Szűkítés


Kiválasztott Címke

Doktori Iskola

Minden Címke 128


Jelenleg 2 bejegyzés található Doktori Iskola cimkével

Kihelyezett doktori képzés indulhat Kolozsváron

    • 2d2a7418
    • 2d2a7399
    • 2d2a7410
  • Előző
  • Következő
Tovább bővíti együttműködését a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel a Nemzeti Közszolgálati Egyetem. 2017 szeptemberétől kihelyezett doktori képzést folytathat majd az NKE közigazgatás-tudományi doktori iskolája a kolozsvári intézményben. Az erről szóló megállapodást tegnap írta alá a két intézmény rektora,  Prof. Dr. Dávid László és a Prof. Dr. Patyi András, Kolozsvárott.
 
A két egyetem még 2013 decemberében kötött együttműködési megállapodást közös oktatási és tudományos tevékenység folytatására. Az intézmények vezetői kifejezték szándékukat a többi között a hallgatói- oktatói-kutatói mobilitási programokban való részvételre, valamint az egymás tudományos kiadványaiban való megjelenésre és a közös pályázatokban való részvételre. A most kiegészített megállapodás szerint, a szükséges engedélyezési eljárást követően, 2017  szeptemberétől elindulhat az NKE közigazgatás-tudományi doktori iskolájának a kihelyezett képzése a Sapientián. A képzés tartalmát és feltételeit a partnerek közösen alakítják ki. A többi között az NKE látja el a képzéssel, témavezetéssel és vizsgáztatással összefüggő feladatokat, támogatja a hallgatók publikációs tevékenységét, valamint megteremti a feltételeket, hogy a Sapientia EMTE megfelelő oktatói a Közigazgatás-tudományi Doktori Iskolához csatlakozzanak. A megállapodás szerint a kolozsvári egyetem biztosítja majd a kihelyezett képzéshez szükséges infrastruktúrát, a magyarországi oktatók elhelyezését, valamint a képzéshez szükséges tanulmányi adminisztrációs feladatokat.
 
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem három karán és 22 szakán mintegy 2200 hallgató tanul. A két intézmény az elmúlt években rendszeresen együttműködik a tudományos diákkörökben, a tehetséggondozásban és az Erasmus mobilitási programban is.
 
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem nagy hangsúlyt fektet a határon túli magyar felsőoktatási intézményekkel, karokkal, tanszékekkel való kapcsolattartásra, a határon túli hallgatók közös tehetséggondozó programokba történő bevonására. Az NKE a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem mellett aktív együttműködésben van a többi között a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemmel, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Karával, valamint a szabadkai Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karával is.

Újra NKE-s a DOSZ elnökségben

    • dosz logo
    • DOSZ
    • DOSZ
    • DOSZ
    • DOSZ
  • Előző
  • Következő

A november 27-29-én lezajlott III. Mérföldkő konferencia alkalmával került sor a Doktoranduszok Országos Szövetsége Elnökségének tisztújítására. A szavazás alkalmával Buda Lorinát választották meg a DOSZ társadalmi kapcsolatokért felelős elnökségi tagjának. Így Bokor András kollégánk után ismét egy NKE-es PhD hallgatót tudhatunk a DOSZ elnökségében.

A DOSZ jövő évi kiemelt feladatai között szerepel DOSz felsőoktatásban elfoglalt helyének további erősítése a felsőoktatási törvény módosítása és a doktori törvény bevezetése kapcsán elkövetkező feladatok ellátása, a képzés részletszabályainak kidolgozása. Ezen túlmenően természetesen továbbra is nagy hangsúlyt kap az érdekvédelem és hallgató képviselet, a tudományos osztályok működésének támogatása, a DOSZ nemzetközi szerepvállalása.

Buda Lorina a DOSZ kommunikációját, PR tevékenységét, kormányzati és vállalati szférával történő kapcsolattartását fogja koordinálni. Kiemelte fontosnak számít a területen belül a presztízs növelés és új együttműködési megállapodások létrehozása.

A DOSZ Közigazgatási Osztálya pedig továbbra sem pihen. 2016-ban szeretnénk elindítani a Pro Publico Bono Junior számát, mely a doktoranduszoknak kíván publikálási felületet biztosítani, illetve a Fiatal Szakértői Rendszer újjáélesztésével szeretnénk kollégáink számára teret biztosítani a közigazgatásban.