NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar

Karácsonyt ünnepelt az ÁKK közössége

„Ha az ünnepek idején is adakozunk, akkor a legnagyobb örömöt élhetjük át”- mondta Kis Norbert az Államtudományi és Közigazgatási Kar évzáró karácsonyi ünnepségén. Az ÁKK dékánja bejelentette, hogy önkéntes hallgatói mozgalom létrehozását célzó szándéknyilatkozatot írt alá a kari hallgatói önkormányzattal a Kari Tanács nyilvánossága előtt. A szeretet ünnepének tiszteletére a kar hallgatói zenés műsorral is készültek.

„Karácsony egy közösségi ünnep”- hangsúlyozta Kis Norbert. A család mellett az egyetem és a kar közösségének az ünnepe is, amelyet együtt építünk. Az önkéntes hallgatói mozgalmat létrehozó szándéknyilatkozatról elmondta, a hallgatók önzetlen tevékenységgel szeretnének élenjárni a közösségépítésben. „Ehhez a mindennapi munka végzésénél egy kicsit több kell”- fejtette ki. Az egymásért dolgozás, az egymásra figyelés, a szolidaritás egy kis pluszt kíván mindenkitől. „A lehetőség mindig megvan, hogy többet tegyünk ezért a közösségért”- jelentette ki. Karácsony közeledtével az ajándékozásnál sokkal fontosabb az igazi felszabadító örömérzést jelentő adakozás. „Egyetemünk is részt vesz a Kárpát-medencei magyarságot segítő adománygyűjtő akciókban”- jegyezte meg. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Kárpát-medencén túl is nagy a szenvedés, amely orvoslására az ENSZ segélyszervezete folyamatosan adományokért és adakozásért kiált. „Az ünnepek felé én is arra szoktam bíztatni a hallgatóinkat, hogy az UNICEF oldalán adakozzanak”- mondta. Ha adunk ezeknek az embereknek, az a legnagyobb öröm. Megemlékezett az ebben az évben elhunyt oktatóról, Tóth Zoltán Józsefről is, akinek négy gyermeke megsegítésére alapítvány jött létre.

A hallgatók karácsonyi emlékműsorán felcsendült a Karácsonyi álom és a Csendes éj című dal, majd Móra László: Karácsony édes ünnepén című verse hangzott el.

 

Szöveg: Fecser Zsuzsanna

Fotó: Szilágyi Dénes