Szűkítés


Kiválasztott Címke

Ostrakon

Minden Címke 139


Jelenleg 22 bejegyzés található Ostrakon cimkével

Az NKE mint a vezetőképzés központja

    • fokep
    •  dsc1992 2
    •  dsc2024 2
  • Előző
  • Következő

Dr. Biró Marcell előadása nyitotta meg a VI. Ostrakon Szakmai és Kulturális Napokat az Államtudományi és Közigazgatási Karon 2017. április 24-én. A Miniszterelnöki Kabinetiroda közigazgatási államtitkára előadásában mesélt a kabinetiroda létrehozásának és a hivatali munkának a részleteiről, a közigazgatási államtitkár feladatairól, kitért az NKE közigazgatásban betöltött szerepére, azon belül kiemelte, hogy az egyetem a vezetőképzés központjává válhat. Az előadás végén pedig válaszolt a hallgatóság kérdéseire.

Dr. Biró Marcell a közigazgatási államtitkári feladatok kapcsán felvázolta a közigazgatás hierarchikus rendszerét. Emlékeztetett, hogy 2010-ben állította vissza a Kormány a közigazgatási államtitkári tisztséget, így a jogi-szakmai felelősség a közigazgatási államtitkárt, a politikai felelősség pedig a parlamenti államtitkárt terheli egy-egy minisztériumban. 

Biró Marcell elmondta, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda Európa egyik legkisebb minisztériuma, amely közel 200 közigazgatási szakembert foglalkoztat. Létrehozása nagy feladat volt, hiszen azelőtt nem létezett hozzá hasonló intézmény, mint az 1990-es évektől működő többi minisztérium esetében, amelyek rendelkeztek jogelőddel. A szervezet megalkotásánál számtalan feladatuk volt: módosítani kellett az államtitkárok jogállásáról szóló törvényt, a kormánytisztviselőkről szóló törvény, a kormány statutum rendeletét, az államháztartással kapcsolatos kormányrendeletet, valamint az informatikai szolgáltatásokkal kapcsolatos kormányrendeletet, forrást kellett szerezniük, valamint egy helyet is, ahol dolgozhatnak, ez elsősorban a Parlament épületében valósult meg. Továbbá harminc belső szabályt és a szervezeti és működési szabályzatot kellett megalkotni, majd pedig embereket kellett felvenni. A Miniszterelnöki Kabinetirodában brit, francia és bajor minta alapján a miniszterelnök kabinetfőnöke miniszteri rangon láthatja el a feladatait. A minisztériumok között működő külső kormányzati kommunikáció koordinálása mellett a miniszterelnök személye körüli feladatokat, protokolltevékenységet látnak el. Az elmúlt másfél év alapján Dr. Biró Marcell megállapította, hogy a Kabinetiroda jól beilleszkedett a minisztériumok soraiba a közigazgatási szervezeti struktúrában.

Az előadás résztvevői megismerhették a kormányzati kommunikáció folyamatát is. A Miniszterelnöki Kabinetiroda a kormány döntését közvetíti közérthetően az emberekhez, a minisztériumokkal való kapcsolattartást pedig a minisztériumonként külön kirendelt sajtómunkatársak végzik.

A hallgatók azon kérdésére, hogy hogyan tudnak az NKE-n végzett hallgatók a közigazgatásban elhelyezkedni, a közigazgatási államtitkár kiemelte a Miniszterelnöki Kabinetirodában teljesíthető szakmai gyakorlat és a közigazgatási ösztöndíjprogram lehetőségét, valamint kitért arra is, az NKE-nek megvan a lehetősége, hogy a vezetőképzés központjává váljon. Biró Marcell a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkáraként, a Fenntartói Testület tagjaként közvetlenül kísérte végig az NKE létrehozását. Mint mondta, olyan egyetemként hozták létre az intézményt és ma is úgy működik, hogy a közszolgálat, a hazaszeretet áll az oktatás fókuszában, így az egyetemen végzett szakemberek a tudást és az elhivatottságot érvényesítik a közigazgatásban. Kiemelte a Fenntartói Testület fontosságát, amely kapcsolatot teremt a képzőhely és a felvevőpiac között.


Az Ostrakon Szakmai és Kulturális Napok négy napos rendezvénysorozatán az alábbi előadások várják az érdeklődőket:

2017.04.25. (kedd) 15:00

Koltay Gábor - A Honfoglalástól Trianonig, a magyar történelem eseményei filmrendezői szemmel

Helyszín: 1118 Budapest, Ménesi út 5. 104/A


2017.04.25. (kedd) 17:00

Földes András – újságíró, Index

A terror hazájában - Beszámoló az ISIS elleni háború frontvonaláról, a Moszul ostromát megjárt újságírótól. Kiderül, hogy él egy Budapestnyi ember a terroristák uralma alatt és hogyan harcolnak a felszabadításukért.

Helyszín: 1118 Budapest, Ménesi út 5. 104/A


2017.04.26. (szerda) 16:45

Dr. Török Gábor politológus és Stumpf András újságíró

Közéleti beszélgetés, vitaest a globális és hazai politikai helyzetről

Helyszín: 1118 Budapest, Ménesi út 5. 304/AB


2017.04.27. (csütörtök) 17:00

Andrew G. Vajna – a nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos

Egymás után két Oscar-díj - titkok, receptek, avagy mérlegen a magyar filmstratéga

Helyszín: 1118 Budapest, Ménesi út 5. Magyary Zoltán II. előadóterem


Az eseményekről bővebben a Bonum Publicum júniusi számában olvashatnak.


Szöveg: Fecser Zsuzsanna

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


Úti cél: Székelyföld

    • Ostrakon Székelyföld
    • Ostrakon Székelyföld
    • Ostrakon Székelyföld

Az Ostrakon szakkollégistái, alumni és egyesületi tagjai augusztus 24-28. között közös külföldi tanulmányi úton vettek részt. A székelyföldi kirándulás célja elsősorban a külhoni magyarok magyarságképét vizsgáló kutatás folytatása, valamint a szervezeten belüli kapcsolatépítés volt.

A Székelyföld nevezetességeit is érintő program szakmai megállókat is tartalmazott. A résztvevők meglátogatták a székelyudvarhelyi városházát, ahol találkoztak Gálfi Árpáddal, Székelyudvarhely frissen megválasztott polgármesterével, Orbán Balázzsal, a képviselőtestület többségi frakciójának frakcióvezető-helyettesével, valamint Dr. Geréb László városmenedzserrel. Gálfi Árpád, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt által támogatott polgármester röviden köszöntötte az Ostrakonos csoportot, és beszámolt arról a munkáról, amelyet a nyár eleji választás óta végzett az új városvezetés. Elmondta, hogy örülnek az anyaországi érdeklődésnek, és reményét fejezte ki, hogy egyre vonzóbbá tudják tenni Székelyudvarhely városát az érdeklődők számára. Orbán Balázs frakcióvezető-helyettes az erdélyi magyar politikai szféra rendszerváltás utáni történetét foglalta össze, ismertetve a helyi magyarságot a '80-'90-es évek fordulóján ért atrocitásoktól és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség megalakulásától kezdve, a magyar politikai élet pluralizálódásán, az MPP és az EMNP megalakulásán keresztül napjainkig a fontosabb fordulópontokat. A csoport megismerhette a romániai közigazgatás alapvető sajátosságait, illetve eltéréseit a magyar rendszerhez képest. Geréb László részben a városfejlesztés kulcspontjait, részben pedig az erdélyi magyar oktatást érő kihívásokat, az abban rejlő lehetőségeket ismertette. A részletes beszámolókat követően a külhoni magyar fiatalok magyarságképét kutató csoportunknak alkalma volt beszélgetni Geréb Lászlóval és Juhász Attilával, a többségi frakció vezetőivel. Az egyórás, számos témára kitérő interjú eredménye az Ostrakon következő, ősz folyamán kiadásra kerülő interjúkötetében lesz olvasható. A városvezetők és politikusok mellett a helyi fiatalok képviselőivel is sikerült megismerkedni. A Székelyudvarhely környéki Háromhegy Egyesület tagjai egy kötetlen beszélgetésen osztották meg az Ostrakonosokkal, miként gondolkodnak magyarságukról az ott élő fiatalok.

Az utazással a nyár folyamán szervezett karitatív kezdeményezés is céljához ért: a csapat személyesen adta át azokat az összegyűjtött tárgyi adományokat, amelyek Böjte Csaba ferences rendi szerzetes atya által alapított csíkszeredai gyermekotthon lakóinak életét könnyíthetik meg.

Fodor Bettina, Szabó Ádám
Ostrakon Szakkollégium


Öt év – számos eredmény

Az Ostrakon Szakkollégium idén ünnepelte 5. születésnapját, és a Szakkollégiumi Minősítő Bizottság döntése értelmében három évre minősített szakkollégiummá vált.

Az elismeréshez nyolc kritériumnak kellett megfelelni a minősítés során. Ezek a pontok a következők: autonómia, tudományosság, szakmai képzések, értelmiségi szocializáció, létszám és összetétel, külkapcsolatok, hagyományok és specialitások, valamint a szakkollégiumi mozgalomban való aktív részvétel.

Mondhatjuk, hogy a tagok munkássága, a csapat lelkesedése és egysége vitte folyamatosan előbbre a szervezetet, ennek köszönhetően vált nem csupán a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, hanem az egész ország legfiatalabb 3 évre minősített szellemi műhelyévé.

Az Ostrakon olyan rendezvények házigazdája, amelyek már hagyományosan részét képezik az egyetemi szemesztereknek: a Hungarikum Napokon a magyar tradíciók és örökség kerülnek a középpontba kiállítások és előadások formájában, az Ostrakon Szakmai és Kulturális Napok keretein belül pedig neves előadók teszik tiszteletüket az Egyetemen, legyen szó éppen közigazgatásról vagy zenéről, színházi életről, sportról.

A szakmai sikerek szintén elősegítették a minősítés elnyerését. A tagok megállják a helyüket csapatban – kutatásokon folyó munkák során – és egyénileg is: a tudományos diákköri dolgozatot írók számos alkalommal képviselték már az Ostrakont. Ezekhez az eredményekhez nagyban hozzájárulnak a különböző szakkollégiumi kurzusok, az aktuális témákat feszegető vitaestek.

Az ostrakonos lét beleivódott az NKE mindennapjaiba. Mert „egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen”.

    • Ostrakon
Cimkék: Ostrakon, 2016

Rudolf Péter ezer arca

    • Rudolf Péter Ostrakon
    • Rudolf Péter Ostrakon
    • Rudolf Péter Ostrakon
    • Rudolf Péter Ostrakon
    • Rudolf Péter Ostrakon

Az Ostrakon Szakkollégium szervezésében április 26-án egy neves színész látogatott el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karára. Ő nem más, mint a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Rudolf Péter, akiről mindenkinek eszébe jut vagy az Üvegtigris című film vagy a Beugró című műsor.

A beszélgetést karunk oktatója - aki egyben rendező és az Operaház volt főigazgatója -, Hegyi Árpád Jutocsa vezette. Az általa feltett kérdéseken kívül a hallgatóságnak is lehetősége volt kérdezgetni. A közönséget érdekelte többek között, hogy mi az a plusz, ami más színészektől megkülönbözteti őt, és hogyan tudta a rendezői és színészi kettős szerepet vállalni az Üvegtigrisben.

Elsőként az És Rómeó és Júlia című darab került szóba, melyről Rudolf Péter elmondta, hogy immár 16 éve játsszák, körülbelül négyszázszor adták már elő Európa számos helyszínén. Szó volt a Vígszínházban töltött élményeiről és az őt jellemző kíváncsiságról, kreativitásról, tenni akarásról.

Szakmai szempontból is elemezte a színészetet. Elmondása szerint a „színház lényege a koncentráció”. Fontos, hogy a színészek a nézőkkel minél szorosabb kapcsolatot alakítsanak ki, ehhez pedig az előadások gyakorisága járul hozzá. Rudolf Péter jelenleg hat darabban játszik.

A sokak által ismert Üvegtigris is szóba került. A színész beszélt arról, hogy milyen összetett volt egyszerre rendezőnek lenni és szerepelni a filmben. Kapitány Iván társrendezőtől rengeteg tanácsot kapott, ami nagyban könnyített a munkán. Elárulta, hogy nem zárkóznak el az Üvegtigris 4-től sem, ha újabb izgalmas feldolgozandó élethelyzet, téma adódik.

Végül a Beugró című TV műsorról beszélt a közönségnek. Elmondása szerint az improvizáció részben készség, részben pedig tanítható. Az előadás végén két improvizációs játékban vehettek részt a közönség tagjai. A hangulat remek volt. Minden bizonnyal az esemény vendége is jól érezte magát, elérte célját, hiszen elmondta, szerinte a világon az egyik legcsodálatosabb dolog az, amikor az embereket nevetni látja.


- Boros Klaudia -


5 éve együtt az Ostrakon

    • Ostrakon
    • Ostrakon
    • Ostrakon
    • Ostrakon

„Az út mögöttünk már éles kanyarokkal tarkított, de a lehetőséget még mindig a kezünkben tartjuk”- kezdte köszöntőbeszédét Dávid Máté, az Ostrakon Egyesület társelnöke a közösség 5 éves fennállásának alkalmából tartott ünnepélyes közgyűlésen, utalva ezzel a szervezetben végbement jelentős újításokra, amelyeket 2016. április 25-én szavaztak meg az ostrakonosok. A programon részt vettek az egyetem padjait koptató szakkollégisták és az Ostrakon előző generációinak fiataljai. Az eseményen elfogadták a Jövőkép 2016 című koncepciót, és megválasztották az Ostrakon Egyesület megújuló elnökségének tisztségviselőit. Ezúton is gratulálunk Dávid Máté és Szabó Ádám társelnököknek, Galavits Patrik szakmai alelnöknek, Tóth Vivien jogi alelnöknek, Ujvári Dorottya pénzügyi és pályázati alelnöknek, Végh Tímea kommunikációs alelnöknek, Zsámba Judit közösségi alelnöknek, továbbá Tóth Adélnak, a Szakkollégium elnökének és Fenes Máté szakkollégiumi referensnek (akik a jövőben a Szakkollégium érdekeit képviselik az Egyesület vezetésében)! Az elfogadott Jövőkép értelmében az Ostrakon folytatja 2011-ben megkezdett útját, lehetőséget biztosítva a fiataloknak, hogy a felnőtté válás felé vezető rögös úton megtalálják önmagukat és az Ostrakon közösségét otthonuknak érezhessék egyetemi hallgatóként, fiatal felnőttként és még azon túl is. Mert „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen”.


Bunda Dávid
Kommunikációs alelnök
Ostrakon-NKE

Cimkék: Ostrakon, 2016

Londoni terepmunka

    • Ostrakon

Az Ostrakon Szakkollégium és az Ostrakon Hallgatói Szervezetért Egyesület közös, a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával megvalósuló kutatásának egyik fontos állomása volt London. A tanulmányúton a két szervezet delegációja a kivándorló magyar fiatalok magyarságképét, a hazánkat elhagyó honfitársaink motivációit és elvárásait kutatta a külföldi élettel kapcsolatban, ezért esett a választás a Magyarországról elköltözők egyik fő célvárosára.

Az empirikus módszereket alkalmazó vizsgálat részeként az ötnapos tanulmányút alatt több szervezetet is felkerestek a kutatók. Interjú készült Pataki Eszterrel, a londoni Balassi Intézet igazgatójával, Riskó Nagy László főkonzullal és Balogh György nemzeti összekötő diplomatával, Csák Jánossal, a Külföldön Tanuló Magyar Egyetemisták Egyesületének titkárával, illetve Gecov Anettel, az Új Nemzedék program londoni irodájának munkatárásával.

A személyes találkozók révén a résztvevők betekintést nyerhettek a kint élő magyarok mindennapjaiba, tapasztalatokat gyűjthettek a kutatásunk sikeres megvalósításához.

Cimkék: Ostrakon, 2016

Közös kutatáson dolgoznak az ostrakonosok

    • logo ostrakon

Mai témán, „A magyar fiatalok külföldre való kivándorlása és magyarságképük” című projekten dolgoznak együtt az Ostrakon Szakkollégium és az Ostrakon Hallgatói Szervezetért Egyesület tagjai. A hét főt számláló csapat azon munkálkodik, hogy ebben az aktuális témában tudományos igényű gondolatokat fogalmazzon meg. A kutatás célja elsősorban a külföldön élő vagy a kiköltözést tervező fiatalok motivációjának feltérképezése és magyarságképük megismerése, másodsorban a kutatás során felhalmozott tapasztalatok összesítése. Az összegyűjtött információk alapján, a kutatás eredményeként megoldási javaslat születik a külföldön élő fiatalok és a magyar állam kapcsolatának megőrzésére. Ez jó alapot adhat a megfelelő szakpolitikai döntések meghozatalának.

A kutatás eredményeit 2016 áprilisától kiadvány és internetes dokumentum formájában is elérhetővé válik az Ostrakon Szakkollégium oldalán.

A projekt a Nemzeti Együttműködési Alap által kiírt pályázaton elnyert támogatásból valósul meg.


Így lesz tökéletes a palacsinta

    • kép
    • kép
    • kép
    • kép

Jobb adni, mint kapni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az önzetlen jótékonykodás. A karácsony közeledtével az Ostrakon Egyesület és Szakkollégium december 8-án karitatív gyűjtést szervezett a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány támogatására. A befolyt összeggel az adakozók az alapítvány szociokulturálisan hátrányos helyzetű gyermekek iskolán kívüli tehetséggondozó és fejlesztő programjának megvalósításához járulnak majd hozzá.

Az adományért cserébe a Szakkollégium tagjai az intézmény aulájában egész nap palacsintával várták a hallgatókat, az oktatókat és az egyetemi dolgozókat. A sütést az Ostrakon csapata és a Soreca Kft. munkatársai vállalták magukra. A Kar oktatói is részt vállaltak az akcióban, többek között Dr. Takács Albert, Dr. György István és Dr. Bárdi Lajos tanár urak jókedvűen kínálták és osztogatták a házi lekvárjaikkal ízesített finomságokat.

A karácsonyi gyűjtés elérte a célját: sok palacsinta fogyott el, és szép számban érkeztek adományok is, összesen 75.170 Ft gyűlt össze.

A szervezők köszönetet mondanak minden kedves támogatónak és remélik, hogy ízlettek a palacsinták!


A magyar modell – avagy a magyar gazdaság válasza a nemzetközi kihívásokra

    • Ostrakon
    • Ostrakon
    • Ostrakon
    • Ostrakon
    • Ostrakon
    • Ostrakon

A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen működő Ostrakon Szakkollégium szervezte, a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné Domus Sciantiae Alapítványa támogatta az Európa válsága előadássorozat újabb állomását. „A magyar modell - avagy a magyar gazdaság válasza a nemzetközi kihívásokra”című tudományos fórum meghívott szakértői voltak: Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója és Prof. Dr. Lentner Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közpénzügyi Tanszék tanszékvezetője, az Ostrakon Szakkollégium tiszteletbeli tagja. Dávid Máté, az Ostrakon Hallgatói Szervezetért Egyesület elnöke moderált.

A teltházas közönség előtt meghívott szakértők karrierútjuk tapasztalatait osztották meg felvezetésként, majd a beszélgetés a nemzetközi gazdasági folyamatok vizsgálatával, a nemzetközi monetáris politika kardinális kérdéseinek elemzésével folytatódott. Az esemény aktuális és kiemelt jelentőséggel bíró gazdasági témákat helyezett nemzetközi környezetbe, rávilágítva a tényre, hogy az adósságalapú válság a pénzügyi globalizáció révén világszerte instabil gazdasági helyzeteket teremtett. Az előadók részletes elemzést adtak az egyes nemzeti piacok stabilitási különbözőségéről, nemzetközi térben láttatták a magyar gazdaság múltbéli és jelenlegi helyzetét, a kedvező változások dinamikáját.

Lentner professzor kifejtette, hogy a 2010-2013 között végbement fiskális konszolidáció jó alapot teremtett a 2013-óta tartó jegybank-politikai változásokhoz, melynek során a Magyar Nemzeti Bank a gazdasági növekedés katalizátorává vált. A konzekvenciákat levonva, Virág Barnabás szavaival élve, a magyar monetáris politika az elmúlt években nemzetközi összevetésben is kiemelkedő eredményeket ért el. A magyar növekedési modell kapcsán kiemelte, hogy a „lendületet előretekintően is meg kell tartani”.

A résztvevők a szakmai tudás mellett a Magyar Nemzeti Bank által felajánlott aktuális pénzügyi kiadványokkal távozhattak az eseményről. 

kép
kép

A Facebook is segíti összetartani a Habsburgokat

    • 2015 Ostrakon
    • 2015 Ostrakon
    • 2015 Ostrakon
    • 2015 Ostrakon
    • 2015 Ostrakon
    • 2015 Ostrakon
    • 2015 Ostrakon
  • Előző
  • Következő

A világ szinte minden pontján élő, mintegy 500 tagú Habsburg-család összetartása nagyon nehéz feladat, amelyben sokszor a közösségi médiafelületeket hívják segítségül - derült ki az Ostrakon Szakkollégium által szervezett rendezvényen, amelynek vendége Habsburg György, az EU magyarországi megbízott nagykövete volt.

„A szakkollégium által szervezett II. Hungarikum Napok célja, hogy olyan magyar sajátosságokat, teljesítményeket és eredményeket mutassunk be, amelyekre identitásunk részeként büszkék lehetünk” - mondta el a rendezvény bevezetőjében Pál Gábor igazgató, aki szerint Habsburg György európai perspektívából is tudja értelmezni hungarikumainkat. Családról, hitről, politikáról és aktuális témákról is esett szó a Közigazgatás-tudományi Karon megtartott eseményen, ahol Szentpéteri Nagy Richárd, az NKE Államelméleti és Politikatudományi Tanszék munkatársa beszélgetett Habsburg Györggyel.

Az egykor újságíróként is dolgozó korábbi nagykövet 12 évesen tartotta meg első beszédét Linzben, ahol édesapját helyettesítette egy rendezvényen. „Kicsit kínos volt a helyzet, mivel a pulpitus magasabb volt, mint én” – emlékszik ma már vidámabban erre a régi történetre Habsburg György, aki szerint Habsburgnak lenni különleges felelősséggel jár. Mintegy 500 családtag él a világ különböző pontjain, Európán kívül Afrikában, Japánban és a teljes amerikai kontinensen. „A bátyám, Károly tartja számon a családtagokat, erre külön irodát tart fent. De nagy segítségünkre vannak a közösségi médiafelületek is, például külön családi Facebook-csoportunk is van, teszi hozzá a Habsburg György, akinek a hit mindig fontos támasza volt az életben. Gyerekként sokat panaszkodott a szüleinek az állandó misére járás miatt, később jött csak rá, hogy a vallás mennyire meghatározó az életében. „A Habsburgoknál nem is lehet kérdés a katolicizmus, a feleségem viszont lutheránus. Sokat beszélgetünk ilyen témákról és rá kellett jönnöm, hogy több a hasonlóság, mint a különbség a két vallás között”.

Habsburg György szerint az Osztrák-Magyar Monarchia egyfajta mintaként szolgálhatott az Európai Unió létrejöttéhez, hiszen mindkét rendszer célja, hogy a békét lehetőleg minél hosszabb ideig megőrizzék a tagállamokban. Habsburg Györgyöt édesapja soha nem befolyásolta abban, hogy Magyarországra költözzön, ráadásul sokáig nem is beszélte a magyar nyelvet. Ahogy mondja, a másik öt idegen nyelv mellett ezt volt neki a legnehezebb megtanulni. A közélettel, politikával való foglalkozás családi örökség számára, egyik testvére például Svédországban parlamenti képviselő, a másik pedig Grúzia berlini nagykövete volt, de még a Katalóniában élő rokon is aktív politikus. Habsburg György szerint a politika nemcsak belpolitikát jelent, mint ahogy azt Magyarországon is művelik. Például, amikor 2009-ben részt vett az itteni Európa parlamenti választásokon, a kampány során másokkal ellentétben egyáltalán nem beszélt a belpolitikáról, hiszen szerinte nem is arról kell szólnia egy ilyen voksolásnak. „Nagyon bosszant, amikor azt látom, hogy az EU-s képviselők családjukkal egyből Brüsszelbe költöznek, és alig tartózkodnak a hazájukban, pedig itt kellene számot adniuk az általuk végzett munkáról”– teszi hozzá.  

A beszélgetésből kiderült az is, hogy a Magyar Vöröskeresztnél végzett elnöki munkája minden percét élvezte és azóta is folyamatos kapcsolatban van a szervezettel. Különösen manapság, amikor a menekültválság miatt rájuk is egyre nagyobb feladat hárul. A jelenlegi migráció szerinte csak a jéghegy csúcsa, az igazi problémák akkor kezdődnek, ha az afrikai kontinens is „megindul”. A kvóta rendszer szerinte csak akkor lehet működőképes megoldás, ha minden tagországban azonos feltételekkel juthat valaki menekültstátuszhoz. Emellett pedig a Szíriával határos országokban kellene olyan EU-s migrációs központokat felállítani, ahol intézni lehetne a regisztrációt és a kérelmek benyújtását – tette hozzá Habsburg György, aki tart attól, hogy a menekültválság miatt jelentősen megerősödnek majd a szélsőséges pártok Európában.

A rendezvényen elhangzott teljes beszélgetést a Bonum Publicum egyetemi magazin novemberi számában olvashatják majd.


Szöveg: Szöőr Ádám

Cimkék: Ostrakon, 2015

Az Ostrakon Szakkollégium pályázati beszámolója

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának köszönhetően, idén is jobbnál-jobb lehetőségei voltak Szakkollégiumunknak, hogy szakmai programokon vegyen részt illetve meg is valósítsa azokat, ezáltal bővítve, gyarapítva tagjaink tudását, ismereteit. Mindez az NTP-SZKOLL-14-0029 pályázat keretein belül valósult meg, a részletek az alábbi összegzésben olvashatóak:

Újbuda veled épül - Helyi önkormányzatok első kézből

A pályázat keretein belül első előadóink között Dr. Simicskó István, sportért felelős államtitkár, Újbuda országgyűlési képviselője, Dr. Hoffmann Tamás, a XI. kerület polgármestere voltak, akik a parlamenti és az önkormányzati munka világába vezették be a hallgatóságot. A téma igen hasznosnak bizonyult, hisz hallgatóink tantárgyi kereteken belül is találkoznak ezen témákkal.

Winning formula of Portfolio diversification

Ezt követő időszakban David Martin Wineroither tartott előadást ’Winning formula of Portfolio diversification’ címmel, melynek során az Európa – főként az osztrák politikai paletta – ismert pártjait vizsgálta milyenségük, kommunikációjuk, belső működésük és szakadásuk szempontjából. A rendkívül informatív előadást követően a szakkollégisták, valamint egyetemünk ösztöndíjas Erasmus-hallgatói alkotta hallgatóság tehette fel kérdéseit Professzor Úrnak.

Közösségépítő és szakmai tudást bővítő kirándulás – Eger

2015 első közös, szakkollégiumi programja a vizsgaidőszak lezárásául és a következő félévre való felkészülés első állomásául szolgáló Eger városa adott helyet. Az Ostrakon Szakkollégium február 6. és 8. között immáron második alkalommal látogatott el „Európa barokk gyöngyszemébe”, a borvárosba. A közösségépítő és közösség összekovácsoló programok mentén a szervezeti célok és a következő féléves tervek, kutatóműhelyek megalakulásainak megbeszélésére is sor került, valamint az elnökség összegezte a 2014-es éves teljesítményt is. Kikapcsolódásként Eger belvárosát járhattuk, feltérképezve a valóban barokki szépségű épületeket és utcákat, valamint a történelmi jelentőségű egri várat is körbejárhattuk.

Ostrakon Szakmai és Kulturális Napok

A 2015-ös tanévet igyekeztünk figyelemfelkeltően megnyitni, hisz többek között előadást halhattunk Dr. Seszták Miklós Nemzeti Fejlesztési Minisztertől, Dr. Szeneczey Balázs Főpolgármester-helyettestől. Vendégünk volt még Zárug Péter Farkas és Reiner Roland hazánk elismert politológus szakértői, Hegyi Árpád Jutocsa színházrendező, Nagy Feró a magyar zenei ipar legendája és Orosz Pál az FTC Zrt. Vezérigazgatója. A két hetes Szakmai és Kulturális Napok eseményeiből beszámoló kiadvány készült. A programsorozat kapcsán igyekszünk megtalálni az arany közép utat a szakmaiság és az élet más, fontos területei között, amit előadóink névsora is jól tükröz. Valószínűleg ez a törekvésünk is eredményezhette a programsorozat népszerűségét. Zárásképpen a választási eljárások elméleti és gyakorlati kérdéseiről beszélt előadásában Prof. Dr. Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke a Közigazgatás-tudományi Karon megrendezett Ostrakon Szakmai és Kulturális Napok záró rendezvényén.

Nemzetközi Előadássorozat

A közélet és a körülöttünk zajló világ minket sem hagy hidegen. Az Ostrakon Szakkollégium  2015. április 20-án rendezte meg Kurd valóság című előadását, amely egy izgalmas és aktuális témát feldolgozó programot kínált egyetemünk hallgatói számára, kiemelt figyelmet fordítva a külföldi vendéghallgatókra. Egyetemünk kurd származású Phd. hallgatója, Paiman Akmed a kurdok és az ISIS harcát mutatta be számunkra egészen egyedülálló módon. Az előadó ismertette személyes tapasztalatait és élményeit, továbbá családja küzdelmeit az erőszakos Iszlám Állam ellen. Az előadás résztvevői első kézből, tabuk nélkül szerezhettek új és hiteles információkat a régió társadalmi, vallási és gazdasági helyzetéről. Az előadás angol nyelven zajlott.

A nyári vizsgaidőszak előtti utolsó meghívottunk Kovács Gellért, Svédországban élő magyar történész volt, aki a német megszállás alatti magyar polgári ellenállásról, a svéd és az amerikai katonai hírszerzés Magyarországi ténykedéseiről illetve arról tartott előadást, hogy Raoul Wallenberg, hogyan is köthető ezekez. Az előadás az Alkonyat Budapest felett címet viselte.

Évzáró Szakest

Az Ostrakon Szakkollégium a 2014/2015-ös tanév zárásaként ismét megrendezte éves záró szakestjét, melyen évértékelésre, a tagság kiemelkedő munkájának díjazására és az alelnöki pozíciók megújítására is sor került. Fenes Máté elnök úr évértékelő beszéde után azon tagjainkat díjaztuk, akik ebben az évben kiemelkedő tudományos, szakmai és közösségi munkájukkal, lelkes aktivitásukkal előrébb vitték a szakkollégium hírnevét, és nagyban hozzájárultak eredményességünkhöz.

Nyári tehetséggondozó tábor – Velence

A komoly eredményeket és a nagyobb feladatokat érdemes megünnepelni, levezetni. Idei összerázó táborunk többek között ezt is szolgálta. Szakkollégiumunk szempontjából sikeres évet zártunk, programjaink mellett legnagyobb sikerünk a Minősített Szakkollégiumi cím megszerzése volt. A tábor során lehetőség nyílt rá hogy alumnis tagjainkkal együtt töltsünk el egy hétvégét, mely során egy a NASA által kikísérletezett túlélő szimulációt vezettünk végig, kipróbálhattuk hogy tudunk együttműködni a sárkányhajózás során – nem kellett csalódnunk - , valamint a menekültügy problémája került górcső alá. Több állam illetve szervezet vezetőjeként mondhattuk el érveinket a témában, egyfajta szerepjáték során. A hétvégén természetes nagy hangsúlyt kapott a pihenés, kikapcsolódás.

Ostrakon Szakkollégium

    • ostrakon
Cimkék: Ostrakon, 2015

Az NKE rektora tartott előadást az Ostrakon-on

    • 2015_03_16_OSZKN_Rektor
    • 2015_03_16_OSZKN_Rektor
    • 2015_03_16_OSZKN_Rektor
    • 2015_03_16_OSZKN_Rektor
    • 2015_03_16_OSZKN_Rektor

A választási eljárások elméleti és gyakorlati kérdéseiről beszélt előadásában Prof. Dr. Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke a Közigazgatás-tudományi Karon megrendezett Ostrakon Szakmai és Kulturális Napok záró rendezvényén.

Az eseményt Prof. Dr. Kiss György, az NKE KTK dékánja nyitotta meg, aki elmondta, hogy a választási eljárás nagyon fontos technikai eszköz, hiszen a választásnak a szabályozása alapvetően befolyásolja a politikai berendezkedésnek a sorsát, annak típusát.

Patyi András előadásában a többi között beszélt az NVB összetételéről. Hét tagját és három póttagját az államfő javaslatára 2013. szeptember 30-án választotta meg az Országgyűlés kilenc évre.

 Az NVB működéséről elmondta, hogy a magyar választási rendszerben minden választási időszakban a választott tagok mellett, szavazati joggal rendelkező úgynevezett delegált tagok is részt vesznek a döntéshozatalban.  Alapvetően azok a jelölő szervezetek jogosultak tagokat delegálni az NVB-be, akik az adott választásban érdekeltek, mint például az országgyűlési egyéni választókerületben egyéni jelöltet állítók. A legutóbbi országgyűlési választás végeredményét egy 26 fős testület állapította meg.

Az NVB a magyar választási rendszerben eddig soha nem látott hatásköri komplexitással rendelkezik az új szabályozásoknak köszönhetően. Több speciális jogköre mellett, egyszerre szavazatszámláló bizottság, választókerületi bizottság, egyszerre elsőfokú és másodfokú szerv.

Az NKE rektora beszélt arról is, hogy az új Alaptörvény kiterjesztette a választójogot a Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárokra, vagy közismertebben a határon túli magyarokra, akik csak országos listára adhatják le a szavazataikat. levélszavazás útján. Patyi András hangsúlyozta, hogy az országos listával összefüggő választási jogviták, jogorvoslati ügyek az NVB-nél indulnak első fokon és a Kúrián fejeződnek be bírósági jogorvoslat formájában.  Az igazi kihívást az NKE rektora szerint a bizottság munkájában az jelentette, hogy a magyar választási rendszer kettős eleművé egyszerűsödött, a korábbi hármas forrású rendszerrel szemben. „Ez azt jelenteti, .hogy mind a 176 egyéni választókerületből az ott meghozott döntések elleni fellebbezések mind az NVB-hez kerültek.. Ez számokban azt jelentette, hogy az NVB megalakulása óta 1572 formális döntést hoztunk, és mintegy húsz iránymutatást bocsátottunk ki. Ehhez hozzá kell fűzni, hogy minden ügyben aznap döntést kellett hozni és az erről szóló határozatot aznap ki kellett adni.” – fűzte hozzá Patyi András.

Az esemény az Állam- és Jogtudományi TDK és az Ostrakon Szakkollégium együttes szerevezésében valósult meg. 

    • ostrakon logok

David Martin Wineroither tartott előadást

    • wineroither jpg 800x500

Vajon hány féle és fajta párt létezik? Milyen csapásirányokat követnek és milyen törésvonalak határozzák meg a vallott értékeket a politikai életben? Hogyan tudják megszólítani híveiket, hogyan kommunikálják a sikereket és a kudarcokat? Miért általános jelenség a kormányzó pártok népszerűségének csökkenése?

Az Ostrakon Szakkollégium által hagyományteremtő szándékkal indított rendezvénysorozat első estjén a fenti kérdésekre is választ kaphattak az érdeklődők. A szakkollégium jövőben tervezett előadásait neves külföldi oktatók, tapasztalt előadók közreműködésével kívánja megvalósítani. Nem volt ez másként a december 15-i nyitóesten sem, ahol egyetemünk és az MTA által meghirdetett program keretében hazánkban kutató innsbrucki professzor, David Martin Wineroither tartott előadást ’Winning formula of Portfolio diversification’ címmel, melynek során az Európa – főként az osztrák politikai paletta – ismert pártjai vonatkozásában vizsgálta a fenti kérdéseket. A rendkívül informatív előadást követően a szakkollégisták, valamint egyetemünk ösztöndíjas Erasmus-hallgatói alkotta hallgatóság tehette fel kérdéseit Professzor Úrnak.

A rendezvénysorozat második estjére a következő szemeszter elején kerül sor, ahova az Ostrakon Szakkollégium szeretettel vár minden kedves érdeklődőt.

    • ostrakon logok

Előadás az Ostrakon Szakkollégiumban

    • Ostrakon
    • Ostrakon
    • Ostrakon

November 27-én délután került sor az Ostrakon Szakkollégium idei harmadik előadására. A meghívott vendégek - Dr. Simicskó István, sportért felelős államtitkár, Újbuda országgyűlési képviselője, Dr. Hoffmann Tamás, a XI. kerület polgármestere – a parlamenti és az önkormányzati munka világába vezette be a hallgatóságot. Moderátorként karunk oktatója Dr. Téglási András segédkezett.

Dr. Hoffmann Tamás előadásában kitért a területi igazgatás tekintetében az önkormányzatok kiemelten fontos szerepére. Beszélt az újbudai önkormányzat gazdálkodásának eredményeiről: a kötelezően ellátandó feladatok mellett olyan önként vállalt feladatok ellátására is képes a kerület, mint a középiskolák fenntartása, szakorvosi rendelőintézetek üzemeltetése, kiterjedt háziorvosi hálózat kiépítése. Kiemelte a XI. kerület egyetem városi jellegét, hiszen hat egyetem is ebben a városrészben végzi oktató munkáját. Ennek okán fontos szempont, hogy az egyetemi hallgatók számára egy élhető és lehetőségekben gazdag kerület legyen Újbuda. A megvalósult beruházások is – például a Gomba épülete, a Bikás- park megújítása, a Nyék Imre uszoda megépítése - ezt a célkitűzést támasztják alá.

Dr. Simicskó István előadásának középpontjában az államtitkári és képviselői munkájának bemutatása állt. Hangsúlyozta motiváció fontosságát, a jó ügyek szolgálatát, az értékorientáltságot, a hagyományok védelmét. Beszélt a nevéhez fűzhető a Hungarikum Bizottság felállításáról, mely szervezet fő profilja a Magyar Értéktár és a Hungarikumok Gyűjteményének összeállítása. A sport és a magyar sportpolitika téma kapcsán az államtitkár hangsúlyozta, hogy mennyire fontosnak tartja a gyerekek életében a napi szintű sporttevékenységet, illetve olyan sportlétesítmények építését, melyek alkalmasak egy-egy nagyobb nemzetközi sportesemény megrendezésére. 

    • ostrakon logok

Együttműködési megállapodás

    • Ostrakon együttműködés_2014

2014. július 3-án együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen működő Ostrakon Szakkollégium és a Doktoranduszok Országos Szövetségében működő Közigazgatás-tudományi Osztály. A felek megállapodása a közigazgatás-fejlesztés egy újabb állomása: a közigazgatás-tudományban érdekelt, alap-, mester- és PhD képzésben részt vevő hallgatói szakmai közösségek egységben tudnak fellépni az állam működésének hatékonyabbá tétele érdekében.

A Közigazgatás-tudományi Osztály egy éve erősíti a közigazgatás-tudományt kutatók szakmai közösségét, s közel félszáz taggal, országos képviselettel biztosítja a jelenleg doktori tanulmányokat folytató hallgatók szakmai koordinációját, érdekeinek képviseletét. Munkája során együttműködik a Magyar Kormánytisztviselői Karral, valamint a rendvédelem és hadtudomány tudományos képviselőivel, építve a közszolgálati életpályák összehangolt működését, utánpótlás képzését, tudományos előrehaladását.

A közigazgatás-tudomány bázisintézményében, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen működő Ostakon Szakkollégium a Közigazgatás-tudományi Karon hallgatói jogviszonnyal rendelkező tudomány iránt érdeklődőket tömörítő szakmai közösség.

A most aláírt együttműködés alapján a jövőbeni közös célok között szerepel hasznos szakmai rendezvények, kutatói workshopok szervezése, valamint egy egyedülálló, átfogó közigazgatási esemény-adatbázis működtetése, melynek segítségével a tudomány iránt érdeklődő hallgatók folyamatosan tájékozódhatnak majd az őket érintő aktualitásokról.


"A világ most Ukrajnára figyel"

    • 2014 03 18 ostrakon plusz ukrajna
    • 2014 03 18 ostrakon plusz ukrajna

Az Ostrakon Plusz „A világ most Ukrajnára figyel” című előadásának meghívott vendégei Dr. Rácz András és Dr. Halász Iván a kaotikus helyzet okairól, és a lehetséges jövőképről beszéltek 2014. március 18-án a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Karán.

A teltházas előadáson Dr. Rácz András a témához igazodva taglalta, hogy aprólékosan kitervelt orosz akció eleme sikeresen megvalósult, és a Krím-félsziget mára „de facto” a keleti nagyhatalomhoz tartozik. A félsziget múltját, valamint legitim ellenőrzés hiányát, ennek keretében a 123% -os részvételű népszavazást is érintette az ELTE oktatója, így valós képet kaphattak az érdeklődők az ott játszódó eseményekről is. A helyzet egyértelműen törést jelent a második világháború után kialakult stabil lábakon álló Európa számára.

Dr. Halász Iván hangsúlyozta, hogy túl közel és túl komoly események történtek az elmúlt hónapokban. Kifejtette, a szereplők mozgástere beszűkült, így fontossá vált a német-orosz viszony békés megtartása. A helyzetet nehezíti, hogy az infrastruktúra terén a Krím-félsziget teljes mértékben Ukrajnától függ, ráadásul Oroszországgal nincs közvetlen területi kapcsolódása. Felhívta arra a figyelmet, Magyarország szemszögéből a kárpátaljai magyarok sorkötelezettsége miatt is fokozottan kell figyelnünk a történésekre. 

    • Ostrakon logo

III. Ostrakon Szakmai és Kulturális Napok 2014. február 24. – március 5.

    • Ostrakon logo

2014. február 24. – március 5. között megrendezésre kerülő III. Ostrakon Szakmai és Kulturális Napok páratlan sikert aratott nem csupán a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatóinak, hanem az országban működő számos más felsőoktatási intézmény tanulóinak körében is. Az idei évben megrendezett előadásokra közel ezerötszáz regisztráció érkezett az országban működő kilenc különböző intézményből. Továbbá az Ostrakon Szakkollégiummal együttműködő - az eseményt támogató - tizenkét kulturális partner közel kétszáz ingyenes vagy kedvezményes programlehetőséget biztosított az érdeklődő hallgatók részére.

Az eseménynek ezúttal is a Közigazgatás-tudományi Kar Ménesi úti épülete adott otthont. A szervezők a hagyományokra és a korábbi tapasztalatokra építve színes kulturális programokat, színvonalas előadásokat, kerekasztal beszélgetéseket kínáltak az érdeklődők számára. A program keretein belül magasan képzett közigazgatási szakemberek, a magyar kultúra és művészet világának meghatározó alakjai, a közéletben aktívan szerepet vállaló politológusok, illetve a média területén dolgozó, a fiatalok körében népszerű kritikusok is emelték az esemény színvonalát.

Az idei rendezvény megnyitóján Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter és Dr. Biró Marcell közigazgatási államtitkár tartott előadást, melynek témája volt a közszolgálat jövője, a közigazgatási életpálya kihívásai.

A második napon a Kultúra jegyében Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója és Kathy-Horváth Lajos, világhírű hegedűművész osztotta meg gondolatait a kultúra és művészetek helyzetéről a XXI. században.

A programsorozat harmadik napján került sor - a Szent György Szakkollégium társszervezésében - Dr. Kovács Lajos nyomozó, a Mór Megtette című nagysikerű könyv szerzőjének vezényletével - az évezred magyar bűntényének - a Móri mészárlás kulisszatitkainak felderítésére.

A program első hetének zárásaként - az NKE-KTK HÖK közreműködésével - a karunkon nagy sikernek örvendő „Tanár is volt Diák” rendezvény keretében - egyetemünk rektora - Prof. Dr. Patyi András látogatott el hozzánk és mesélt arról, hogy ő miként élte meg az egyetemi éveit.

A második hét nyitórendezvényén Réz András filmesztéta, kritikus osztotta meg gondolatait a magyar film jövőjéről és a közmédia jelenkori helyzetéről, megújulásának folyamatáról.

Az esemény hatodik napján a már-már hagyományosnak mondható Politológus vitájára került sor, amelynek keretében a meghívott neves szakemberek, Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Elemzőintézet igazgatója és László Róbert a Political Capital választási szakértője osztotta meg elképzeléseit a Magyarország előtt álló lehetséges irányokról.

A záró rendezvényen Dr. Medgyessy Péter, Magyarország egykori miniszterelnöke tartott előadást hazánk Uniós csatlakozásának tízedik évfordulója alkalmából. Az érdeklődők megtudhatták, milyen célokat tűzött ki országunk 2004-ben a csatlakozással és, hogy mit is sikerült ezekből teljesíteni.

    • III. Ostrakon Napok_2014
    • III. Ostrakon Napok_2014
    • III. Ostrakon Napok_2014
    • III. Ostrakon Napok_2014
    • III. Ostrakon Napok_2014
    • III. Ostrakon Napok_2014
    • III. Ostrakon Napok_2014
    • III. Ostrakon Napok_2014
    • III. Ostrakon Napok_2014
    • III. Ostrakon Napok_2014
    • III. Ostrakon Napok_2014
    • III. Ostrakon Napok_2014

A jövő feladata az új közigazgatás kultúrájának megteremtése

    • Ostrakon Szakmai és Kulturális Napok_2014_02_24
    • Ostrakon Szakmai és Kulturális Napok_2014_02_24
    • Ostrakon Szakmai és Kulturális Napok_2014_02_24
    • Ostrakon Szakmai és Kulturális Napok_2014_02_24
  • Előző
  • Következő

A jövő feladata az új közigazgatás kultúrájának megteremtése - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter hétfőn Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közigazgatás-tudományi karán.   A miniszterelnök-helyettes az egyetem Ostrakon Szakkollégiuma által harmadik alkalommal megrendezett szakmai és kulturális napok első napján elhangzott nyitóbeszédében kijelentette: azt szeretné, ha a közigazgatás "olyan nagyüzem lenne, amely az egyéni problémákra érzékeny".

Az új közigazgatás feladata, hogy olyan szakembereket neveljenek ki, s olyanok üljenek a döntő pozíciókban, akik értik a polgárok gondjait és segíteni akarnak.

A magyar közigazgatási rendszer hatékonyabbá válik a jövőben - hangsúlyozta Navracsics Tibor, megjegyezve: most még az az általános vélekedés, hogy ha egy polgár elmegy ügyet intézni, "a sárkány barlangjába megy". A tárcavezető viszont azt szeretné, hogy az állampolgár tudja: az általa finanszírozott rendszerhez fordulva elvárhat bizonyos szolgáltatást, "és ezt a pénzt nem kell sajnálnia, mert minőségi szolgáltatást kap majd érte".

Navracsics Tibor felidézte, hogy a 80-as, 90-es években a világ számos pontján többször felerősödtek az állam- és közigazgatás-ellenes nézetek, amelyek szerint az állam és a közigazgatás gátolja a magánérdekeket, a gazdaságot és a civil társadalmat. Az új évezredben azonban több esemény - 2001. szeptember 11-én az Amerikai Egyesült Államokat érő terrortámadás, majd a Katrina hurrikán és a 2008-as hitelválságból kialakult gazdasági világválság - rávilágított, hogy többek között a nemzetbiztonság, a hadviselés területén, válsághelyzetek idején, s a gazdaság működőképességének, stabilitásának fenntartása érdekében szükség van az államra.

A jogszabályrendszer és a közigazgatási intézményrendszer függvénye például az egészségügy, a nyugdíjrendszer működőképessége, s hogy a polgárok szükség esetén mennyire számíthatnak az állam segítségére - emelte ki Navracsics Tibor. Hozzátette: 2010-ben e szempontok alapján döntöttek úgy, hogy új közigazgatást hoznak létre, a magyar történelemben először nevesítve, minisztériumi szinten.

A közigazgatás intézményrendszerének átalakítása megtörtént. A hatáskörök újradefiniálásán is túl vannak, s mostanra a rendszer szereplői - polgármesterek, megyei kormánymegbízottak, járási hivatali vezetők - is kezdik belátni, hogy nem egymással szemben, hanem partnerként együttműködve könnyebb értéket teremteni - fejtette ki Navracsics Tibor. Hangsúlyozta, hogy alapvető szakmai kifogásokkal nem találkoztak, így bármit hoz is az április 6-i választás, bízik benne, hogy stabilizálódik az új rendszer.

Biró Marcell, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára előadásában arról beszélt: a kormányzat fontos célkitűzése volt, hogy a politikát és a közigazgatási szakmát szétválassza. "A közigazgatásnak nem lehet saját akarata", feladata a kormányzat és a parlament által meghozott döntések végrehajtása a szakmapolitikai célok érdekében - hangsúlyozta Biró Marcell. Szerinte ezért is fontos, hogy a minisztériumban a közigazgatási szakmának külön felelőse van.

Az egyetem közigazgatási karának rendezvényén, a március 5-ig tartó Ostrakon szakmai és kulturális napokon szakmai előadásokat és kulturális programokat szerveznek. Előadást tart többek között Patyi András, az egyetem rektora, Medgyessy Péter volt miniszterelnök, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója és Réz András filmesztéta.

Forrás: kormány.hu, MTI

    • Ostrakon logo

Szarvasűző Ostrakon

  A Közigazgatás-tudományi Kar Ostrakon Szakkollégiumának tagjai április 13-án a Bosch Szarvasűzők elnevezésű egyetemi-főiskolai váltófutóversenyen vettek részt.

A 23. alkalommal megrendezett megmérettetésre 12 fős csapatokat vártak a szervezők, a leküzdendő táv a hagyományokhoz hűen 75 km(!) volt. A versenyzők Egerből indultak, majd a méltán híres Bükki Nemzeti Park gyönyörű tájain keresztül jutottak el a miskolci célig, ahol már a csapatok együtt szurkoltak az utolsó szakaszt futó társaikért. A csapat teljesítette a távot: fáradtan bár, de élményekkel gazdagodva, elégedetten tértek vissza Budapestre. Jó alkalom volt a csapatépítésre. A szakkollégium tagjai elmondhatják magukról: ép testben ép lélek.


Beszámoló a II. Ostrakon Szakmai és Kulturális Napokról

  Február 18-án, hétfőn indult a másfél hetet felölelő esemény a Ménesi úti Közigazgatás-tudományi Karon. A nyitóelőadást a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára, Gerendás János tartotta. 

Gazdasági témájú prezentációját megelőzően Bagány Márton, a közelmúltban szakkollégiummá alakult Ostrakon elnöke mondott köszöntőbeszédet, majd Prof. Dr. Lentner Csaba, az egyetem oktatója méltatta néhány szóban az este főszereplőit. Az NGM helyettes államtitkára a hallgatóság számára átláthatóvá tette a jelenlegi magyar gazdaság helyzetet, ismertette az eddig elért eredményeket, az utóbbi három évben végbement gazdasági változásokat, a megvalósított célokat és a kudarcokat. Külön említést tett az államadósságról, és annak egyedülálló 1-2 %-os csökkenéséről. Többször kiemelte a külföldi befektetők fontosságát, és a magyar vállalatok fejlesztésének és versenyképessé tételének szükségességét.

  A program másnap Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnökének színvonalas és élvezetes előadásával folytatódott. A meghívott kitért a legaktuálisabb kérdésre, hazánk új földtörvényére. Megtudhattuk, hogy „gazdabarát”, az EU-s normáknak megfelelő, kétharmados törvény születik ebben az ágazatban. Az előadás végén lehetőség volt kérdésekre is, mellyel sok hallgató élt is az előadó legnagyobb örömére.

  A február 20-i hagyományteremtő Oktatói kerekasztal-beszélgetésen intézményünk két neves oktatója, Dr. Lampert Mónika országgyűlési képviselő és Prof. Dr. Lentner Csaba vitája zajlott az oktatás, a kormányzati gazdaságpolitika, az EU, a közigazgatás-fejlesztés és a jogszabályi változások témájában.

A rendezvénysorozat második hetének első előadásán két közismert politológus vitáját hallhatták az érdeklődők. A különböző álláspontokat Filippov Gábor és Zárug Péter Farkas képviselte.

  A programsorozat utolsó előtti napján a Ludovika Projekt címmel meghirdetett előadás adott új információkat a hallgatóknak. Az eseményen Fürjes Balázs budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos és Prof. Dr. Patyi András, Egyetemünk Rektora beszélt a beruházásról és a várható változásokról. 

  Az II. Ostrakon Szakmai és Kulturális Napok zárásaként Seress Zoltán a Bárka Színház igazgatója tartott előadást a színházi élet és az egyetemi hallgatók kapcsolatáról. A programok még nem érnek véget. A kulturális események március közepéig tartanak. A hallgatók hat színház és hat egyéb intézmény előadásaira illetve kiállításaira kaphattak vagy vehettek kedvezményesen belépőjegyeket.


A fotókat Szilágyi Dénes készítette.