Munkatársi aktivitás/szakmai tevékenység

Dr. Kaiser Tamás

 

Dr. Bujdosó András

 

Bujdosó András kutatási területei közé egyrészt a jogalkotástan, ezen belül is elsősorban a minőségi jogalkotás és az adminisztratív terhek csökkentésének problémaköre, másrészt pedig a közigazgatásfejlesztés területe, és ezen belül elsősorban a közigazgatási eljárások fejlesztésének, valamint a kormányablakok rendszere kiépítésének kérdésköre tartozik

 

Dr. Bárdi Lajos

 

Az egyetemi Kreditviteli és Validációs Bizottság elnöke, amely a külföldön vagy más hazai, vagy a saját egyetemünkön tanulmányokat folytató hallgatók tantárgy beszámítási kérelmeit minősíti.

Az ÁKK-n működő mindkét szakkollégiumnál patronáló tanári tevékenységet folytat.

A Karról az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára kijutó hallgatók számára felkészítő tartása, érvelés- és tárgyalástechnikai területen.Az egyetemi Kreditviteli és Validációs Bizottság elnöke, amely a külföldön vagy más hazai, vagy a saját egyetemünkön tanulmányokat folytató hallgatók tantárgy beszámítási kérelmeit minősíti.

2006 óta a  Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság tiszteletbeli tagja.

2006-ban megkapta az "Év Tanára" címet.

2008-ban Apáczai Csere János díjat kapott.

A Magyar Latinamerikanisták Társaságának tagja.  

Prof. Dr. Egedy Gergely

 

Dr. Fejes Zsuzsanna

 

Dr. Gellén Márton

 

Dr. Gellén Márton adjunktus kutatási területe a közigazgatási reformok kérdésköre, ebben a témában szerzett állam- és jogtudományi doktori fokozatot 2012-ben. Oktatóként a Kar közpolitikai tárgyait oktatja. 2017-től a Kwansei Gakuin University Business School (Japán) docense. Ezt megelőzően vendégkutatóként a Katholieke Universiteit Leuven, illetőleg vendégoktatókén a moszkvai Higher School of Economics munkájában is részt vett. A Magyar Jogász Egylet Fővárosi Szervezetének elnökségi tagja, az Új Magyar Közigazgatás című lap szerkesztőbizottsági tagja. Jogász, szakokleveles közgazdász és MBA végzettséggel rendelkezik. Választott közéleti tevékenységként az Északpesti Református Egyházmegye jogtanácsosi feladatait látja el.

 

 

Dr. Hoppál Bulcsú

 

Dr. Horváth Anett

 

Dr. Mandák Fanni

 

Mandák Fanni jelenleg az Olasz állam modernkori kihívásai c. Ludovika Kiemelt Kutatóműhely szakmai koordinátora és a Külügyi- és Külgazdasági Intézet külső szakértője (szakterület:_ olasz politikai rendszer).

Korábbi kutatói tevékenységek:

-         „Alkotmányozás és alkotmányjogi változások Kutatóműhely”. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, KTK, Közjogi Intézet, 2014. január-június

Kutatásvezető: Prof. Dr. Szente Zoltán. Kutatásban betöltött szerep: résztvevő kutató.

Kutatási téma: A jelenkori olasz alkotmányozás irányvonalai, egy átfogó alkotmányreform korlátai

-         „Molnár Tamás Kutatóközpont. Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 2014. január-december

Kutatásban betöltött szerep: megbízott kutató. Kutatási téma: A modern politikatudomány fejlődésének vizsgálata Giovanni Sartori munkásságán keresztül

-         Parlamenti Kutatások Központja. Széchenyi István Egyetem, ÁJK, 2012. január-június

Kutatásvezető: Prof. Dr. Szente Zoltán. Kutatásban betöltött szerep: résztvevő kutató.

Kutatási téma: A sürgősségi kormányrendeletekről szóló alkotmánybírósági határozatok Olaszországban.

 

Dr. Pál Gábor

 

Pál Gábor jelenleg a Molnár Tamás Kutatóközpont ösztöndíjasaként végez egyéni kutatást "A politikai erőszak problematikája a rendszerváltás utáni politikatudományi diskurzusban" címmel. 

 

Korábbi kutatói tevékenysége: 

  • 2013-tól 2016-ig: Részvétel "A közpolitika dinamikája Magyarországon" c., OTKA által finanszírozott kutatási projektben. Kutatóhely: MTA TK PTI.
  • 2013-2014: Részvétel a „Választási rendszerek kutatóműhely” munkájában (ÁROP finanszírozással). Kutatóhely: NKE KTK.
  • 2013: „Hungarian Discourse on (Good) Governance” címmel közös kutatás Hajnal Györggyel. Kutatóhely: MTA TK PTI.
  • 2012-2015: Részvétel az "Intézményi bizalom és a közpolitika eredményessége" c., OTKA által finanszírozott kutatási projektben. Kutatóhely: MTA TK PTI.
  • 2011-től 2016-ig: Részvétel „A magyar közpolitikai folyamat” c. kutatási projektben. Kutatóhely: MTA TK PTI. 
  • 2011-2013: Részvétel a „Választási ígéretek és kormányzati teljesítés Magyarországon” c., OTKA által finanszírozott kutatási projektben. Kutatóhely: MTA TK PTI. 
  • 2011: Részvétel a „Nemzeti radikalizmus Magyarországon: politikatörténeti aspektusok” c. kutatásban. Kutatóhely: Jelenkutató Intézet.
  • 2007-2010: „A gyűlöletbeszéd fogalma a magyar politikai diskurzusban” c. egyéni kutatás lefolytatás (A későbbi doktori értekezés témája)
  • 2005-2006: Részvétel „A politikai párt diszkurzív valósága: a Fidesz-MPSZ vizsgálata” c., OTKA által finanszírozott kutatási projektben. Kutatóhely: MTA PTI. 
  • 2004-2005: Részvétel a „Politikai vitanapok empirikus vizsgálata” c. kutatási projektben. Kutatóhely: MTA PTI. 

 

Dr. Szabó Máté Csaba

 

Dr. Szentpéteri Nagy Richard

 

Dr. Szerletics Antal

 

Dr. Szmodis Jenő

 

Főbb kutatási tevékenység:

Az állam- és jogi gondolkodás eszmetörténete

jogi kultúrák összehasonlító elemzése

multidiszciplináris jogi tanulmányok