Valódi értelmiségit ünnepeltek

„Egedy Gergely igazi egyetemi tanár, valódi értelmiségi”- hangsúlyozta Imre Miklós a professzor 65. születésnapja tiszteletére rendezett konferencián ma az NKE Oktatási Központjában.

„Szeretettel köszöntök mindenkit, mindenekelőtt az ünnepeltet”- kezdte személyes hangvételű köszöntőjét Kis Norbert. Az NKE ÁKK dékánja felidézte, hogy oktatói munkája kezdetekor rögtön felfigyelt Egedy Gergelyre. „Mindig három-négy kolléga körbevette és azt láttam, hogy hevesen vitatkoznak, vélhetően elméleti és tudományos kérdésekről”- fejtette ki. Kiemelte, ilyen lehetett annak idején Platón Akadémiája is, „ahol sétál a mester, körbeveszi néhány tanítvány és vitatkozva tanulnak”. Hozzátette, ez jó inspiráció volt számára ahhoz, hogy a karon maradjon. „A professzorban mindig az igazi tudós ideáltípust láttam”- fogalmazott. Mint mondta, ez azt jelenti, hogy kicsit különleges, kicsit más, mint az átlag. „Az az egyetem és az a kar, melynek olyan professzora van, aki évtizedeket itt töltött, az büszke és gazdag lehet”- vélekedett. Egedy Gergely három évtizede dolgozik már a karon, eközben számos diszciplínát és tárgyat épített fel. „A professzor alkotó ereje még hosszú ideig építse az intézményt és a magyar tudományt!”- kívánta végezetül.

„Egy kiváló kolléga és barát tiszteletére jöttünk ma itt össze, hogy köszöntsük őt jeles születésnapja alkalmából”- fogalmazott Imre Miklós. Az NKE Lőrincz Lajos Közigazgatási Jogi Intézet mb. intézetvezetője kiemelte, hogy a professzor munkássága jóval gazdagabb annál, hogy azt leszűkíthetné a brit konzervatív gondolkodás politikájára. „Professzor úr hosszú és több évtizedes kutatási tevékenysége és emberi tulajdonságai megjelenítik mindazt, amit az ember egy egyetemi professzorral kapcsolatban elképzel”- jelentette ki. Mint mondta, Egedy Gergely pályafutása során kiemelt felkészültségről és szorgalomról, szakmai igényességről tett tanúbizonyságot. Hozzátette, ehhez páratlan műveltség is társul. Kitért arra is, hogy a professzor szakmai pályafutásának megalapozásához a történelem-angol szakos diploma és három világnyelv ismerete is elegendő lett volna, ő mégis a 2000-es évek elején jogi diplomát is szerzett. Tudományos eredményei között kiemelte, hogy 1991-ben írta és védte meg Bürokrácia és politika Thaiföldön című kandidátusi disszertációját. 2006-ban az ELTE Bölcsészettudományi Karán habilitált, dolgozata címe Nagy-Britannia és az európai integráció volt. „Egedy Gergely 2017-ben szerezte meg az MTA doktori címet”- hívta fel rá a figyelmet. Véleménye szerint az ünnepelt oktató szakmai munkásságát igényes publikációk, néhány önálló kötet és idegen nyelvű írások jellemzik. „Több mint negyed évszázada oktat a karon”- emelte ki. Kifejtette, hogy hosszú éveken át látott el vezetői feladatokat is, az érintettek legnagyobb megelégedésére. Imre Miklós végezetül megköszönte a professzornak a támogatást és mindazt, amit értük tett.

Az NKE ÁKK Államelméleti és Kormányzástani Intézet oktatói a professzor születésnapja alkalmából rendezett „Nemzetközi kapcsolatok, a brit világ és a politikai ideológiák” című eseményen két ülésszakban olyan témákat mutattak be, mint a brit politika fejlődése; Thatcher és Reagan gazdaságpolitikája, a Brexit-tárgyalások legújabb fejleményei, valamint az Európai Unió jövőjének alakulását célzó előadások.

 

Szöveg: Fecser Zsuzsanna

Fotó: Szilágyi Dénes