Dualizmus és emancipáció

150 évvel ezelőtt fogadták el az 1867. évi XVII. törvénycikket hazánkban, vagyis az izraeliták egyenjogúságáról szóló törvénycikket a polgári és politikai jogok tekintetében. A jubileum alkalmából rendezett konferenciát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, ahol kutató jogtudósok mutatták be az emancipációhoz vezető utat, valamint ismertették a zsidó közösség helyzetét a kialakuló dualizmus korában.

Dr. Herger Csabáné, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jogtörténeti Tanszékének egyetemi docense a zsidó származás és az izraelita vallás jelentőségére világított rá a dualizmus-kori Magyarország jogéletben. Előadásában kitért arra, hogy a felkészülés során megfogalmazódott benne egy fontos kérdés: Miért volt lehetséges az, hogy 70-80 évvel később jogfosztást tapasztalhattunk? „Gyakran a jogi reformok gyorsabbak, mint a társadalmi reformok, azaz a mentalitás és értékek változása.” A docens egy átfogó jogtörténeti bevezetés után bemutatta a kor jogéletének alakulását, kiemelten a házassági köteléki jog és vagyonjog kérdéskörét, valamint az állami és az egyház kapcsolatát. „Nagyra értékelhető az emancipációs törvény, valamint az 1895-ös vallási emancipáció is. Emellett fontos kiemelni, hogy voltak asszimilációra ösztönző impulzusok és disszimilációra ösztönző impulzusok is.”

Ifj. Dr. Bertényi Iván, a bécsi Collegium Hungaricum tudományos igazgató-helyettese, a Bécsi Magyar Történet Intézet igazgatója az emancipációs törvény osztrák visszhangját mutatta be. Kiemelte, hogy az emancipáció előretörése a francia forradalomnak köszönhető. Az 1848-49-es szabadságharcban már mindkét oldalon képviselteteti megát a hazai zsidóság. Az 1867-es törvénycikk áttöréshez vezetett a magyar izraelita közösség tekintetében. Ez a nemzetközi környezetben is érződött: „A zsidó emancipáció a kor a levegőjében van.” A bécsi lapok egyöntetűen pozitívak voltak az emancipációs törvény megszavazásával kapcsolatban: „Gyakorlatban is működött a törvény.” Egyetemi kitüntetések tekintetében már ugyanúgy neveztek ki zsidó professzorokat, mint katolikusokat, a Pesten és Nagyváradon egyaránt.

„Az izraelita vallás törvényesen bevett vallásnak nyilváníttatik” – olvasható az 1895. évi XLII. törvénycikkben. Dr. Horváth Attila alkotmánybíró, az NKE Államtudományi és Közigazgatási Kar Magyar Állam- és Jogtörténeti Intézet intézetvezető egyetemi tanára a zsidó emancipáció egyik legfontosabb törvényét ismertette. Magyarországgal kapcsolatban kifejtette, hogy történelméből és földrajzából adódóan befogadó államnak mondható a korban. Országhatáraink különböző vallásokat választottak el egymástól, így itt találkozott a keleti és a nyugati kereszténység, plusz délről egy iszlám hatás is megfigyelhető. A 19. század végére a zsidóság aránya számos nagyvárosban 30% felett volt Magyarországon. Korabeli felmérések alapján kereskedők 61%, nyomdászok 58%, míg az orvosok 48,5% volt zsidó. 1890-1910 között a zsidóság aktívan elkezdett asszimilálódni a társadalomba, átveszik a magyar nyelv használatát. Az izraelita közösség elkezdi szervezni önmagát: a szószólók felhívták az zsidó honpolgárok figyelmét, hogy szavazatukkal olyan országgyűlési képviselőt támogassanak, aki elkötelezett a bevett vallások szélesítésének ügyében.

Dr. Schweitzer Gábor, az NKE ÁKK Alkotmányjogi Intézet egyetemi docense, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézet kutatója kifejtette, hogy míg manapság az „emancipáció” kifejezést a zsidó vallási felszabadításhoz kötjük, addig a szónak sokkal távolabbi gyökerei vannak. Elsőként az emancipációt a rómaiak használták, később ezt vették az az angolok, mint a felszabadítás szinonimája. Schweitzer Gábor kitért arra, hogy Deák nem szerette magát a kifejezést, véleménye szerint szégyenítő a világra. Mit üzen az emancipáció? „A szabadelvű politika feltételnélküli jogegyesített az ország zsidó vallású lakosságának tekintetében. A polgári és politikai jogokhoz való hozzáférést függetlenítette az izraelita felekezethez való tartozás kérdésétől.” Kifejtette, hogy a polgári zsidóság képviselői már a reformkortól elkötelezték magukat Magyarország mellet, nyelvi és kulturális tekintetben. Ahogy a korban mondták: „Magyarosodjunk és magyarosítsunk, polgárosodjunk, hogy polgárosíttassunk.” Kiemelte, hogy később az Izraelita Egyetemes Gyűlésen megosztott volt a zsidó közösség, társadalmi és teológiai alapon. Az ortodox és a neológ, haladó gondolkodás vitája volt ez. Azonban közjogi értelemben csak egy izraelita vallást ismertek el hazánkban.

Végül, de nem utolsó sorban Dr. Halász Iván, az NKE ÁKK Alkotmányjogi intézetvezető egyetemi tanára, MTA TK JTI kutatója a szlovák nemzeti mozgalom és az emancipáció összefüggését mutatta be. Az intézetvezető rávilágított, hogy a zsidó közösség többségében a korai Magyarország északi és észak-keleti részén telepedett le. Ekkor a felvidéken urbanizációs folyamatok zajlódtak le, amelyet felerősített a Morvaországból, Ausztriából és Galíciából érkező zsidó migráció. Halász Iván előadásában részletesen bemutatta a korabeli szlovák hozzáállást. Államférfiak és értelmiségi gondolkodók példáit bemutatva ismertette, hogy az elmagyarosodó, beolvadó szlovákságtól egészen az oroszbarát, nemzeti radikálisig széleskörű spektrummal rendelkezett a szlovák nemzetiség. A szlovák nemzet döntően katolikus vallású volt, a legerősebb politikai erő a Katolikus Néppárt. A párt mindig is kritikus volt az 1890-es törvényekkel szemben. Kevés izraelitabarát publikáció volt jellemző a szlovákságra, azonban Viliam Pauliny-Tóth ilyen volt, levélsorozatot indított az a zsidósághoz.

A rendezvény az NKE Államtudományi és Közigazgatási Kar Alkotmányjogi Intézete és az MTA TK JTI Összehasonlító Alkotmányjogi Kutatócsoportja közös szervezésében jött létre.

Szöveg: Podobni István               

Fotó: Szilágyi Dénes