Az Elektronikus Ügyintézés Hazai Helyzete 2018-ban (Közigazgatási Speciális jelentés)

Az NKE keretein belül folyó, ún. Jó Állam Kutatások az évenként kiadott „Jó Állam Jelentés”-re helyezett fókusszal működnek. A Jelentés megújuló és frissülő kutatási stratégiák mentén a társadalmi, gazdasági, jólléti, környezeti fenntarthatósági, közigazgatási és biztonsági alrendszerek számos tartalmi eleméről és változásairól ad kiemelten fontos dimenziókban alapvető helyzetképet. Ezt egészítik ki és bővítik a hozzá kapcsolódó egyes területeket részletesebben is vizsgáló, ún. speciális jelentések.

Ezen kutatások kereteiben készült Az Elektronikus Ügyintézés Hazai Helyzetét tárgyaló, elemző szakértői jelentés, melynek fő célja a közigazgatás működésének társadalmi szemléletű helyzetértékeléséhez olyan dimenziókat (tematikai egységeket) kijelölni, és feldolgozni amelyhez megfelelő alterületeket és a gyakorlatban is rendelkezésre álló, ténylegesen is mérhető indikátorokat lehet kapcsolni. A jelentés kísérletet tesz arra, hogy a közigazgatás gyors és egyre erősebben elektronizálódó átalakulásának irányát, tartalmát – a téma szerteágazó és messzire vezető jellege mellett is - röviden áttekintse.

Az elemzésben a 2018. év során a jogi háttér és nemzetközi keretbe helyezés mellett az aktuális fejlesztések fő területein túl a konkrét fejlesztések (mint projektek és mint tartalmi területek) is megjelennek.

Jelentés letöltése