Országos jogesetmegoldó verseny az NKE-n

A döntőbe jutott nyolc legjobb csapat mérhette össze tudását a Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület és az NKE ÁKK Lőrincz Lajos Közigazgatási Jogi Intézete által szervezett Országos Közigazgatási Eljárási Jogi Jogesetmegoldó versenyen. Az első fordulóban induló 50 csapat közül a döntőbe a Széchenyi István Egyetem, az ELTE és az NKE csapatai jutottak be. 

„Szerettünk volna a hallgatóknak a közigazgatási eljárással foglalkozó, hiánypótló és hagyományőrző versenyt rendezni”- fogalmazott köszöntőjében Boros Anita, a Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület elnöke. Az NKE ÁKK Lőrincz Lajos Közigazgatási Jogi Intézetének intézetvezetője elmondta: a jogesetmegoldó verseny célja, hogy a megtanultakat később a gyakorlatban is alkalmazni tudják a hallgatók.

A verseny három részből állt: elsőként a csapatoknak villámjogesetekre kellett helyes választ adniuk, a második körben egy, az Ákr.-hez kapcsolódó Activity párbaj következett, a harmadik részben pedig egy összetett jogesetet kellett elemezniük és a kapcsolódó kérdésekre  megoldást találniuk a versenyzőknek, akik álláspontjukat a szakmai zsűri előtt mutatták be.  

A Lőrincz Lajos Közigazgatási Jogi Intézet oktatói mellett az Intézet keretében működő tudományos diákkör tagjai is közreműködtek a verseny szervezésében, illetve lebonyolításában. A zsűri elnöke Kalas Tibor, a Kúria kollégiumvezetője volt, további tagjai pedig: Boros Anita, az NKE ÁKK intézetvezetője, a Közigazgatási Eljárási Jogi Egyesület (KEJE) elnöke, Pátkai Nándor, az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetője, Ignácz Dávid a KEJE tagja, egyben Varbó jegyzője, valamint Rothermel Erika, az NKE ÁKK mesteroktatója, kúriai bíró. A zsűri a feladatokat egy előzetesen meghatározott szempontrendszer alapján közösen értékelte és ez alapján hozta meg a  döntését.

Harmadik helyen végzett az NKE „Illetéktelenek” elnevezésű csapata, valamint az ELTE „M’s Angels” csapata, második helyezést ért el az  ELTE „Valar Morghulis” nevű formációja, a verseny győztesei pedig az „Ügyfélelem” csapata lett, szintén az ELTE-ről.

Szöveg: Fecser Zsuzsanna

Fotó: Szilágyi Dénes