Hírek, események, rendezvények

MEGHÍVÓ

 

E-AZONOSÍTÁS ÉS E-HITELESÍTÉS A GYAKORLATBAN WORKSHOP

 

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Elektronikus Közszolgálati Intézete E-azonosítás és -hitelesítés a gyakorlatban címmel előadássorozatot szervez, amelyre szeretettel várjuk az érdeklődőket.

 

A workshop célja a magyar elektronikus közigazgatás irányainak, fejlesztéseinek bemutatása gyakorlati szakemberek bevonásával, így az érdeklődő hallgatók és szakmabeliek első kézből értesülhetnek az aktualitásokról. A februári rendezvény fókuszában az elektronikus személyi igazolvány és a SZEÜSZ-ök lesznek. A rendezvény szakmai támogatói a Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség és a Magyary Zoltán E-közigazgatástudományi Egyesület.

 

A kerekasztal megbeszélés időpontja: 2017. február 22. 17:00 – 19:00

 

Helyszíne: NKE Államtudományi és Közigazgatási Kar, 1118 Budapest, Ménesi út 5., 304/A terem

PDF

Robothadviselés16

Lezajlott a 16. Robothadviselés szakmai tudományos konferencia

2016. november 24-én, a hagyományoknak megfelelően, november utolsó csütörtöki napján került megrendezésre a Robothadviselés 2016 szakmai tudományos konferencia az NKE HHK Dísztermében. Szervezője a HHK Katonai Üzemeltető Intézet, Elektronikai Hadviselés Tanszéke és a Magyar Hadtudományi Társaság, Elektronikai, Informatikai és Robotikai Szakosztálya volt. Az idén is több mint 130 szakember és érdeklődő látogatta meg a rendezvényt.

Dr. habil Ványa László ezredes a KÜI igazgatója köszöntötte a megjelent vendégeket, az elnökségben helyet foglaló Dr. Boldizsár Gábor ezredest, a HHK dékánját, Tömböl László ny. vezérezredest az MHTT elnökét, és külön tisztelettel Dr. Csatári Sándor ny. mk. vezérőrnagyot, egykori rádióelektronikai főnököt, valamint Prof. Dr. Makkay Imre ny. mk. ezredest, a konferenciasorozat életre hívóját, egykori tanszékvezetőt. A dékáni és elnöki köszöntők után a konferencia négy plenáris előadással vette kezdetét.

Két előadásban előbb Prof. Dr. Kovács László ezredes mutatta be a KÖFOP 2.1.2 projektben benyújtott Kiberbiztonsági Kiemelt Kutatóműhely pályázati anyagát, célkitűzéseit, fő mérföldköveit, majd ezt követően Dr. Németh András ismertette a Korszerű technológiák a közszolgálatban c. Kiemelt Kutatóműhely céljait és négy fő kutatási blokkját.

A továbbiakban a Rosetta misszióról, a digitális ortofoto technikáról, korszerű hazai fejlesztésekről, a SMOG-1 új magyar műholdról, a passzív radar rendszerekről, ballonos felderítési eljárásokról, a robottechnika és az ember kapcsolatáról és még jó néhány igen érdekes lézeres, 3D nyomtatási, légi járműfejlesztési tervről és a digitális technológia előtt álló új kihívásokról esett szó a történettudomány területéről.

A zsúfolásig megtelt Zrínyi terem adott otthont a délelőtti időszakban az UAV szekciónak, amelyben az UAV-k felderítésének új eljárásairól, a digitális domborzati adatok alkalmazásáról, az újrakonfigurálható hardver elemekről és a helyből felszálló merevszárnyas repülőeszközök konstrukciós kérdéseiről halhattak a résztvevők érdekes előadásokat.

Ebéd után vette kezdetét a kiberbiztonsági szekció, amely a kiberbiztonság és az interoperabilitás kérdései mellett a kiberbiztonság oktatásával, valamint a közösségi média veszélyeivel foglalkozott. Ez után a blokk után Dr. Krasznay Csaba vezetésével kerekasztal beszélgetés zajlott az Elektronikus információbiztonsági Vezető szakirányú továbbképzésről, majd a vezetői döntésképességről és arról hallhattak az érdeklődők egy-egy előadást, hogy „Ki őrzi az őrzőket?”.

A szervezőkhöz érkezett visszajelzések szerint a program elnyerte úgy a szakmai közönség, mint a tudományos érdeklődésből idelátogatók tetszését és sokan jelezték, hogy jövőre is eljönnének. Azon leszünk, hogy 2017. november 30-án ismét tartalmas, sokak érdeklődésére számot tartó kérdésekről szóljanak előadásaink és a ma még csak terv szinten bemutatott kutatások eredményeiről is mielőbb beszámolhassunk.

A konferenciáról a Hadtudomány következő számában részletesebb beszámolót közlünk.

Forrás: Dr. habil. Ványa László ezredes 

( http://hhk.uni-nke.hu/hirek/2016/11/28/lezajlott-a-16_-robothadviseles-szakmai-tudomanyos-konferencia )

Végzettséget igazoló jelvények is erősítik az egyetemi identitást

    • kituzok

Már az idén oklevelet szerző hallgatók is megkapják a végzettségüket szimbolizáló jelvényeket, amelyek karonként, a megszerzett oklevél minősítését és a végzettségi szintet illetően is különböznek. A Fenntartói Testület kezdeményezésére és egyben döntésével megvalósult jelképek az egyetemi és kari identitás, valamint a közösségépítés erősödését szolgálják. Az ovális alakú hallgatói jelvényt körülölelő koszorúból…

Bővebben

Búcsú a Ménesi úti campustól

    • fokep

Mintegy négy évtized után utolsó tanévét zárja a Ménesi úti campuson az NKE Államtudományi és Közigazgatási Kara. Az egykori és jelenlegi hallgatók, oktatók egy kötetlen hangulatú pikniken, az úgynevezett „Közigazgatási Júliálison” búcsúztatták az épületkomplexumot. Szeptembertől már a Ludovika Campusra költözve folytatja alap-, mester- és doktori képzéseit az ÁKK. A továbbképzések és…

Bővebben

Az e-azonosítás, e-hitelesítés aktuális kérdései

 

2016. október 16-án kísérleti jelleggel webinart szervezett Intézetünk az e-azonosítás, e- hitelesítés aktuális kérdéseiről, amelyen a helyszínen és az Interneten online követhették az érdeklődők az elhangzott előadásokat.

Erdősi Péter, az Elektronikus Közszolgálati Intézet doktorandusza az elektronikus hitelesség digitális korban betöltött szerepéről tartott előadást, amelyben a bizalom és a hitelesség főbb kérdéseit vizsgálta.

Szabó Áron, az E-Group munkatársa „Új közigazgatási modell a piacon” címen, illetve Réti Kornél, a Microsec munkatársa „E-aláírás az eIDAS korában” címmel tartott előadást.

    • 1ehitel
  • Előző
  • Következő

A Tudomány kapujában poszterverseny és kiállítás

 

Tudomány kapujában névvel poszterversenyt és kiállítást először 2015 októberében rendeztek a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, azonban legelső alkalommal 2014 júniusában szerveztek - ekkor még egy konferenciához kapcsolódóan- a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karon. Magának a versenynek és kiállításnak a gondolata egy, a Doktoranduszok Országos Szövetsége Hadtudományi Osztályának (DOSz HTO) által szervezett vidéki csapatépítő tréningen fogalmazódott meg, és nőtte ki magát napjainkra nemzetközi konferenciára.

 

Az októberi poszterversenyt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Doktorandusz Önkormányzata az Egyetem Szakkollégiumaival, Magyar Hadtudományi Társaság Kápolnai Pauer István Ifjúsági Klubjával, a Doktoranduszok Országos Szövetségének Hadtudományi, Műszaki-, és Közigazgatás-tudományi Osztályaival szervezte.

 

A kiállítás megnyitóján Bányász Péter, az Elektronikus Közszolgálati Intézet oktatója kiemelte, hogy a rendezvénnyel évről évre új mérföldköveket értek el. Egyrészt két poszterversenyt szerveztek, amelynek első állomása a júliusi varsói NATO csúcstalálkozóhoz kapcsolódott. A NATO-hoz kapcsolódó tematikus posztereket a Ludovika Kiállítótérben tekinthették meg az érdeklődők, illetve a megnyitót egy kerekasztal beszélgetéssel is összekötötték, amelyen a közeledő NATO csúcs aktuális kérdéseit vitatták meg.

 

A második nagy mérföldkő, amellett, hogy a rendezvény megtartotta nemzetközi jellegét, hogy külön szekciót szenteltek a kiberbiztonság témában elkészült posztereknek. A rendezvény ily módon csatlakozott az Európai Kiberbiztonsági Hónaphoz, amelynek a magyarországi és európai sajtókampányában kiemelt rendezvényként jelent meg.

Prof. Dr. Nemeslaki András, az Elektronikus Közszolgálati Intézet vezetője kifejtette, hogy kevés olyan terület található, ahol ennyire összeér az egyetem által képviselt négy hivatásrend, mint a kiberbiztonság. Az ÁKK intézet vezetője külön kiemelte, hogy a hasonló rendezvények az első lépés a doktori tudományos pálya lépcsőjén.

„2016 októberében az NKE is részt vesz az Európai Kiberbiztonsági Hónap rendezvénysorozaton, ahol próbálunk minél több információt átadni arról, hogy hogyan is lesz biztonságos ez a kibervilág” – ismertette Dr Krasznay Csaba, az Elektronikus Közszolgálati Intézet oktatója. Mint mondta, ez a legújabb tere a hadviselésnek, alapja a gazdaságnak, egy új biztonsági kihívás, amivel mindenképp foglalkozni kell. A kiberbiztonság már nem csak műszaki, hanem a Nemzeti Közszolgálati Egyetem profiljába leginkább illő, „össz-szolgálati” terület.

A díjakat Fekete Csanád a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Doktorandusz Önkormányzata elnöke adta át.

A Kiberbiztonság szekció díjazottjai:

1.     Tikos Anita – Európai kiberbiztonsági tudatosító kampány ECSM

2.     Simon László – A terrorizmus és indirekt hadviselés az EU kiberterében

3.     Tárnok Balázs – Az elektroniku közúti áruforgalom ellenőrző rendszer bemutatása

Általános szekció díjazottjai:

1.     Herczeg Zoltán – A V4-ek versenyképessége

2.     Bóka Dorottya – Az ujgur terrorizmusról

3.     Szabó Mátyás – Az értelmiség útja az „osztályhatalomhoz”

A versenyre beküldött pályaművek később megjelennek a Magyar Hadtudományi Társaság kiadványában, valamint a helyezést elért és az oklevéllel díjazott pályázók előadhatják műveiket a Doktoranduszok Országos Szövetsége által szervezett novemberi „A Haza szolgálatában” konferencián.

Az ÁKK Elektronikus Közszolgálati Intézet soron következő rendezvényei

 

2016 októberében Intézetünk három további rendezvényt szervez, amelynek soron következő állomására október 26-án kerül sor a 15:00-kor a 104/B termében. „Az e-azonosítás, e-hitelesítés aktuális kérdései" címet viselő workshopot az érdeklődők streamen is követhetik. A rendezvény beszélgetőpartnerei

·         Réti Kornél, Microsec Kft.

·         Szabó Áron, E-Group Kft.

·         Erdősi Péter Máté, NKE.

Az eseményről az aktuális információkat az alábbi oldalon érhetik el az érdeklődők:

https://www.facebook.com/events/1159349394158213/

2016. október 27-én 16:00-tól  „Magyarország digitális gyermekvédelmi stratégiája és az inforációbiztonság szerepe” tartunk kerekasztalbeszélgetés az NKE Ludovika Campus Hunyadi termében. Az esemény társszervezője a Nemzeti Kibervédelmi Intézet.

A beszélgetés résztvevői:

·         Dr. Bencsik Balázs, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet elnöke

·         Takách-Batta Zsuzsanna, az NMHH kommunikációs igazgatója

·         Dr. Koltay András, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Jog- és Államtudományi Kar; egyetemi docens

·         Dr. Farkas Attila Erik, Digitális Jólét Program

Az esemény moderátora Dr. Krasznay Csaba.

Az Európai Kiberbiztonsági Hónaphoz kapcsolódó eseményeink zárórendezvényére egy sajtótájékoztató keretében 2016. október 28-án kerül sor az NKE HHK Kazai termében 14:00-tól. A rendezvényen Dr. Krasznay Csaba ismerteti az Intézetünkben folyó oktatói-kutatói tevékenységet, valamint Dr. Bencsik Balázs, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet elnöke értékeli az Európai Kiberbiztonsági Hónap magyarországi kampánysorozatát.

 

Az eseményekről bővebb információ: Bányász Péter (banyasz.peter@uni-nke.hu)

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Új elnök az EDSI élén

 

Prof. Dr. Vastagh Gyulát, az NKE ÁKK Elektronikus Közszolgálati Intézet oktatóját egyhangú szavazás következtében az European Decision Sciences Institute soron következő elnökének választották a 2016-2017-es évre vonatkozóan.

Európai Kiberbiztonsági Hónap az NKE-n

 

Az Európai Hálózatbiztonsági Ügynökség 2012 óta minden év októberében nemzetközi tudatosító kampányt szervez Európai Kiberbiztonsági Hónap címmel. A kampány célja a kiberbiztonsági tudatosság növelése, valamint a kibertérben megjelenő fenyegetések széles körben történő megismertetése.  Idén a mobil eszközök kártevői, IT biztonsági képzések, a bankolás és a kibertér biztonsága, gyermekek internetes zaklatásával kapcsolatos témák kerülnek a fókuszba.

A Kiberbiztonsági Hónap keretében képzések, tudatosító előadások, konferenciák kerülnek megszervezésre az egész Európai Unióban, amelyhez az NKE Államtudományi és Közigazgatási Karának Elektronikus Közszolgálati Intézete több rendezvénnyel csatlakozott.

A kampány során az alábbi előadásokon vehetnek részt az érdeklődők:

- 2016. szeptember 30. 18:00-18:40, Kutatók éjszakája, Bányász Péter: "Virtuális/valóság - Big Data és a közösségi média napjainkban és a jövőben; NKE ÁKK;

- 2016. október 5. 18:00-19:30, Kiberbiztonság a közszférában; Ludovika, Zrínyi terem;

- 2016. október 10. 16:55-18:30, Kiberbiztonság a közigazgatásban- BA hallgatók számára, Ludovika 226-os terem;

- 2016. október 12., 13:00, A tudomány kapujában poszterverseny és kiállítás, NKE ÁKK;

- 2016. október 26., 15:00-16:45, Az e-azonosítás, e-hitelesítés aktuális kérdései workshop, NKE ÁKK 104/B-es terem;

- 2016. október 27. 16:00-18:00, Magyarország digitális gyermekvédelmi stratégiája és az információbiztonság szerepe, Ludovika, Hunyadi terem;

- 2016. október 28., 14:00-15:00, Biztonságtudatosság a közszférában - Kutatói összefoglaló, NKE HHK Kazai terem.

Bővebb információ:

- a Kiberbiztonsági Hónapról: https://cybersecuritymonth.eu/

- az NKE rendezvényeiről: https://www.facebook.com/nupscybersec/

Kiberbiztonság a közigazgatásban- BA hallgatók számára

Az Európai Kiberbiztonsági Hónap keretében tartott előadást a Ludovika Campuson 2016. október 10-én Dr. Krasznay Csaba az NKE ÁKK Elektronikus Közszolgálati Intézet oktatója a kibertér jelentette aktuális fenyegetettségekről. Bár maga a rendezvény alapképzésben résztvevő hallgatók számára volt meghirdetve, rajtuk kívül egyéb érdeklődők is jelen voltak.

Az előadásban a hallgatóság megismerte az átalakult rendeket, illetve azokat az új típusú kihívásokat, amelyek a kibertérből származnak.

Az eseményen az amerikai elnökválasztás példáján keresztül bepillantást nyertek az érdeklődők, hogy a kiberbiztonság milyen komoly következményekkel járhat nem csak az egyének, de az államok szempontjából egyaránt.

Kiberbiztonság a közszférában

Az Európai Kiberbiztonsági Hónap keretében szervezett rendezvénysorozat nyitányát tartották 2016. október 5-én a Ludovika Campus Zrínyi termében. Az NKE ÁKK Elektronikus Közszolgálati Intézetének szervezésében megvalósuló workshopon az Egyetemünk négy karán folyó kiberbiztonsággal kapcsolatos oktatásokat és kutatásokat mutatták be a Karok képviselői, az ÁKK részéről Prof. Dr. Nemeslaki András, a HHK részéről Szabó András főhadnagy, az RTK részéről dr. Simon Béla, illetve Berzsenyi Dániel az SVKK részéről. A kerekasztal beszélgetés célja egy olyan, karok közti együttműködés megerősítése volt, amelyben az egyes hivatás nemek a közszolgálati életpályamodell részeként a kiberbiztonsággal kapcsolatos aktuális problémákra közösen keresik a választ. A beszélgetés résztvevői a karokon jelenleg is zajló oktató-kutató tevékenység ismertetése mellett felidézték, melyek azok a területek, amelyek további kutatásokat- fejlesztéseket igényelnek, és az erre vonatkozó főbb kutatási pontokat mutatták be. 

Kutatók éjszakája az ÁKK-n

 

A Kutatók Éjszakája előadás-sorozat több mint 10 évre nyúlik vissza, amikor az Európai Bizottság elindította a tudományos kutatásokat, innovációt és fejlesztéseket népszerűsítő európai programot. A program alapvető célja a tudomány hirdetése mellett a kutatói közösségek bemutatása, a kutatói életpálya és karrier szépségeinek és nehézségeinek ismertetése. A kutatói hivatás sokak számára ismeretlen, így a program a fiataloknak mutatja be a tudomány érdekes mivoltát. Az Kutatók Éjszakája idén az Európai Kutatási Tanács Marie Skłodowska-Curie Akciója keretében valósult meg, amely során az unió összes országában bonyolítottak le tudományos rendezvényeket, előadásokat, ismertettek kutatási eredményeket és végeztek el különféle kísérleteket az európai egyetemek, gimnáziumok, kutató műhelyek és intézetek.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem az elmúlt évekhez hasonlóan idén is elkötelezte magát a tudomány széleskörű terjesztése mellett, így az egyetem kampuszain közel hatvan, többek között az államtudományokkal kapcsolatos előadást tartottak az érdeklődő közönségnek szeptember 30-án kora délutántól egészen estig.

Az Államtudományi és Közigazgatási Kar könyvtárában különböző közigazgatás-történeti, információtechnológiai, társadalomtudományokkal és jogtudománnyal foglalkozó előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők. Betekintést nyerhettek a XX. század politikai történetébe, a magyar humor és vicckultúra fejlődésén keresztül, kitértek az aktuális társadalmi problémákra és kérdésekre, a nemzetközi migrációs helyzetre, az elektronikus közigazgatásban rejlő lehetőségekre, a közösségi média világába, valamint a szociális jogok és a női jogok fejlődésére.

Az Elektronikus Közszolgálati Intézet három oktatója, Dr. Péterfalvi Attila, dr. Orbán Anna, illetve Bányász Péter tartott előadást a rendezvényen.

    • kekkh5

SZEÜSZ Szakami nap az NKE ÁKK-n

SZEÜSZ szakmai napot rendeztek 2016. szeptember 29-én az NKE ÁKK parkolójában és aulájában. A Szakmai Nap kapcsolódot az Elektronikus Közszolgálati Intézet Közigazgatási informatika és információrendszerek II. tantárgyának az előadásához (ideje 15:10-16:40, helye Magyary előadó).

Az állam által nyújtott Szabályozott Elektronikus Ügyintézési Szolgáltatások célja egyrészt, hogy rendelkezésre álljanak az elektronikus ügyintézéshez szükséges alapvető infokommunikációs háttérszolgáltatások (pl. e-azonosítás, e-hitelesítés, e-kézbesítés, e-iratkezelés, e-fizetés stb.), amelyre épülve a közigazgatási szolgáltatások egyre nagyobb része elektronikus úton is igénybe vehető. Másrészt az egyes elektronikus rendszerek közötti együttműködési képesség javítása is kiemelendő, ami által lehetővé válhat a bürokratikus terhek csökkentése.

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalánál zajló fejlesztéseknek nyomán létrejött új szolgáltatások segítik az állampolgárok és vállalkozások ügyintézését, annak érdekében, hogy minél kényelmesebben, egyszerűbben, gyorsabban intézhessék közigazgatási ügyeiket.

A Rendelkezési Nyilvántartás alapján meghatalmazásokat adhatunk online és telefonos úton, tanúk és papírok nélkül. Ezen felül a nyilvántartás segítségével megnyithatjuk magunk előtt az internetes és a telefonos közigazgatási ügyintézéslehetőségeit, megadhatjuk, hol érjen el minket a hivatal, valamint bankszámlakivonathoz hasonló értesítést kérhetünk a nevünkben intézett ügyekről. Így kényelmesebben, egyszerűbben, gyorsabban és még biztonságosabban intézhetjük közigazgatási ügyeinket.

A Rendelkezési Nyilvántartásban mindenekelőtt alaprendelkezést tehetünk, amellyel gyakorlatilag testre szabhatjuk a közigazgatást. Elsősorban engedélyezhetjük – illetve letilthatjuk – az online és a telefonos ügyintézés lehetőségeit, amelyek segítségével már most is számos közigazgatási ügyet intézhetünk okmányirodában vagy kormányablakban való személyes megjelenés nélkül. Az alaprendelkezés keretében azt is megadhatjuk, hogy a hivatalok hogyan tartsanak velünk kapcsolatot;e-mailben, telefonon, SMS-ben, faxon, vagy levélben keressenek minket. Itt frissíthetjük továbbá elérhetőségeinket is, ami például akkor lehet hasznos, ha levelezési címünk eltér állandó lakhelyünktől.

Az alaprendelkezés megtétele után már készíthetjük is az online illetve a telefonos meghatalmazásokat 90 ügytípus intézéséhez. Ehhez nincs szükség se tanúkra, se papírra, csupán a meghatalmazott adatait kell megadnunk, valamint, hogy milyen ügyekben és milyen időtávon járhat el helyettünk. Meghatalmazottunknak az okmányirodában vagy kormányablakban megjelenve elegendő például személyi igazolványával azonosítania magát, és már akár át is veheti elkészült okmányunkat.

A Rendelkezési Nyilvántartás hozzájárul a még biztonságosabb elektronikus ügyintézéshez is. Az Időszaki Értesítés Szolgáltatás segítségével bankszámlakivonathoz hasonló értesítést kérhetünk a nevünkben intézett közigazgatási ügyekről, aminek segítségével elkerülhetjük a személyes adatainkkal való esetleges visszaéléseket.

A nyilvántartás online a kekkh.gov.hu/rendelkezes/ oldalon érhető el ügyfélkapus vagy Részleges Kódú Telefonos Azonosítást (telefonos azonosítás) követően. A Rendelkezési Nyilvántartás személyesen is igénybe vehető az ország valamennyi Okmányirodájában és Kormányablakábana NAV kiemelt ügyfélszolgálatain valamint a 40 postai Agora ponton.

Telefonos azonosítás segítségével már telefonon (a Kormányzati Ügyfélvonalon – 1818 – keresztül) is intézhetünk különféle közigazgatási ügyeket, hasonlóan a versenyszféra által alkalmazott megoldásokhoz. A telefonos azonosítás mellett a szolgáltatás interneten keresztüli azonosításra is lehetőséget ad, így gyakorlatilag az ügyfélkapu alternatívájaként is használható. A telefonos azonosítás működésében is nagyon hasonló a jelenlegi ügyfélkapu regisztráció és - azonosítás gyakorlatához.

Telefonos azonosító okmányirodában vagy kormányablakban igényelhető, és az internetes bejelentkezés mellett a 1818-as Kormányzati Ügyfélvonalon történő azonosításra is használhatjuk, amelyet követően telefonon is adhatunk meghatalmazást.

Az elektronikus közigazgatás továbbfejlesztésének további fontos mérföldköve a 2016. január 1.-jével bevezetésre került az ingyenesen igényelhető, korszerű, elektronikus személyazonosító igazolvány.

Az új okmány - a vizuálisan látható, az azonosításunkra szolgáló adatokon felül - egy olyan beépített, magas biztonságú chippet is tartalmaz, amely tárolja a személyazonosító adatainkat, és döntésünktől függően az ujjnyomatunkat (biometrikus azonosítási funkció), az elektronikus aláírás létrehozásához szükséges adatainkat (amennyiben a szolgáltatást igényeltük az okmányhoz), illetve a társadalombiztosítási- és adóazonosító jelünket is.

Ebből adódóan a megújult okmány számos olyan új funkció és szolgáltatással elérésére és igénybevételére vált alkalmassá, amelyeknek köszönhetően kényelmesebben, egyszerűbben, gyorsabban intézhetjük közigazgatási ügyeinket.

Bővebb információért látogasson el a kekkh.gov.hu/rendelkezes/ honlapra, vagy hívja a Kormányzati Ügyfélvonal 1818-as számát és válassza az 1.5-ös menüpontot (SZEÜSZ-ök – Szabályozott Elektronikus Ügyintézési Szolgáltatások), az új személyazonosító igazolvánnyal kapcsolatban pedig keresse fel az www.eszemelyi.hu honlapot.