Fél évszázados oktatói tevékenység

Dr. Máthé Gábor prof. emeritus jogtörténész, az állam- és jogtudományok habilitált doktora már 50 éve végez oktatói tevékenységet és tölt be vezető tisztségeket az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán, valamint az NKE Államtudományi és Közigazgatási Karán és annak jogelőd intézményeiben. Jogászok és közigazgatási szakemberek generációinak mutatott utat. Állam- és jogtörténeti előadásait, valamint legendás humorát a mai napig idézik tanítványai- A Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntett tudós életútjáról és munkásságáról mesélt lapunknak.

Honnan ered a jog iránti érdeklődése?

Máthé Gábor: Ez egyfajta indíttatás. Erdélyi, székely és sváb család együtteséből származom. Apai ágon unitárius, anyai ágon katolikus vonal érvényesül, és jelen van a felvidéki kunság is a feleségem révén. Számomra nagyon lényeges, hogy játékszabályok szerint éljünk. Ez nagyon fontos az életemben, ahogy az igazgatás, a szervezés is. A játékszabályokhoz pedig jogszabályok is kellenek. Abban a miliőben, amiben emberek élnek, feltétlenül szervezetrendszerek és intézmények között kell mozogni. Ennek a szervezése, szabályozása, története nagyon sokat jelent most már 50 év után is. Minden mindennel összefügg; csodálatos az igazgatás, a jog, az államelmélet, a politológia és a szociológia is. Van egy életünk, amelynek a játékszabályok szabnak keretet. Vallom, hogy sok másságból egy konszenzusos megállapodás jön ki, amelyet elegáns érvrendszerrel erősíteni vagy gyengíteni kell Végig arra törekedtem, hogy szakmailag együtt tudjak működni mindenkivel. Azt szeretem, ha koherens, elegáns, toleráns világ vesz körül.

Hogyan emlékszik vissza az egyetemi éveire?

M. G.  Kezdetben szakmát tanultam. Nem nagyon volt akkoriban lehetőség másra, még kísértett a „származás szerinti megkülönböztetés”.  Sokkal leegyszerűsítettebb világban éltünk, de nyitottak voltunk és sokat olvastunk. Nehezen, de végül bekerültem az egyetemre. 1962-ben léptem be az ELTE jogi karának kapuján, ahol csodálatos öt évet töltöttem. Kiváló professzoraim voltak, akik stílust adtak és megtanítottak gondolkozni. Nagyon sok pozitív élményt és határozottságot kaptam. 1967-ben szereztem summa cum laude diplomát. Ennek idén októberben volt az 50., aranydiploma évfordulója. Kiváló évfolyamunk volt az egyetemen; sokan a bírói-ügyészi hivatásrendet választottuk: Holló Andrásból az Alkotmánybíróság elnöke lett, Bánáti Jánosból az Ügyvédi Kamara elnöke, Verebélyi Imre pedig a közigazgatás egyik legkiválóbb szakemberévé vált, valamint szerénységemet is idesorolom, aki a Magyar Jogász Egylet elnöki és főtitkári tisztségét is betölthettem.

Hogyan tekint vissza az Államigazgatási Főiskolához kötődő korszakra?

M. G.  1977-ben alakult meg az Államigazgatási Főiskola, s az indulásnál azt a feladatot kaptam, hogy szervezzem meg az igazgatás jogi részét. Egy kvázi kis jogi kar létrehozása volt a cél, ahol a három évnyi főiskolai tanulmányokat követően tradíciók és tanrendi egyezések szerint a jogi karok befogadják a tárgyakat, így lecsökkentett idő alatt tudták elvégezni a jogot a főiskolán végzett hallgatók, ha ambíciójuk továbbtanulásra ösztönözte őket. Az igazgatás megszervezésében kiváló kollégáim, partnereim voltak, kiemelten Lőrincz Lajos. Büszke vagyok, hogy az én főigazgatóságom alatt valósulhatott meg az ötéves közigazgatás-tudományi oklevéllel végződő képzés. Ami pedig az oktatásszervezést illeti, jöttek az egyetemi reformok. Volt az államigazgatás önállósága, aztán 2000-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemmel való integráció, amely létrehozta a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemet. 2004-ből ebből lett a Corvinus, aminek a Közigazgatás-tudományi Karaként működtünk. Ez húsz év volt az életemből.

A Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) 380 publikációját jegyzi. Mire a legbüszkébb?

M. G. Jól érzem magam, és úgy érzem, talán kiállja az idő próbáját is, amit csináltam. Az 50 év folytonossága korrekt, ugyanis soha nem váltam meg az ELTE-től: végig akadémiai státuszt is birtokoltam és kutattam a jogtörténetet. Nagyon sok könyvet olvastam, de nem eleget. Van is képem a világról, de nemcsak a kárpát-medencei magyarságról, hanem erről az európai térfélről is, ami lényegében a mostani tagállamoknak, a német, francia, angolszász vonalnak és a gyarmatbirodalmaiknak a sajátos viszonya. Szakmailag bizonyos dolgokra különösen büszke vagyok. Először a bírói szervezettel és a perjoggal foglalkoztam, majd áttértem a hatalommegosztás problematikájára. Ezt követően nagyon izgatott, mi minden történt a 20. században: 1920. Trianon, 1947. Párizs, 1945-ben átadtak bennünket, közép-kelet-európaiakat a birodalomnak, mi természetesen ki szerettünk volna szállni; majd jött a megtorlás: 1956. Ezt követte a két világhatalom katonai versengése, ami Közép-Kelet-Európában rendszerváltáshoz vezetett. Mindezt Gecsényi Lajos levéltáros barátommal a Sub clausula köteteinkben foglaltuk össze. Az elmúlt tíz év utolsó öt évét, 2012 és 2017 közötti időszakot a húsz éve ezzel a témával foglalkozó jogtörténész kollégákkal, összesen tizennyolcan, megírtuk a magyar alkotmány- és jogfejlődés történetét. Ennek alapja a heidelbergi államtudományi központ igazgatójának azon nyilatkozata, hogy új jogot kell alkotni; s így a klasszikus ius communet meg kell haladni, és a jelenkor megváltozott körülményeihez kell igazítani. A nemzeti jogrendeknek beszéltetnie kell magukat. Ez a kötet német nyelven rövidesen megjelenik.

Ön szerint miért fontos tudományos kutatást folytatni?

M. G. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) Állam- és Jogtudományi Szakbizottságának elnökeként is mindig arra törekedtem, hogy a hallgatók kutassanak, és jó előadásokat tartsanak. Ez nagyon fontos. Amit leírsz, az megmarad. Azért kell publikálni, hogy állandóan mérlegre tegyük az agyunkat; hogy állandóan megméressük tudásunkat. Ha tíz év után is tudod vállalni, amit írtál, az a legjobb. Legyen egy konkrét gyakorlati tevékenység, amit megismersz. Nálunk nem volt nehéz, mert a főiskola gyakorlatorientált volt. A témánk és szakterületünk alakulását állandóan nyomon kell követnünk, s az új generációval meg kell találni a közös hangot, hiszen docendo discimus. Kérdezni az tud, aki ismeri a gyakorlatot, amiből kérdez és annak a szakirodalmát. Ez is a gondolkodás része, hogy precíz legyél. A kutatás csodálatos: gondolkodást, szorgalmat, akaraterőt, eredményt, bánatot ad, konfliktushelyzetek felvállalására tanít meg, vitákat szül, végül kialakul benned valami. Szép szakma. Én nagyon tiszteltem a professzoraimat, amit csak lehetett, ellestem tőlük, de önálló voltam annyira, hogy azt csináljam, amit akartam. A lényeg, hogy azt tudod megtenni, amiben hiszel.Megvan ennek az öröme; és én megtaláltam. „Légy jóban önmagaddal” - nekem ez a hitvallásom.

Milyennek tartja a tudományos diákköri mozgalom hazai helyzetét?

M. G. Én annak idején nagyon élveztem, hogy tudományos diákkörös lehettem. A diákköri mozgalommal kapcsolatban az nagyon tetszik, hogy ha a része vagy, mindent megteszel azért, hogy az általad szeretett szakterületre letedd a névjegyed. Akkor jó a mozgalom, ha ez motivál a dolgozat megírásakor: a legfontosabb az eredmény. Régen a nyolc jogi kar mellett az Államigazgatási Főiskoláról és a Rendőrtiszti Főiskoláról nyolc tudományterületben megállapodva a legjobbak kerültek ki minden intézményből. Nagyon sok előnnyel járt, amikor bevezettük az intézményi fordulót, az Intézményi Tudományos Diákköri Konferenciát. Most azt látom, hogy ez a forma bevált, de arra kell törekedni, hogy továbbra is csak a legjobbak kerüljenek díjazásra.

Volt, aki nagy hatást gyakorolt Önre pályája során?

M. G.  Kezdetben Bónis György, aztán szakmailag Degré Alajos és a Szent Korona-tan kapcsán Eckhart Ferenc gyakorolta rám a legnagyobb hatást. Nagyon szeretem az idős embereket, mert sokat lehet tőlük tanulni. Kiemelkedik közülük Király Tibor professzor, aki a jogász társadalom doyenje. Ő volt az, aki felvett a jogi karra, s elindított a pályámon, és azóta is segíti kutatásaimat. Emellett – a jelenben – a politikusok közül Boross Péter személyisége magával ragadott. Bölcs, korrekt status-férfi.

Milyen jövőbeli tervei vannak?

M. G.  Nagy tervem, hogy a magyar közjog elemi forrásairól, kutató társaimmal írjak. Vannak a történeti alkotmány kötetek, amelyek szépek, de ennek is van egy vonulata, amit még ki kell dolgozni.

Milyennek látja az NKE jövőjét?

M. G.  Most kiemelt szerepet élvez finanszírozási szempontból is az NKE. De a további sikerekhez, ahhoz, hogy legyen jövője, elengedhetetlen az együttműködés, a nemzetköziesítés és a stratégiaképzés. Én úgy látom, hogy szükséges a generalista képzés, hiszen a közigazgatás szakigazgatás is, ugyanakkor a stratégiaképzésre nagy hangsúlyt kell fektetni. A többi egyetemmel pedig együtt kell működni. Egyébként az Államigazgatási Főiskola és a Rendőrtiszti Főiskola egyetemi szintű egyesítését már többször is megkísérelték, de korábban nem jártak sikerrel. A hadseregre is nagy szükség van. A magyar fiatalságnak, főleg a férfiaknak kell, hogy legyen tartása, ereje, energiája. Meggondolandó lehet egy NATO Akadémia létrehozása is. A nemzetköziség jellegének megfelelően külföldi intézményeket kell hívni. Az NKE-nek kiváló adottságai vannak, jegyzett oktatói-kutatói karral rendelkezik. Már vannak eredmények, de tartalmilag még van mit tennünk. Fontos, hogy a minőségre törekedjünk, hogy nyissunk külföldre, hogy együtt gondolkozzunk, hogy stratégákat is képezzünk és megőrizzük a kulturális örökségünket.

 

Szöveg: Fecser Zsuzsanna

Fotó: Szilágyi Dénes

 

Az interjú teljes terjedelmében a Bonum Publicum decemberi számában olvasható.