NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar

Bemutatkozik a Közszolgálati HRM Kutatóműhely

A Közszolgálati HRM Kutatóműhely az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karon a közszolgálati HRM alapkérdéseinek kiemelt kutatását végző, és ezzel összefüggésben a Kutatóműhely szakmai programjában meghatározott kutatási eredmények elérését szolgáló, az Emberi Erőforrás tanszék keretein belül működő, több tudományágat átfogó kutatói közösség.

A kutatóműhely célja egy olyan fejlesztési keretrendszert működtet, amely a stratégiai működést adat-és tényalapú döntéshozatallal, valamint a HRM folyamatok egységes minőségét programozott és összehangolt fejlesztéssel biztosítja. A keretrendszer szolgáltatásait becsatornázza a kormányzati személyzetpolitikai döntéshozatalba.

A Kutatóműhely kutatási együttműködést alakít ki Egyetemen belüli és kívüli hazai tudományos közösségekkel (pl. NKE ÁNTK tanszékek, jogi karok, más egyetemek humán szakemberei), illetve bevonja a Comparative Civil Service Network kutatóit is. A praxis oldaláról a Miniszterelnökség, a Belügyminisztérium, az Igazságügyi Minisztérium és a Kormányiroda szakembereivel működik együtt.