NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar

Társadalmi érték és felelősség a közszférában

"Nekünk és Magyarországnak egyaránt komoly történelmi múltunk van a szak- és közigazgatásban. Azt tapasztaltuk, hogy ha a közösségeket bevonjuk a párbeszédbe, sokkal jobb eredményeket tudunk elérni a közszolgálati feladatok ellátásában, és ezeket a közösségek magukénak fogják érezni" – mondta András yorki herceg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem műhelykonferenciáján.

Az eseményen a társadalmi értékek és felelőségvállalás kérdésköre, valamint szakpolitikai vetülete került a szakemberek fókuszába, ahol ismertették a brit és a magyar gyakorlatot. A herceg megnyitóbeszédében utalt a brexit kérdésére is. Kiemelte, hogy az Egyesült Királyság státusza a következő években változni fog, azonban a szigetország továbbra is nyitott lesz a kétoldalú kapcsolatok elmélyítésére az európai szomszédokkal. Ennek egyik vetülete az egyetemen megrendezett konferencia: a herceg rávilágított, hogy a hasonló műhelybeszélgetések kitűnő lehetőségek a tapasztalatcserére, információk, ötletek és a jó gyakorlatok megosztására. „Párbeszédre van szükség ezen a területen” – tette hozzá. „Ez kölcsönösen előnyös mindenkinek, különösen a polgárok számára, akiket mi szolgálunk.”

Bodó Sándor köszöntőjében felhívta a figyelmet, hogy a közszolgálati szerveknek nemcsak a hivatalnoki szerepben kell működniük, hanem túl kell lépni a bürokratikus korlátokon a megfelelő társadalmi felelősségvállalás érdekében. A foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár hozzátette, hogy ebben a munkában a közintézményeknek és a versenyszféra szereplőinek is egyaránt ki kell venniük a részüket. Rávilágított, hogy a kormányzati munka során egy olyan cselekvési terv született, amely kijelöli a társadalmi felelősségvállalás irányait: ez egyaránt fókuszál a környezetvédelemre, a fiatalok foglalkoztatására, a mikro-, kis- és középvállalkozások témakörére, a diszkrimináció-mentességre, valamint a családbarát munkahelyek kialakítására.

Dr. Nyikos Györgyi szerint a XXI. században számos kihívásra kell választ keresnünk, mint például a globális klímaváltozás, vagy az igazságtalan társadalmi egyenlőtlenségek kezelése. Az NKE nemzetközi rektorhelyettese felhívta a figyelmet, hogy ezek megoldására új társadalmi és gazdaságszervezési mechanizmusokat kell találnunk, mindezt úgy, hogy szinergia alakuljon ki az állam és a gazdaság szereplői között. „Nem elég, ha mindenki saját magára fókuszál, összhang kell.”

A köszöntőbeszédek után előadások és panelbeszélgetések következtek, ahol hazai és brit szakértők vették górcső alá a témát. Dr. Budai Balázs, a műhelybeszélgetés házigazdája ismertette, hogy a konferencia célja a tapasztalatcsere és a közös gondolkodás, ahol a Társadalmi felelősségvállalás a közszférában című projektet kívánják kiegészíteni az angol gyakorlattal.

Guy Battle, a brit Társadalmi Értékek Portál vezetője az Egyesült Királyság példáját mutatta be, ahol a közbeszerzési rendszert kiegészítették a társadalmi felelősségvállalással. Olyan keretrendszert alakítottak ki, amelyben a közbeszerzéseknél a társadalmi értékek vállalása előnyt jelent a pályázatok elbírálásánál. A szakértő kifejtette, hogy így minden elköltött euró 20%-át, azaz 20 centet visszakap a társadalom. „A társadalmi értékekről szóló törvény egy erősebb és összetartóbb közösséget kíván megteremteni” – emelte ki.

Dr. William Jabanga brit önkormányzati közbeszerzési szakértő ismertette, hogy a gazdasági válságot követően a társadalomban megnőtt az igény a közszolgálati szervek erőteljesebb fellépésére, újabb közfeladatok ellátására, azonban a helyi hatóságok megnövekedett feladataihoz képest a költségvetési keret nem nőtt. Ennek következtében a szervek egyre több feladatot szerveztek ki, melynek keretében a közbeszerzések szerepe felértékelődött. „A közbeszerzésekkel nem lehet eredményeket elérni megfelelő szakpolitika nélkül” – mondta. William Jabanga rávilágított, hogy ennek a szakpolitikának alapjai azok a társadalmi értékek, amelyek pozitívan járulnak hozzá a közösség életéhez. Véleménye szerint a társadalmi értékek képviselete nem okoz többletköltséget.

Gáspár Mátyás, az NKE-n folyó kutatások vezető szakértője a PSR kutatásokra helyezte a hangsúlyt, melyben a társadalmi közfelelősség kutatási programokat mutatta be. „A közérdek, közjó szolgálata automatikusan nem garantálja a társadalmi felelősséget” – hívta fel a figyelmet a címzetes egyetemi docens, így a társadalmi felelősség témakörét ki kell egészíteni elszámoltathatósággal. Gáspár Mátyás elmondta, hogy a társadalmi közfelelősség jelen van a hazai közigazgatásban, mint például a Gazdasági Versenyhivatal, a Magyar Nemzeti Bank, vagy a Budaörsi Önkormányzat gyakorlata. Emellett hozzátette, hogy ez a közfelelősségi szint különböző szinteken és mértékben jelenik meg, a fejlődési trendek erősítik a téma szükségszerűségét, a társadalmi felelősség a szektorközi globalizálódás felé halad. Végül a kutató rávilágított, hogy a kormányzat és a helyi önkormányzatok kulcsszereplővé fognak válni a társadalmi felelősséget érintő folyamatokban, így időszerűvé vált a PSR stratégiai szintre emelése és intézményesítése.

 

Szerző: MTI / Podobni István

Fotó: Szilágyi Dénes