ITDK 2018 ősz

Felhívás

a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciájának 2018. évi őszi fordulóján való részvételre.

A rendezvény helyszíne:

Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Államtudományi és Közigazgatási Kar
Oktatási Központ (1083 Budapest, Üllői út 82.)

A rendezvény időpontja:
2018. november 7. (szerda)

ITDK pályázati felhívás (PDF)

E-mail cím: AKK_TDK_Konferencia@uni-nke.hu

Nevezési lap

Tételes szerzői hozzájárulás (nyilatkozat)

Dolgozat sablon

Rezümé sablonok: magyar és angol

Prezentáció sablon

Médiatudományi Intézet pályázati felhívása

Az NMHH Médiatanács Médiatudományi Intézete az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Állam- és Jogtudományi Szekciójához kötődően immár negyedik alkalommal hirdet pályázatot hírközlési vagy médiajoggal foglalkozó hallgatók számára. A kiírás szerint idén összesen tíz hallgató nyerhet egyenként százezer forintot, emellett a konzulenseik munkája is támogatásban részesül.

Az Intézet ezzel ösztönözni kívánja a média vagy hírközlési joggal foglalkozó hallgatók kutatásait, segíteni a felsőoktatásban tanuló, médiakutatás iránt érdeklődő diákok egyéni kutatási projektjeit, lehetővé tenni számukra, hogy kutatásuk innovatív eredményei a szakmai köztudatba beépüljenek, és támogatni az ifjú tehetségek bekerülését a média és a hírközlési szakterületekre.

Az pályázatra az OTDK Infokommunikáció és Médiajogi Tagozatába nevezhető, a hírközlési jog és a médiajog témakörében írt pályaművek nevezhetőek. A jelentkezésnek nem feltétele, hogy az OTDK-ra írt munka bejusson az országos megmérettetésre, elég ha az igazoltan alkalmas a nevezésre.

A pályázatra a hallgatók 2019. december 1-jén éjfélig nyújthatják be pályamunkáikat a Médiatudományi Intézethez.

A nevezés részletes feltételeit a Pályázati Felhívás tartalmazza.

Bármilyen további kérdés esetén forduljon  dr. Papp János Tamás kapcsolattartóhoz (elérhetőségei: papp.janos.tamas@mtmi.hu email-címen, illetve a 06-1-429-8714 telefonszámon).