Szűkítés


Kiválasztott Címke

ostr

Minden Címke 139


Jelenleg 1 bejegyzés található ostr cimkével

Nevelés és önmegvalósítás a börtönben

    • Ostrakon

Erasmus program keretében érkezett máltai professzor tartott előadást az Ostrakon Szakkollégium tagjai számára. A nagy tudású, interdiszciplináris szakembert a Rendészettudományi Kar dékánja, Prof. Dr. Ruzsonyi Péter dandártábornok úr kísérte el a Közigazgatás-tudományi Karra.

Az előadás témája a nevelés és művészeti tevékenység a börtönben, társadalmi reintegráció és büntetés-végrehajtás volt. A professzor bemutatta Máltát, az ottani börtönök felépítését, működését, kiemelte a helyi viszonyokból fakadó jellegzetességeket, úgymint például az Észak-Afrikából érkező drogcsempészeket. Az érdeklődők megtudhatták, hogy a rabok folyamatos megfigyelése érdekében - a digitális technika hiányából fakadóan - a börtönök csillag (panopticon) alakban a város középpontjában épültek. Giordmaina professzor beszámolt arról a programról, amelyet kezdeményezésére indítottak el. Ennek lényege egy nagyon frappáns hasonlattal körbe írható: a börtön egy nagy mosógép, ahová bűnözőként kerül be az ember. A cél, hogy kikerülésekor egy, a társadalmi normáknak megfelelően viselkedő egyénné váljék. Ennek elérésére többféle terápiát biztosítanak a foglyoknak, melyek lehetőséget nyújtanak az önismeretre. Az izgalmas tárgykörben megtartott angol nyelvű előadás nagy sikert aratott a szakkollégium tagjai között.