NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar

Versenyjogi Roadshow

A Gazdasági Versenyhivatal részéről Csirszki Martin szervezésében szemeszterenként 3 alkalommal a versenyjog rejtelmeibe vezetik be az előadók a hallgatókat.

 

2023. december 7-én rendezte meg a Civilisztikai Tanszék a versenyjogi és fogyasztóvédelmi előadássorozat harmadik előadását, amelynek keretében dr. Pánczél Márk, a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának tagja avatta be az érdeklődőket a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának szabályozásába. A prezentáció tág perspektívából indított, hiszen a verseny fontosságának legalapvetőbb indokait vonultatta fel az előadó az innováció példáját a középpontba állítva, majd a versenyszabályozás alapvető elemeinek bemutatására került sor. Az erőfölényes szabályozásra áttérve elsőként annak célját, majd közgazdaságtani alapjait ismerhették meg a hallgatók. Az előadó kiemelte, hogy az erőfölényes eljárások súlyos beavatkozást jelentenek egy vállalkozás életébe, s ezért kifejezetten magas a bizonyítási standard, amelyet a hatóságoknak el kell érniük a sikeres eljárás lefolytatása érdekében. Ezen okból kifolyólag a jogalkotó számos alternatívát teremtett meg a versenyhatóságok számára, amellyel orientálhatják a piaci szereplőket (ágazati vizsgálat, versenypártolás, felszólító levél, ex ante szabályozás stb.). Az előadás második részében, az alapok felvázolása után az erőfölényes eljárások értékelésének kereteit vette végig az előadó, kezdve az érintett piac meghatározásával az erőfölény megállapításának mibenlétén keresztül az egyes visszaélésszerű magatartások felvonultatásáig. Az utolsó blokkban a Gazdasági Versenyhivatal elmúlt évekbeli erőfölényes ügyeiről esett szó, többek között a Telekom Flipről és a Bahart Zrt. ellen folytatott korábbi eljárásról. Ezt követően, az Európai Bizottság előtt folyamatban lévő és lezárt erőfölényes ügyek kerültek terítékre, kifejezetten a digitális ágazatra koncentrálva. Az előadó ennek keretében bemutatta a Google Shopping, az Android, illetve az AdSense ügyeket. Az esemény végére a hallgatóság egy átfogó és informatív ízelítőt kapott a versenyjogi jogalkalmazás fontos pilléréről, a gazdasági erőfölénnyel való visszaélésről.

 

_______________________________________________________________________________________________________________________

Az eseményre az alábbi linken lehet regisztrálni: https://ludevent.uni-nke.hu/e/gvh_vendegea_2023_12_07

________________________________________________________________________________________________________________

2023. november 29-én került megrendezésre a Civilisztikai Tanszék szervezésében megvalósuló fogyasztóvédelmi és versenyjogi előadássorozat második eseménye, amelynek keretében a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának tagja, dr. Kuritár Dávid a kartellekről és azok jogi szabályozásáról tartott másfél órás előadást az érdeklődőknek. Az előadó átfogó tapasztalattal rendelkezik a témában, hiszen korábban a GVH Kartell Irodáját is vezette, amelynek során volt lehetősége megtapasztalni a rajtaütések és kartellvizsgálatok mindennapi kihívásait, problémáit és lehetőségeit. A hallgatóság nemcsak a versenyfelügyeleti eljárások e sajátos és igencsak izgalmas bizonyítékszerzési módjába kapott bepillantást, hanem teljes körű és esetenként mélyreható ismeretek birtokába is kerülhetett a kartellek működéséről, szabályozásáról és az ezek kapcsán felmerülő nehézségekről. A gyakorlatorientált előadáson példákon keresztül került bemutatásra e speciális jogterület minden szépsége és nehézsége. A hallgatók megismerhették a legnagyobb eséllyel kartellizált piacokat, a versenyfelügyeleti eljárás megindításának és lefolytatásának körülményeit, a bizonyítékszerzés módozatait, a hatósággal való együttműködés lehetőségeit és az eljárás vállalkozásokra nézve rendkívül súlyos kimeneteleit. Ezen túlmenően, az előadó érintette a jogterületi/jogági kapcsolódásokat is, különös tekintettel a közbeszerzési jogi és a büntetőjogi aspektusokra.

_________________________________________________________________________________________________________________

 

Az eseményre az alábbi linken lehet regisztrálni: https://ludevent.uni-nke.hu/e/gvh_vendegea_2023_11_29

___________________________________________________________________________________________________________

2023. október 9-én került sor a versenyjogi és fogyasztóvédelmi előadássorozat nyitó eseményére, amely sorozat keretében a Gazdasági Versenyhivatal munkatársai ismertetik meg az érdeklődőkkel e két komplex terület alapjait és legaktuálisabb kihívásait. Elsőként dr. Szoboszlai Izabella versenytanácstag és dr. Szalatkay Judit irodavezető-helyettes a digitális térben tetten érhető tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szembeni jogalkalmazói gyakorlatot mutatta be.

A korábbi várakozásokkal szemben a fogyasztó kiszolgáltatottsága nem csökkent az online térben az offline világhoz képest, a fogyasztóvédelem újabb kihívásokkal szembesült. A fogyasztó hatalmas információs zajban hozza meg döntéseit, figyelmi ideje korlátos, az algoritmusok működéséről legfeljebb sejtése lehet, a rá zúdított információk megértése, átlátása körében jelentős hátránnyal indul a kereskedővel szemben. A digitális fogyasztó jellemzőinek bemutatását követően az előadáson szó volt arról, hogy a kereskedők miként alkalmazkodtak az online környezethez. A kereskedői előnyök egy része a fogyasztók által önkéntesen  (sokszor nem is tudatosan) rendelkezésre bocsátott adatokon alapul, amely lehetővé teszi a valós idejű személyre szabást például a reklámozás vagy a fogyasztói árak terén. Az előadók a viselkedési közgazdaságtan megállapításain és a Gazdasági Versenyhivatal esetjogán keresztül bemutatták, hogy a kereskedők milyen ún. sötét mintázatokat használnak a weboldalakon a fogyasztói döntések torzítására, és miként juthatnak versenyelőnyhöz tisztességtelenül a fogyasztókra helyezett pszichés nyomás útján. A fogyasztói döntéseket a jog széles körben védi a tisztességtelen kereskedői gyakorlatokkal szemben: egy online vásárlás mellett akár egy adatkezelési beállítás elfogadása, egy regisztráció vagy egy feliratkozás is ügyleti döntésnek minősül, melyek tisztességtelen befolyásolása – torzítása – jogsértő mind az uniós, mind a hazai jogszabályok alapján. A jogsértésekért felelős személyek feltárása sem mindig egyértelmű, hiszen a reklám és más kereskedelmi állítások sokszor egy online közvetítőn (pl. egy online piactéren vagy digitális összehasonlító eszközön) keresztül érik el a fogyasztókat, mely esetekben a közvetítő szerepének (aktív vagy passzív részvétel volt-e) értékelése.

Végül szóba kerültek a mesterséges intelligenciával szembeni fogyasztóvédelmi aggályok (pl. a manipuláció, a deepfake terjedés). A fogyasztók és a mesterséges intelligencia közötti kölcsönhatásokra már most is nap mint nap sor kerül,  gondoljunk például a személyre szabo

tt közösségi médiára, tartalomgenerálásra, e-mail szűrésre, a zenei streaming ajánlásokra vagy egy chatbot-tal folytatott párbeszédre, és a küszöbön álló  (bár a technológia fejlődéséhez képest csak lassan formálódó) szabályozások célja egy biztonságos, megbízható és tisztességes mesterséges intelligencia kereteinek lefektetése.

Szalatkay Judit
Szoboszlai Izabella

 

Szöveg: Csirszki Martin

___________________________________________________________________________________________________________

Az alábbi linken lehet regisztrálni: https://ludevent.uni-nke.hu/event/3327/