Szűkítés


Kiválasztott Címke

karrier nap

Minden Címke 148


Jelenleg 2 bejegyzés található karrier nap cimkével

Újra Karrier Napok az ÁKK-n

    • fokep
    •  dsc9298 2
    •  dsc9320 2
    •  dsc9338 2
    •  dsc9343 2
    •  dsc9346 2
  • Előző
  • Következő

Karrier Napokat szervezett az Államtudományi és Közigazgatási Kar Hallgatói Önkormányzata, ahol a hallgatók a hagyományteremtő programsorozat keretében ismerhették meg a szakmai gyakorlati rendszert, bepillantást nyerhettek a közigazgatási szervek működésébe, valamint önfejlesztő minitréningeken vehettek részt.


„A Karrier Napok célja, hogy a hallgatóknak pluszt adjon, lehetőséget a fejlődésre, a közigazgatási szervekkel történő kapcsolatépítésre, tapasztalatszerzésre.” – ismertette Vinczi Alexandra a program főszervezője, az ÁKK HÖK képviselője a rendezvény célját „Fontos, hogy a hallgatók tudatosítsák magukban, hogy az egyetemi éveik után a saját felelősségük lesz karriert építeni, beilleszkedni a telített munkaerő-piacra. Ebben kívántunk az idei évben ismét segítség nyújtani, biztosítani az ugródeszkát a számukra, hogy sikeres szakmai karriert futhassanak be.”

A Karrier Napok keretében a hallgatók ellátogattak a közigazgatási partnerintézménybe. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban tett látogatás során az államtitkárságok képviselői mutatták be a szervezeti működést az érdeklődők számára, valamint kitértek a minisztérium gyakornoki rendszerére. Az Országgyűlési Hivatal is nagy népszerűségnek örvend a szakmai gyakorlati helyek közt, a hallgatói tanulmányi kirándulás során bemutatták az OGYH működését, ösztöndíjprogramjait, továbbá a hallgatók parlamenti túra keretében megismerkedhettek az épület történetével és részt vehettek egy plenáris ülésen.

A HÖK interaktív workshopokat is szervezett a hallgatók számára, ahol elsajátíthatták a helyes prezentáció alapjait és megismerkedhettek az időmenedzsment rejtelmeivel. Az Add el(ő) Magad! - A prezentálás fortélyai minitréningen Dr. Bokodi Márta, az egyetem oktatója tartott fejtágítást a résztvevőknek. A kurzusból kiderült, hogy egy prezentáció során milyen gyakorlatokat kell alkalmazni, hogy „el tudja adni magát az ember”. Az idő szorításában - Időmenedzsment alapjai kurzust a Láthatatlan Egyetem tagja tartották. A civil kezdeményezés célja, hogy az egyetemista fiatalok számára szervezzenek ingyenes képzéseket, adjanak életvezetési tanácsokat. A tréningen résztvevők a halogatást elkerülő gyakorlatokat sajátíthatták el játékos formában.

A programsorozat következő állomása a Szakmai Gyakorlati Börze volt, ahol különböző közigazgatási intézmények és diákszervezetek szállták meg a Ménesi úti campus auláját. „Remélem, hogy a közigazgatási szervek közvetlen elérésével a hallgatók választ kaphatnak olyan kérdéseikre, melyek segítik őket a számukra érdekes, megfelelő szakmai gyakorlati hely kiválasztásában. A diákszövetkezetek részvétele pedig segít a hallgatóknak olyan tanulmányaik mellett is végezhető munkát találni, amellyel ki tudják egészíteni jövedelmeiket" – nyitotta meg a börzét Böszörményi Balázs, a kari HÖK elnöke. A programon standot állított Igazságügyi Minisztérium, Főpolgármesteri Hivatal, Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Gazdasági Versenyhivatal, KEKKH, Pensum Diákszövetkezet, Schönherz Diákszövetkezet, valamint Jobb Kezek diákszövetkezet, akik igyekeztek megválaszolni a hallgatókban felmerülő kérdéseket.

A rendezvény záróeseménye egy kerekasztal-beszélgetés volt, ahol az egyetem, a hallgatók és a közigazgatási intézmények képviselői vették górcső alá a szakmai gyakorlat rendszer aktuális kérdéseit. Dr. Cabrera Alvaro, az Országgyűlési Hivatal Törvényhozási Főigazgatóságának főosztályvezetője, Birkás Ágnes, a Főpolgármesteri Hivatal szakmai gyakornoki programért felelős munkatársa, Dr. Budai Balázs, az ÁKK oktatási dékánhelyettese, valamint Dávid Gergely, az ÁKK szakmai gyakorlati referens vett részt a beszélgetésen, amelynek során terítékre került a szakmai gyakorlati rendszer reformja, amelyhez a két meghívott intézmény képviselője ismertette a gyakorlati és ösztöndíjprogramjait, továbbá bemutatták az évek során kialakult jó gyakorlatokat, amellyel évről évre fogadják a közigazgatás szervező hallgatókat.


Szöveg: Podobni István

Fotó: Szilágyi Dénes 

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: karrier nap, ÁKK, 2016

Karrier napok az ÁKK-n

    • dsc 4218 2
    • dsc 4210 2
    • dsc 4233 2
    • dsc 4241 2
    • dsc 4253 2
    • dsc 4257 2
    • dsc 4259 2
    • dsc 4263 2
    • dsc 4265 2
    • dsc 4276 2
    • dsc 4281 2
    • dsc 4288 2
  • Előző
  • Következő

Több mint harminc közigazgatási szervezet képviseltette magát az első alkalommal megrendezett Karrier Napokon, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karán. A szakmai gyakorlat előtt álló hallgatók az eseménysorozaton teljes képet kaphattak az intézmények nyújtotta lehetőségekről és akár többnyelvű próba-állásinterjúkon is részt vehettek.


Sok hallgatónak nincsen elképzelése hova menjen szakmai gyakorlatra, hogyan írjon szakdolgozatot, milyen szakirányt válasszon, így ez adta a három napos program apropóját - mondta Fenyősi Barbara a rendezvénysorozatot szervező kari hallgatói önkormányzat tagja. Az első napon a világsikerű magyar startup cég, a Prezi munkatársai tartottak előadást, amelyet Dr. Peres Zsuzsanna oktatási dékánhelyettes szakirányválasztással kapcsolatos tájékoztatója követett. Kedden a szakdolgozatírásról, szerdán pedig a szakmai gyakorlatról tudhattak meg mindent az érdeklődők.

"Koránt sem mindegy, hogy az a hallgató, pályakezdő, aki valamit megtanul a közigazgatásból, hogyan fogja a gyakorlatban megtapasztalni azt"- fogalmazott Prof. Dr. Kiss György dékán a szerdai karrierbörze megnyitóján. „Nagyon fontos, hogyan sikerül a hallgató számára a kötelezően eltöltendő szakmai gyakorlat, hiszen lehet, hogy ezek a gyakorlati helyek később munkahellyé válnak” - tette hozzá.

Gazdasági Versenyhivatal, Közbeszerzési Hatóság, Magyar Államkincstár, Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, Országos Atomenergia Hivatal. Csak néhány azon harminckét állami szerv közül, amelyek képviseltették magukat a börzén az ÁKK aulájában. Rajtuk kívül különböző diákszövetkezetek és karriertanácsadók is segítettek a hallgatók jövőképének kialakításában. A vállalkozó szelleműek angol, német, olasz, és francia nyelven is kipróbálhatták magukat állásinterjú-helyzetben, hasznos tanácsokat kaphattak a stresszhelyzetek kezelésével kapcsolatban, és önéletrajz írásban is gyakorlatot szerezhettek.


Fotó és szöveg: Szilágyi Dénes

Cimkék: karrier nap, 2016