NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar

Közigazgatási Juniális

Közigazgatási juniálist tartottak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Karán, ahol a Közszolgálati Tisztviselők Napjáról, valamint a 40 éves hazai közigazgatási felsőoktatásról emlékezett meg a kar oktatói, dolgozói, valamint alumni közössége a közigazgatás-tudományok fellegvárában, a Ménesi úti campuson.

„Immár 20 éve ünnepli a magyar közigazgatás, a magyar állam a Közszolgálati Tisztviselők Napját” – fejtette ki beszédében Prof. Dr. Kis Norbert. Az ünnepség másik apropója, hogy 40 éve állt fel az Államigazgatási Főiskola, amely a közigazgatási felsőoktatás bölcsője, majd központja volt az évek során. Az ÁKK dékánja ismertette, hogy idén a kar elbúcsúzik az ikonikus campusától: az egyetemi nappali és levelező tagozatos képzés után a továbbképzés is a Ludovikára költözik.

„Nagy öröm, hogy nemcsak vizsgák és felkészítő képzések keretében tudunk egymással találkozni, hanem kicsit kötetlenebb keretek között is, amikor a saját szakmánkat, hivatásunkat ünnepeljük” – mondta Palich Etelka, a Magyar Kormánytisztviselői és Állami Tisztviselői Kar elnöke. „A tisztviselők ünnepe egyben a szakma ünnepe is. A mi szakmánk része a hivatás.” Véleménye szerint a szakma összefogása szükséges ahhoz, hogy a hivatást érintő gyakori változásokat megfelelően tudják kezelni. A szakmai életúttal kapcsolatban kiemelte: „Fontos az elkötelezettség, amely minden feladat megoldásában segít.” Végül Mikszáth Kálmán A korlátfa című novellájával zárta gondolatait, amely a túlburjánzott bürokratikus közszolgálati ügymenetnek mutat görbe tükröt.

„A mai programunk köszönet és elismerés azoknak a kedves kollégáknak, akik a közszolgálatban dolgoznak” - hangsúlyozta Dr. Imre Miklós. „Nem csak a felsővezetőkről szól, hanem azokról a felkészült tisztviselőkről, akik nap mint nap emberek életét meghatározó ügyekben döntenek és gyakran szívszorító élethelyzetekkel találkoznak.” Az ÁKK Lőrincz Lajos Közigazgatási Jogi Intézet vezetője felhívta a figyelmet, hogy az Államigazgatási Főiskola képzési programjában számos nyugati mintát átültetett, így kiemelkedő közigazgatási képzést nyújtott a keleti blokk más intézményeihez képest. A volt dékán múltidézésében kitért a jogelődintézmények eddig még kevésbé ismert történeteire is. „A főiskola, majd a kar mindig irigyelt volt a nagyon jó közösségi élete miatt.” Ismertette, hogy a tisztviselők generációit képző intézmény kosárlabda csapata a 90-es években olyan jól teljesített, hogy indulási lehetőséget kapott az NB. I-es országos bajnokságban. Emellett az intézetvezető számos kedves emléket megosztott a hallgatósággal, amelyben a vizsgázó fiatal közigazgatászok próbálták magukat kivágni a szorult helyzetből.

„Ne azon szomorkodjunk, hogy elmúlt, hanem örüljünk, hogy megtörtént” – mondta Kis Norbert az előadásában az elmúlt 40 évre visszaemlékezve. Rávilágított, hogy bár a kar új köntösbe öltözött és új bázisra költözött, a küldetése változatlan: azon munkálkodnak, hogy egy elkötelezett és jó tisztviselői állomány dolgozzon a közszolgálatban. A dékán reagált az aktuális hírekre is, miszerint létszámstop, valamint leépítés várható a közigazgatásban. Véleménye szerint ezt szinte minden kormányciklus célként tűzi ki, azonban a gondolat nem feltétlen releváns. „100 magyar állampolgárra 1 tisztviselő jut” – hívta fel a figyelmet Kis Norbert, majd hangsúlyozta, hogy ezzel hazánk tisztviselői állománya még mindig az EU-s átlag alatt működik. A dékán ismertette, hogy az NKE vezetési struktúrája előreláthatólag meg fog változni, azonban ő bízik abban, hogy ahogy az egyetem falain belül is megvalósul a hivatásrendek között töretlen együttműködés, úgy ez a fenntartói szakminisztériumban is változatlan lesz. Végül Kis Norbert kitért a búcsúztatott Ménesi úti épületre is. Kiemelte, hogy a campus egy hegyre épült, mint ahogy az egyház is egy kősziklára. Véleménye szerint így a kar olyan biztos alapokon nyugszik, amely értékeket foglal magában. „Ezekre a hagyományokra lehet építkezni.”

 

Szöveg: Podobni István

Fotó: Szilágyi Dénes