Új alapokon a magyar vadgazdálkodás

„A vadászati törvény és az ahhoz kapcsolódó rendeletek a közelmúltban több lényeges ponton változtak, új alapokra helyezve ezzel a magyar vadgazdálkodást”- jelentette ki Zambó Péter, az Agrárminisztérium földügyekért felelős államtitkára a vadászati jog gyakorlásával és a vadászattal kapcsolatos aktuális jogkérdések című konferencián. Az NKE ÁKK Civilisztikai Intézet rendezvényén a különböző szakterületek képviselői együttesen próbálták feltárni a problémákat, ezzel is segítve az érintetteket a gyakorlatban működő szabályozás kialakításához.

„A vadgazdálkodás komoly felelősséggel végzett szakmai munka, maga a vadászat sokak számára szenvedély”- fogalmazott köszöntő beszédében Zambó Péter, majd hozzátette: a vadászattal, a vadgazdálkodással, a vadon élő állatfajokkal közvetve vagy közvetlenül a társadalom szélesebb rétegei is találkoznak. Mint mondta, jogalkotásunknak ezen viszonyok szabályozása is a feladata, hogy „a szakmai szempontok szerint végzett vadgazdálkodás eredményei társadalmi szinten is megjelenhessenek és semmiképpen se jelentsenek konfliktus forrásokat”. A vadászati törvény és a kapcsolódó végrehajtó utasítási rendeletek eredményei között emelte ki, hogy létrejött a tájegységi fővadászat-hálózat, megtörtént a vadászterületek határainak rendezése és elkészültek a húsz évre szóló vadgazdálkodási ütemtervek. „Mindezek az intézkedések a következő évtizedre biztos szakmai alapot adnak a magyar vadállománnyal, mint nemzeti kincsünkkel való hosszú távú, fenntartható gazdálkodáshoz”- mutatott rá. Kitért arra is, hogy a vadászati ágazat meghatározó eseményére készülnek, hiszen Magyarország rendezi 2021-ben az „Egy a természettel” vadászati világkiállítást, mely nemcsak a világ vadászati szereplőinek seregszemléje, hanem lehetőséget is biztosít számunkra, hogy egy prosperáló, minden tekintetben átgondoltan és jól szabályozottan működő vadgazdálkodási modellt mutassunk be a nemzetközi nagyközönségnek. Ehhez kapcsolódóan rendezendő területként szólt a vad jelenlétével kapcsolatos hatások pontos felméréséről, és a vad belterületi megtelepedésének problémaköréről. Véleménye szerint mindkét kérdéskörre csak közös ágazatközi együttműködéssel érhető el hatékony válasz.  

Sisa Ferenc a vadgazdálkodással összefüggő jogszabályváltozások aktualitásainak ismertetése kapcsán a tervezett jogszabályok módosítására is kitért. Az Agrárminisztérium Vadgazdálkodási Főosztályának főosztályvezetője a vadkár jogkérdése esetében megállapította, minden eddiginél részletesebb és konkrétabb a törvényi és rendeleti szintű szabályozás, de így sem teljes körű. „A felelősség megállapítása egyszerűbb, a kármérték megállapítása viszont nehézséget okoz”- vetette fel, majd hozzátette, a jogszabályok értelmezése és alkalmazása sem egységes. Mint mondta, komoly konfliktus van jelen az érdekeltek között, de fontosnak tartja az egyezségre való törekvést. „Egyre nagyobb a társadalmi igény arra is, hogy a vadászható állat által okozott kár kérdését rendezzék”- fejtette ki. Véleménye szerint ezt önállóan, az ágazati jogszabályoktól külön kezelve kellene elérni. A vad-gépjármű események kapcsán kiemelte, itt sem teljes körű a jogszabályi háttér, a kárösszeg megállapítása egyszerűbb, de a felelősség megállapítása nehezebb. Megoldási iránynak tartja a vonatkozó jogszabályi rendelkezések pontosítását és az ítélkezési gyakorlat egységesítését.

Barta Judit a magánjog szemszögéből mutatta be a vadászható állat által okozott károkért való felelősség rendszerét és a rendszerhibákat. Az NKE ÁKK Civilisztikai Intézetének egyetemi docense elmondta, az 1996-os vadászati törvény szabályozza, mi minősül vadkárnak, a Polgári Törvénykönyv pedig a vadászható állat által okozott károk kérdését tartalmazza. Eredetileg a jogalkotók céljának megfelelően olyan károkat tekintettek vadkárnak, melyek során a károsult emberi munkát fektetett az erdőgazdálkodásba, mezőgazdálkodásba, s terménykiesés formájában szenvedett kárt. Mint mondta, az volt a cél, hogy az erdőgazdálkodók és a vadászatra jogosultak között ne legyen konfliktus. A ME ÁJK egyetemi docense kiemelte, bírói joggyakorlat szerint ma már a szántóföldeken okozott kárt vagy az egyéb állat által okozott kárt is ide sorolják. „A vadászati törvény hatálya csak a vadászterületnek minősülő területre terjed ki, ha nem a vadászterületen történt a károkozás, vizsgálni kell, honnan vállott ki a vad”- hangsúlyozta, majd hozzátette, a jogalkotó kirekeszti e körből a belterületen előforduló vadkárokat. Ha belterületen jelenik meg a vad, akkor nem lehet felelősségre vonni senkit sem, mert a károkozót nem lehet azonosítani. „Minden kárt nem lehet megállapítani”- jelentette ki. Ez nem is indokolt, hiszen Európában sehol máshol nincs abszolút kárfelelősség. Alapvető gondolat, hogy a vad nemzeti kincs, melyre a társadalom tagjainak is figyelnie kell, a károsultaknak pedig a kárt viselni. „Számos megoldási lehetőség van, de minden kár megtérítését nem lehet célként kitűzni” - nyomatékosította.

„Bár a törvény szigorú rendszert telepít a vadászatra jogosultakra, fontos, hogy ezt nem lehet automatizmusnak tekinteni”- hangsúlyozta Reinitz Gábor, aki a vadkárok rendszerének kérdéseit egy állami erdőgazdaság szemszögéből mutatta be. A Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója szerint minden eset egyedi és ezt a jövőbeli károsultaknak is el kell fogadniuk. Véleménye szerint a vadállománnyal, mint természeti erőforrással való gazdálkodás a vadászatra jogosult személyek feladata, mely komoly felelősséggel jár. „Hogy az őshonos vadfajok hosszútávon fenntarthatóak legyenek, a károkozás szabályainak is rendszerezettnek kell lennie, megfelelve a természetvédelmi szabályoknak”- mutatott rá. Előadásában kitért arra is, hogy a városiasodott környezethez jól alkalmazkodtak az állatok, bizonyos esetekben még pozitív hatásai is vannak életkörülményeikre. „Itt a tél sem olyan kemény, a zavarás is minimális, mert a belterületen nem vadásznak”- mondta a szakember.

„A vadkár a legjelentősebb konfliktus a földhasználók és a vadászatra jogosult személyek között”- hangsúlyozta Marosán Miklós a vadkárfelmérési protokollról tartott előadásában. Az Állatorvostudományi Egyetem egyetemi docense kifejtette: a hivatalos évi kifizetett vadkár 2,5-3 milliárd forint, a valós vadkár azonban ennek többszöröse. A vadkár megállapítását a szántóföldkultúrákban a terméskiesés, a telepítésben a pótlás költsége alapján kell számolni. „A vadkártérítés során a felek egyeztetnek egymással, közös bejárásra mennek, magánszakértőt is felkérhetnek”- jegyezte meg. Az igazságügyi szakértő ismertette, hogy a vadkárbecslési eljárás kétféleképpen történhet: bírósághoz és jegyzőhöz is fordulhat a károsult.

A konferencia délutáni szekciójában szó esett a többi között a vadászattal kapcsolatos egyéb járulékos bűncselekmények felderítési és vizsgálati tapasztalatairól, valamint a 21. századi digitalizáció és modernizáció jelenlétéről a vadászati igazgatásban.

A témáról bővebben a Bonum Publicum októberi számában olvashatnak.

 

Szöveg: Fecser Zsuzsanna

Fotó: Halápi Katinka