NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar

Ünnepélyes keretek között adták át a Ludovika Campust

A miniszterelnök és más állami, önkormányzati vezetők és a hivatásrendek képviselői jelenlétében ünnepélyesen átadták a Nemzeti Közszolgálati Egyetem otthonát, a Ludovika Egyetemi Campust és Budapest egyik legnagyobb közparkját, a megújult Orczy-kertet. Magyarország legnagyobb egybefüggő campusfejlesztése nemcsak új egyetemvárost teremtett, de az Orczy-negyed megújításával egész Józsefvárosban és Budapesten is javítja az életminőséget. A városfejlesztés eredményeként nőtt a belső-pesti zöldfelület, javult a levegő minősége, biztonságosabbá vált a környék és több szabadidős, sportolási lehetőséget kaptak a budapestiek.

„A Nemzeti Közszolgálati Egyetem az egykori királyi honvéd Ludovika Akadémia helyén és egykori épületeiben növekszik és gyarapodik. Itt, a régi mezőkön őrizzük a hagyományt, itt gondozzuk a ránk maradt örökséget”- mondta köszöntőjében Prof. Dr. Patyi András. Az egyetem rektora szerint a történelem tanít a tudás erejére, hiszen a hadsereg, a társadalom, a gazdaság, de a kormányzás sem létezik erős, egészséges kipróbált és igazolt tudás nélkül. Elhangzott, hogy a tudás fő intézményei ma is az egyetemek, ahol a „dolgozók azon fáradoznak, hogy ez a több tudás egyben jobb tudás is legyen”. A rektor szerint azonban a tudomány még nem tesz egyetlen intézményt sem egyetemmé, ehhez elengedhetetlen ugyanis a tudás átadása, azaz az oktatás és a képzés. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen mindez a szolgálatra neveléssel, az állami karrierre való felkészítés értékátadásával párosul. Patyi András szólt arról is, hogy az Alaptörvény védelme és érvényre juttatása mellett az állam alapvető szolgáltatásainak megszervezésére készítik fel a hallgatókat. Mindezt ma már 5 kar közreműködésével teszi az egyetem, ahol az egyes hivatásrendek „egymással és egymástól is tanulnak”. A rektor elmondta, hogy az NKE teljes jogú, széles nemzetközi partnerséggel rendelkező, újabb öt évre akkreditált, magyar, állami egyetem, amelynek fejlesztése tudatos közszolgálat-fejlesztés és egyben városfejlesztés is. „Tudjuk, hogy ez a teljes egészében magyar költségvetési forrásból megvalósult beruházás kiemelt áldozatvállalás a magyar Kormány és az adófizetők, végső soron a nemzet részéről. Ezért minden ránk fordított forintot megbecsülünk. Minden támogatást becsületes törekvéssel, lelkiismeretesen és szeretettel végzett, magas szintű egyetemi tevékenységgel viszonzunk”- hangsúlyozta Patyi András. A rektor hozzátette, hogy az egyetem fejlesztése akkor teljesedhet ki, ha a ma még más helyszínen zajló honvédtisztképzés is beköltözhet a Ludovika Campusra. „A mögöttünk álló évek teljesítményével és fejlesztési tapasztalatával készen állunk a folytatásra”- zárta gondolatait a rektor.

Kocsis Máté, Józsefváros polgármestere szerint a mai nap nemcsak egy építkezés lezárása, hanem egy új megkezdése is. „A Ludovika és a megújult Orczy-park már a jelenlétével is építi a nemzet iránti elkötelezettséget, a biztonságot, valamint a fővárost és Józsefvárost is”- hangsúlyozta a kerület polgármestere. Úgy látja, hogy mindez elrugaszkodási pontot is jelent az Orczy-negyed teljes megújulásához, hiszen az egyetem, a campus és a park egyfajta motorja lesz a környék felemelkedésének. Szerinte jelentősen javítani fogja a városi élet minőségét és a közbiztonságot, valamint a befektetési hajlandóságot is. Elhangzott, hogy a mostani beruházással Józsefváros és Ferencváros gazdagabb lett egy olyan térrel, amelynek fontos szerepe lehet a közösségek megerősítésében is. „Az egyetem és a campus méltó módon illeszkedik a kerület egyetemvárosi arculatához”- tette hozzá Kocsis Máté. A polgármester megköszönte a Kormány és mindazok támogatását, akik részt vettek az egyetemfejlesztésben és belső-Pest legnagyobb közparkjának megújításában.

A Ludovika Akadémia megalapításának és történetének fontos pillanatait idézte fel beszéde első felében Tarlós István. Budapest főpolgármestere elmondta, hogy a Ludovika épület és az Orczy-park a dicsőséges időszakok után a kommunizmus évtizedeiben jelentős romlásnak indult, míg végül 2012-ben a Kormány úgy döntött, hogy felújítja a történelmi épületegyüttest és a 21. század kihívásának is megfelelő egyetemi campust hoz létre. „Ma ez Magyarország egyik legnagyobb és legmodernebb campusa, és megújult belső-Pest legnagyobb közparkja, az Orczy-kert”- hangsúlyozta Tarlós István. A főpolgármester szólt a főváros és a Kormány közös, nyolc éves városfejlesztési munkájának eredményeiről is. Ide sorolta a tömegközlekedési hálózat megújítását, aminek eredményeként új villamosok, autóbuszok, metró kocsik szállítják az utasokat Budapesten, ahol számos pályafelújítás is történt.  A többi között megújult a Margit-sziget és a Várkert Bazár, megépült a Groupama Aréna és a Duna Aréna, valamint a Széll Kálmán tér is átépült. „Emellett nagyszabású csatornaépítési program is folyt, amelynek eredményeként ma már szinte szász százalékos a főváros csatornázottsága”- tette hozzá Tarlós István. A főpolgármester szerint Budapest ma sokkal előrébb tart, mint nyolc évvel ezelőtt és a Ludovika Campus beruházással a főváros újabb szintet lépett.

„Budapest ma Közép-Európa leggyorsabban fejlődő és legizgalmasabb városa”- hangsúlyozta beszédében Orbán Viktor. Magyarország miniszterelnöke szerint a hat évig tartó egyetemfejlesztő munkának köszönhetően a nagy múltú intézmény a régi fényét, és régi küldetését is visszanyerte.  Hozzátette, hogy a Ludovika mindig arra nevelte a hallgatóit, hogy hazánkat őrizzék meg egy független, szabad országnak. A kormányfő szólt arról is, hogy a magyaroknak csak egyetlen hazája van, amelyet a történelem során számos alkalommal és módon akartak elvenni tőlünk. Orbán Viktor szerint ma sincs ez másképp és „elegendő egyetlen rossz lépés és nincs megállás a lejtőn”. Emlékeztetett arra, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem alapításakor még békeidőre készülhetett Magyarország, ma azonban egyre nagyobb a kihívás. Orbán Viktor megerősítette, hogy a Kormány a magyarok biztonságának garantálást tartja elsődleges feladatának. „Amit eddig átéltünk, az még csak előhulláma volt annak az áradatnak, amely felénk közeledik, ugyanis sokmilliónyian készülnek útra a Közel-Keletről, Afrikából, és mindannyian Európa felé veszik az irányt”- utalt a tömeges migráció veszélyeire a kormányfő. Hozzátette, hogy mindez első helyen Budapestet és a budapestieket fenyegeti, ahogy az már három évvel ezelőtt is bebizonyosodott. Orbán Viktor szerint ez nem ismétlődhet meg újra, ezt garantálja a déli határon épült kerítés, amely elsősorban Budapestet védi.

Orbán Viktor szerint Budapest ma a világ egyik legbiztonságosabb városa és jó itt élni, de a bevándorló országok városaiban más a helyzet. Szerinte a most vasárnap esedékes voksoláson a budapestiek erről is fognak dönteni. Úgy véli, ha valaki az ellenzéki jelölteket választja, azzal „a bevándorló ország mindennapjai felé vezető ösvényt választja, ha a jelenlegi kormánypártokra voksol, akkor pedig a biztonságra szavaz". A miniszterelnök szerint ahhoz, hogy megőrizzék Budapestet szép, izgalmas és biztonságos városnak, ütőképes hadseregre, határvédelemre, erős rendőrségre és jól működő közigazgatásra van szükség, amire a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a garancia. Orbán Viktor úgy látja, hogy a voksolás igazi tétje a magyar jövő. „Nekünk Magyarország az első, mi akarjuk írni a saját jövőnket, mégpedig magyarul” – hangsúlyozta a kormányfő.

Az ünnepséget követően a meghívott vendégek megtekintették a Ludovika Campus és az Orczy-kert új és megújult részeit, így a többi között a sportkomplexumot, a lovardát és az RTK speciális épületét is.

A Ludovika Campus beruházás első ütemének köszönhetően az egyetemi polgárok birtokba vehették a Ludovika Akadémia felújított történeti épületegyüttesét modern egyetemi könyvtárral és oktatási terekkel, az új oktatási, elméleti és gyakorlati képzési épületeket, a kollégiumokat, az egyetemi lőteret, sportcsarnokot, fedett uszodát és szabadtéri sportpályákat. A lovarda is teljesen megújult, díjlovagló és díjugrató pályával egészült ki. Az uszodában egy 25 méteres, 8 sávos sportmedence, valamint egy 15 méteres, változó mélységű bemelegítő- és oktatómedence található, amely a lakosság számára is nyitott lesz.

A beruházás során belső-Pest legnagyobb közparkját is minden szegletében felújították. Mostantól az Orczy-kertben bárki által szabadon használható játszóterek, kültéri edzőgépek, futókör, focipályák, streetballpályák, görkoris dühöngő, padokkal, ivókutakkal és sétányokkal szabdalt pihenőterek várják a pestieket, és újra használható a Csinibabából is ismert csónakázótó is.

A beruházás öt év alatt összesen tízezer embernek adott munkát, mintegy 70 000 négyzetméternyi új épület „emelkedett ki a földből”. Érdekesség, hogy annyi acélt használtak fel az építkezéshez, amennyiből 25 New York-i Szabadság-szobor vagy a budapesti Lánchíd lenne megépíthető. Az egyetemi polgárok a Campus minden épületét használatba vették, a park szabadon látogatható, várja a lakosságot. A városfejlesztés a következő években is folytatódik: lerobbant területrészek és ipari épületek helyén valósul majd meg a katasztrófavédelmi és honvédtisztképzés néhány létesítménye.

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes