NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar

Közbeszerzési Szakmai Napok az NKE-n

A közbeszerzések világa egy nagyon sajátos terület, amely jelentősen befolyásolja a tagállamok és az Európai Unió piacának működését is. Éppen ezért ezen a területen nagyon intenzív az Európai Unió jogalkotási tevékenysége is, számos normatív szabály és egyéb, jogalkalmazást elősegítő dokumentum támogatja a közbeszerzési területen tevékenykedőket – hangzott el a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen május 3-án megrendezett Közbeszerzési Szakmai Napok c. rendezvényen.

Az egyetemi oktatásban nagyon fontos, hogy megfelelő helyen, hangsúllyal jelenjen meg a közbeszerzési jog, a szakma szabályainak ismerete és a közbeszerzési kultúra – erről beszélt megnyitójában Kis Norbert. Az Államtudományi és Közigazgatási Kar dékánja azt is kiemelte, hogy lassan 25 éve van közbeszerzési szabályozás Magyarországon, de ez a terület az egyetemi oktatásban még mindig nehezen találja a helyét. A dékán szerint azonban örömteli, hogy egyre több egyetem – köztük természetesen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem is - felismeri a közigazgatási, polgári, államháztartási és pénzügyi jog metszetében lévő közbeszerzési jog területének oktatását és kutatásának a jelentőségét.  „Mindannyiunk közös felelőssége, hogy erősödjön Magyarországon a közbeszerzési kultúra” – fogalmazott Kis Norbert, aki szerint, ha a közbeszerzés jól szabályozott, jól menedzselt, akkor az állam oldaláról hatékony a közpénzek felhasználása, a gazdaság oldaláról pedig erősödik a bizalom.

A közbeszerzési munka támogatására kiemelkedő oktatási és kutatási tevékenységet folytat a Miniszterelnökség is. Kretter Diána, a közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkár elmondta: a szakmai képzések szervezésére és jobbá tételére kiemelt figyelmet fordítanak, tavaly 17 akkreditált képzésen, közel 3200-an vettek részt. A közbeszerzésekkel kapcsolatos tevékenységük központi témája az ellenőrzés, ebben a tekintetben az uniós forrásból megvalósuló feladatok ellenőrzése a legkiemeltebb – fogalmazott a helyettes államtitkár, aki hozzátette: a szabálytalanságok elkerülésére fókuszálnak. Az uniós hatóságok ugyanis egy közbeszerzés lezárása után még 10 évig ellenőrizhetik az eljárásokat, így a közbeszerzés szabályosságának biztosítása közös felelősség.

Boros Anita a Lőrincz Lajos Közigazgatási Jogi Intézet vezetője, a közbeszerzési tanácsadó szakirányú továbbképzési szak szakfelelőse szerint a közbeszerzés egyre kurrensebb területté válik, a szabályozási rendszer megértéséhez pedig jó szakemberek kellenek. Az új kihívások a szakemberállomány folyamatos továbbképzését és bővítését igénylik, hiszen egy közbeszerzés során eddig nem látott új beszerzési tárgyak, új műszaki specifikációkkal rendelkező megoldások jelennek meg. Az NKE célja az új típusú közbeszerzési problémákra való hatékony gyakorlati válaszok kidolgozása, főként az innováció és a fenntarthatóság témakörét, a megjelent új közbeszerzési kihívások, a meglévő szabályok, gyakorlatok helyes alkalmazása, továbbfejlesztése és a hazai újdonságok kutatását illetően. Az intézetvezető kiemelte: ennek érdekében tervezik egy új közbeszerzési kutatóintézet létrehozását, amelynek feladata lesz, hogy túllépjenek a hagyományos témákon és azok felé a kutatási területek felé forduljanak, amelyek a gyakorlatorientált új kihívásokra fókuszálnak.

A közbeszerzések irányának új gondolatiságáról beszélt az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára is. Weingartner Balázs szerint kormányzati cél az innovációs célú közbeszerzések ösztönzése, és az ebben való hit elmélyítése az ajánlatkérő és ajánlattevő oldalon. Az államtitkár hangsúlyozta: a hazai kis – és középvállalkozói szektort is szeretnék arra ösztönözni, hogy szükség van fejlesztésekre, mert a világ rohamos változása megköveteli ezt. Ráadásul a napjainkban is zajló, a digitalizációt a középpontba állító ipari forradalom hatására az Európai Unió is megköveteli az innovációt, ehhez alkalmazkodnak egyébként a jogszabályok is. „Innováció az, ami hozzájárul a közforrások lehető legelőnyösebb felhasználásához, valamint szélesebb körű gazdasági, környezeti, társadalmi előnyök eléréséhez azáltal, hogy új ötleteket hív életre” – Weingartner Balázs szerint ez az a minisztériumi üzenet, amit próbálnak közvetíteni a közbeszerzések szereplői felé is.

A rendezvényen a résztvevők a megnyitó előadásokat követően öt szakmai workshop keretében hallgathattak meg előadásokat gyakorlati szakértőktől és vitathatták meg az aktuális közbeszerzési problémákat.

Az előadások anyagai elérhetők az alábbiakban:

 

Szöveg: Tasi Tibor

Fotó: Szilágyi Dénes