Az etikus állampénzügyekről

    • Közpénzügyi Akadémia

Dr. Baritz Sarolta Laura OP, domonkos rendi nővér volt az előadója a Közpénzügyi és Államháztartási Intézet legújabb tudományos rendezvényének.  A közgazdasági PhD fokozattal rendelkező hitoktató- okleveles közgazdász (Corvinus Egyetem, Sapientia Hittudományi Egyetem) a hazai felsőoktatási intézmények közkedvelt előadója, számos helyen és alkalommal osztja meg nézeteit az emberközpontú gazdaságról, amelynek homlokterében nem a korlátlan profitszerzés, hanem a közjóllét, és az egyetemes emberi boldogság elősegítése áll.  E tanok, mint a szerzetesnő is utalt rá az előadásában, egészen Arisztotelészig visszavezethetők. Mai képviselőinek sorában pedig Stefano Zamagni, Luigino Bruni, Paul Dembinski professzorokkal méltán említhetjük egy szinten Dr. Baritz Sarolta Laura nővért. Fő műve a „Háromdimenziós gazdaság” - melynek előszavát egyetemünk professzora – Lentner Csaba írta. Laura nővér tevékenyen közreműködött Antonio Genovesi „Értekezések a kereskedelemről, avagy a polgári gazdaságról” című könyvének magyarra történt lefordíttatásában. A könyv bemutatója néhány hete történt a Magyar Tudományos Akadémián, melynek első méltatója Lévai Anikó jószolgálati nagykövet volt. Lévai Anikó elmondta, hogy az Adam Smith-i profitközpontú paradigma alternatívájaként megjelenő Antonio Genovesi tanai napjainkban jelentős felértékelődésen esnek át, egyre nagyobb igény jelentkezik a családok, vállalkozások kiszámítható jövőjét biztosító közgazdasági gondolkodásra és irányításra.

Az egyetemi tudományos előadást szervező Lentner Csaba intézetvezető összefoglalójában utalt rá, hogy a 2007-2008-as válság utáni új típusú közgazdasági-közpénzügyi oktatásban előtérbe kerülnek az új nézetek, módszertani megközelítések, sőt, a gazdaságtanban érvényesülő módszertani pluralizmus erősödése napjaink egyik kézzelfogható jelensége. Hozzátette: a pénzügyi politika irányításában, sőt a vállalati-banki döntéshozatalban is, a humánus, etikus elvek világszerte egyre nagyobb teret kapnak. És helyes, hogy az oktatási tevékenység is ebbe az irányba változik – nyomatékosított.

www.keteg.hu

http://bonumtv.hu/haromdimenzios-gazdasag-konyvbemutato/


Ünnepi szenátusi ülést tartott az NKE

    • fokep
    •  dsc7645 2
    •  dsc7659 2
    •  dsc7675 2
    •  dsc7800 2
    •  dsc7818 2 2
    •  dsc7650 2
    •  dsc7932 2
    •  dsc8120 2
    •  dsc8124 2
    •  dsc7607 2
  • Előző
  • Következő

Phd és habilitált doktorok tehették le esküjüket a Nemzeti Közszolgálati Egyetem ünnepi szenátusi ülésén. Az egyetem napja ötéves jubileumának rendezvénysorozatába illeszkedő ülés során a fogadalomtétel és címek átadása mellett elismerő okleveleket adott át Prof. Dr. Patyi András, az NKE rektora.

Patyi András az egyetemi szenátus elnökeként köszöntötte a habilitáló, PhD doktori címet, valamint egyetemi elismeréseket átvenni készülő kutatókat, szakembereket, egyetemi munkatársakat. „Ez az ünnepi ülés alapvetően a tudományról szól” – emelte ki az NKE rektora, majd kifejtette, hogy ezek a tudományok nem állnak messze a gyakorlattól, hiszen számos közszolgálati vezető vehetett már át oklevelet. Magyary Zoltánt idézve Patyi András kifejtette, hogy a tudomány művelése az egyetemi oktatóknak és kutatóknak a legszemélyesebb tevékenysége kell, hogy legyen, amelyhez elengedhetetlen a tudományos közösség. Az NKE ötéves fennállásával kapcsolatban kiemelte: „A mi szívünket, a mi gondolatainkat igencsak kikerekíti ez az öt év. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek büszkeség, hogy vagyunk, gyarapodunk és ma is gyarapodni fogunk! – mondta Patyi András az oklevelet átvevő kollégáinak.

Az ünnepi szenátusi ülés alkalmával egyetemi elismeréseket vehettek át azok az oktatók és munkatársak, akik munkásságukkal gyarapították az NKE hírnevét. Az egyetem rektorának döntése alapján a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gyűrűjét vette át Prof. Dr. Kiss György akadémikus, az Államtudományi és Közigazgatási Kar leköszönő dékánja. Az NKE Szenátus döntésével magántanári címet kapott Prof. Em. Dr. Szlávik Lajos, címzetes egyetemi tanári címet Sándorné Dr. Kriszt Éva, továbbá címzetes egyetemi docensi címet adományozott a szenátus Dr. Balla Tibor ezredes, Budai Béla Dénes, Dávid Károly r. dandártábornok, Dr. Fialka György, Hazai Lászlóné dr. ny. nb. dandártábornok, Kalotay Balázs, Keszthelyi Ilona, valamint Dr. Sors László számára. Rektori döntés alapján Rektori Kitüntető Oklevelet vehetett át Bálintné Bagladi Zsuzsanna. Az NKE Szenátusa az Egyetem Kiváló Oktatója posztumusz címet adományozott a néhai Dr. Back Andrásnak, oklevelét özvegye, Dr. Gondos Katalin vette át.

A kitüntetések mellett sor került a habilitált doktori címek átadására és a PhD doktorok avatására. Prof. Dr. Munk Sándor, a habilitációt odaítélő Egyetemi Habilitációs Bizottság elnöke bemutatta az NKE újdonsült habilitált doktorait: Dr. Budai Balázs Benjámin, az ÁKK oktatási dékánhelyettese, Dr. Hautzinger Zoltán Gyula, a Rendészettudományi Kar oktatási dékánhelyettese,  Dr. Jobbágy Zoltán ezredes, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar tudományos és nemzetközi dékánhelyettese, valamint Dr. Wührl Tibor tette le habilitációs esküjét az ünnepi szenátusi ülésen.

Budai Balázs az avatottak nevében fejtette ki gondolatait. „Minél magasabb lépcsőt ugrunk meg, annál nagyobb a megkönnyebbülés és a sikerélmény, azonban annál nagyobb a felelősség is” - mondta. Az ÁKK oktatási dékánhelyettese kitért a Phd és a habilitált doktorok, vezető értelmiség feladataira: „Felismeri, segíti, gondozza a tehetségeket, elgondolkodtat, tematizál és megosztja a gondolkodás örömét. Világosságot teremt a sötétben tapogatózóknak. Iskolateremtő is, ahogy mondják” – fejtette ki Budai Balázs. Rávilágított, hogy a tudományos életnek számos indikátorával lehet vizsgálni a tudományos kutatókat, de véleménye szerint a legfontosabb az, hogy az egyetemi katedra után hány hallgató tekint majd vissza az emberre, mint segítő mentorra. 

Az ünnepi szenátusi ülésen az egyetem új PhD doktorokat is avatott. Prof. Dr. Padányi József, az NKE tudományos rektorhelyettese, valamint a tudományos fokozatokat odaítélő Egyetemi Doktori Tanács elnöke ismertette a doktorjelöltek névsorát: Bali Tamás, Benedek Márta, Borszéki Judit Magdolna, Gerencsér Árpád József, Györffy Ágnes, Josef Andreas Karl Ernst, Kardos Sándor István, Kovács István, dr. Nyeste Péter, Rózsa Tibor és Vass György mondta el doktori fogadalmát.

A 10 évvel ezelőtt megkezdett osztrák katonai PhD-képzés részvevőinek nevében a most végzett Josef Andreas Karl Ernst ezredes mondott köszöntő beszédet, megható módon tört magyarsággal, de annál nagyobb lelkesedéssel. Köszönetet mondott a jelenlévő és a tudományos fejlődést támogató családtagoknak, szeretteiknek, kollégáknak és az alma maternek, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek.

Az ünnepi szenátusi ülés zárásaként Patyi András gratulációját fejezte ki a frissen doktorált és habilitált kollégáinak. „Sok sikert és egészséget kívánok a tudomány fejlődéséért és egyéni karrierútjuk előmozdításáért végzett munkásságukhoz” – mondta, majd egy kéréssel fordult hozzájuk: „Kérem, ne álljanak meg ebben a munkásságukban, ne álljanak meg az úton.”

A témáról bővebben az áprilisi Bonum Publicumban olvashatnak.


Szöveg: Podobni István

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


Ötéves fennállását ünnepelte az NKE

    • fokep
    •  dsc7276 2
    •  dsc7294 2
    •  dsc7313 2
    •  dsc7359 2
    •  dsc7372 2
    •  dsc7402 2
    •  dsc7434 2 2
    •  dsc7442 2
    •  dsc7490 2
    •  dsc7512 2
    •  dsc7523 2
  • Előző
  • Következő

„Ludovikásnak lenni valaha komoly rangot jelentett Magyarországon: szaktudást, emberséget és hazafiasságot. Az akadémiára járók nemcsak egy iskola polgárai voltak, hanem különbek sokaknál” – mondta Dr. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem ötéves fennállásából szervezett ünnepségén. Reményét fejezte ki arra, hogy az NKE elmúlt öt éve azt a célt szolgálta, hogy méltó legyen a Ludovika Akadémia örökségére. A rendezvény alkalmával Prof. Dr. Patyi András, az NKE rektora rektorhelyettesi és dékáni kinevezéseket adott át, valamint felavatták gróf Buttler János szobrát a Ludovika aulájában.

Patyi András megnyitó beszédében tiszteletét fejezte ki minden parancsnok, közigazgatási vezető, a haza szolgálatáért tanuló hallgató, egyetemi oktató, kutató és dolgozó számára. „Engem 2011-ben az új egyetem élére választottak. Így már megélhettem, hogy látom a gyökeret eresztett facsemetét, melyen majd a munka gyümölcse beérik” – mondta az egyetem fejlődéséről Patyi András. Mint mondta, az elmúlt öt évben évtizedek hagyományai sűrűsödtek össze. A rektor kiemelte, hogy az egyetem már tovább jutott, mint a jogelőd intézmények intézményi integrációja és költségvetési egyesítése. „A hadtudomány, a rendészettudomány, a megújított közigazgatás-tudomány, valamint az államiság legmagasabb szintű, átfogó jellegű vizsgálatára hivatott modern államtudomány művelésével nem csak kutatói kedvtelésünkként hódolunk, hanem szolgálatot teljesítünk” – világított rá Patyi András, aki felhívta a figyelmet, hogy az NKE nem elvenni szeretne a tudományból, hanem ahogy jelenleg is közel 20 egyetemmel és 30 más állami szervvel együttműködik, szeretné a tudományos közösséget gyarapítani. Az NKE rektora szerint ehhez egy „értő, együttműködő, de kritikus” közösségre van szükség. Emellett Patyi András kijelentette, hogy mint minden tudásközpont, az NKE célja a kormányzás tudományos támogatása, továbbá az is, hogy részt vegyenek az államot érintő védelmi feladatok ellátásában.

Lázár János ismertette a kormányzati törekvéseket, amelynek a célja, hogy ismét méltó képzőhellyé tegyék a Ludovikát, hogy minőséget képviseljen a diplomaszerzés a nagy múltú és remélhetőleg még ígéretesebb jövőjű intézményben. „A köz szolgálatában álló szakemberek új nemzedékére van szükség az állam minden szintjén, így a hivatalokban, a vízügyi területen, a rendőrségnél, a honvédségnél és a határvédelemben is” - szögezte le a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Kitért arra is, hogy a kormányzattal olyan Magyarországot szeretnének, ahol többé sem a párthűség, sem a hatalomvágy, sem a küldetéstudat nem lehet önmagában elég ahhoz, hogy valakiből vezető váljon. A pozícióhoz a szaktudást is meg fogják követelni - nyomatékosította, amelynek egyik lépcsőfoka a közszolgálati vezetők államtudományi képzése lesz. A miniszter kitért Magyarország versenyképességének javítására is, ahol szerinte elengedhetetlen a bürokrácia csökkentése, megjegyezve – „a kevesebb szabály és bürokrata nem hátrány, hanem előny.” Az államreformokkal kapcsolatban kiemelte, hogy kettős céllal rendelkezik: a „hardver” – mint az egyetemi épület rekonstrukciója - és a „szoftver” – mint az NKE képzési struktúrájának a frissítése - egyidejű megújításával akarják elérni.

Az ünnepségen sor került rektorhelyettesi és dékáni kinevezések átadására is. Az NKE Szenátusának véleményező döntése, valamint a Fenntartói Testület egyetértő határozata alapján nemzetközi rektorhelyettesnek nevezte ki Patyi András Dr. Nagy Judit egyetemi docens, rendőr ezredest. Az Államtudományi és Közigazgatási Kar élére Prof. Dr. Kis Norbert egyetemi tanár került, aki átvette a dékáni láncot a rektortól. Víztudományi Kar dékánjának Dr. Bíró Tibor egyetemi docenst nevezte ki a rektor, aki a dékáni lánc mellett átvehette a VTK  kari címerét hordozó zászlót is.

Az ünnepség részeként Patyi András Prof. Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszterrel a Ludovika aulájában avatta fel Gróf Buttler János szobrát, ezzel is tisztelegve a Ludovika Akadémia legnagyobb adományozója előtt. „Buttler János hatalmas vagyonából közel 126 ezer forintot adományozott az ügy érdekében” – ismertette Prof. Dr. Padányi József mk. dandártábornok.  „Ez hatalmas pénz volt abban az időben, hiszen a névadó is 50 ezer forintot adományozott” – fejtette ki az intézmény tudományos rektorhelyettese, akinek a háttérkutatásaiból kiderült: 126 ezer forintból  közel háromezer jobbfajta puskát és több mint nyolcszáz lovat lehetett vásárolni akkoriban. „Óriási összeg tehát. Ez volt az a pont Buttler János életében, amikor megítélésem szerint beírta magát a történelembe és a Ludovika Akadémia történetébe” – fejezte ki tiszteletét Padányi József.

A témáról bővebben  az áprilisi Bonum Publicumban olvashatnak.


Szöveg: Podobni István

Fotó: Szilágyi Dénes

Videó: Jakab Rudolf Richárd 

Megosztás a Facebook-on