Tudnivalók az ÁKK hallgatóinak

  • Az intézményi Erasmus pályázaton nyertes hallgatók is benyújthatják pályázatukat a Campus Mundi programra. Ebben az esetben csak Erasmus státuszt kapnak, de ösztöndíjat nem. Az ösztöndíjat sikeres pályázat esetén a Campus Mundi program biztosítja.
  • Bár tanulmányi részképzésre is lehet pályázni freemoverként, a gyakorlatban a külföldi partner intézmények ritkán fogadnak freemover hallgatókat térítésmentesen. Ezért elősorban az intézményi pályázaton való részvétel javasolt. Ez természetesen nem akadálya a CM pályázatnak.
  • A szükséges pályázati dokumentumok a Tempus Közalapítvány oldaláról tölthetők le.
  • Az ÁKK hallgatói esetében a szakmai igazolás megszerzéséhez a Nemzetközi Osztály (tudományos és nemzetközi dékánhelyettes) segítségét lehet kérni.
  • Az intézményi jóváhagyást a központi Nemzetközi Kapcsolatok Irodában Szigeti Julianna Campus Mundi koordinátor írja alá.
  • A letöltött pdf dokumentum kitölthető elektronikusan is szövegdobozzal.
  • Az intézményi pályázaton résztvevő hallgatók pályázatának formai és szakmai bírálatát az NKE (kari koordinátor) végzi.
  • Formai hibás pályázat nem javítható, dokumentum nem pótolható.
  • Tekintettel a folyamatos pályázati lehetőségre, részképzés esetén a pályázat feltöltését bármikor el lehet kezdeni, de véglegesíteni akkor érdemes, ha már döntés van az elnyert helyről. Ha a kiutazásig már kevesebb mint 3 hónap van, akkor mindenképpen érdemes feltölteni valamennyi helyet, de a Tempus Közalapítvány csak a végleges döntés után nyújtja be kuratóriumi ülésre.
  • Szakmai gyakorlatra folyamatosan lehet pályázni, de csak a fogadó hely megléte esetén kerül a kuratórium elé.
  • Aki Campus Mundira szeretne pályázni, azonnal tájékozódjon a benyújtandó vagy benyújtható igazolásokról és minél előbb szerezze be azokat.
  • Az igazolások feltöltésekor ellenőrizni kell, hogy a megfelelő dokumentum került-e feltöltésre.
  • Az igazolásokhoz a Campus Mundi program nyomtatványait kell használni.
  • A Campus Mundi programról a legtöbb információt a Tempus Közalapítvány honlapján lehet megtalálni, de a Nemzetközi Kapcsolatok Irodában és az ÁKK Nemzetközi Osztályán is lehet kérdéseket feltenni.
  • Aki Stipendium Hungaricum partnerországba pályázik, annak plusz utazási támogatás is jár, továbbá szociális kiegészítő támogatást is lehet igényelni az ösztöndíj mellé.