"Ha bűn büntetlen marad, nincs többé igazság"

"Ha bűn büntetlen marad, nincs többé igazság"- hangzott el a Jog, állam, dráma című kurzus záró előadásán, amelyen Gyurkó László „Szerelmem, Elektra” című, 1968-ban megjelenő drámájának részleteit adták elő az NKE hallgatói.

Az ebben a félévben is folytatódó szabadon választható tárgyat továbbra is Koltay Gábor, Balázs Béla-díjas filmrendező, színigazgató, érdemes művész és Dr. Horváth Attila, a Magyar Állam - és Jogtörténeti Intézet egyetemi docense, alkotmánybíró oktatta. A Jog, állam, dráma kurzus keretében a hallgatók jogi, államtudományi és erkölcsi szempontból elemezték a művet, majd a záró előadáson be is mutatták az általuk kiválasztott jelenetét. A hatályos magyar jog rendelkezéseinek, a polgári jogi és büntetőjogi szabályok figyelembevételével olyan témakörök kerültek tárgyalásra, mint az igazságszolgáltatás, a gyilkosság, a büntetés, a bűnhődés és az elévülés. A jelenetek elemzésénél és a tanulság levonásánál a hallgatók párhuzamot is vontak a dráma és a magyar történelem olyan eseményei között, mint az 1848-49-es forradalom és szabadságharc és a rendszerváltás.

A Ludovika Főépület Szent László Kápolnájában a hallgatók előadását követően Koltay Gábor Érdemes művész dicsérettel jutalmazta a hallgatók jó teljesítményét.

 

Szöveg: Fecser Zsuzsanna

Fotó: Halápi Katinka